Puskás Akadémia: Szeretnék több gólt látni – Hornyák Zsolt

BORBOLA BENCEBORBOLA BENCE
Vágólapra másolva!
2021.10.13. 07:57
null
Hornyák Zsolt megdolgoztatta csapatát a válogatott szünetben, és optimistán tekint a jövőbe (Fotó: Török Attila)
Nincs ellenére a viccelődés Hornyák Zsoltnak, ám az öltözőben megtartja a rendet, és tudja, mit kellett gyakorolni a bajnoki szünetben.


– Csupa mosolygós futballista jött ki az épületből. A bajnoki szünetben lazább a hangulat az öltözőben?

– Részben igen – válaszolta lapunknak Hornyák Zsolt, a Puskás Akadémia 48 esztendős vezetőedzője. – Belefér az oldottabb hangulat, én sem vagyok semmi jónak az elrontója, több a poénkodás, de a vonalat azért meghúzom. Nem vihetik túlzásba a viccelődést, hiszen az a munka rovására menne.

– Min volt a hangsúly a keddi tréningen?
– Leginkább a befejezéseket, támadásfelépítéseket gyakoroltuk. A bajnokságban adódó kéthetes szüneteket rendre arra használjuk fel, hogy a legnagyobb hiányosságainkon javítsunk. Ezúttal a helyzetek kihasználása került előtérbe, a befejezéseket nem lehet eleget gyakorolni. A múlt héten kicsit meghajtottam a srácokat, három nap kemény erőnléti munka volt, amolyan mini alapozásként fogtam fel azt a néhány napot.

– Sikerült megfejteni a gyenge helyzetkihasználás okát?
– A játékosok túlfeszülnek az utolsó kulcspasszoknál. Annyira a jó megoldást szeretnék kiválasztani, hogy görcsössé válnak. Olyan edző vagyok, aki a támadófutballt kedveli, szeretnék több gólt látni a csapattól. Azért is bánt a sok kihagyott lehetőség, mert tudom, többre képes a társaság. Ha ebben előrelépünk, sokkal jobbak leszünk. Az utolsó passzoknál nyugodtnak kell maradni, higgadt döntést kell hozni.

– Akkor legutóbbi elemzésünkkor jól láttuk mi is, hogy egy vérbeli befejező csatár hiányzik a Puskás Akadémiából. Libor Kozák jó játékos, rutinos csatár – időre van szüksége, hogy visszanyerje csúcsformáját?
– Libor nagyon jó játékos, csak túl sok időt hagyott ki. Mielőtt hozzánk jött, csonttörése volt, majd átesett a koronavírus-fertőzésen, három és fél hónapig harcképtelen volt. Ez sok. Harminckét évesen nem nyeri vissza olyan könnyen az erejét, de így is nagy segítségünkre van. A piszkos munka zömét elvégzi elöl, letámad, leköti a védők figyelmét, megtartja a felívelt labdát, csak a gól hiányzik tőle...

– Ő is ideges emiatt?
– Frusztrált, igen. Nem csak mi várjuk a gólokat tőle, ő is saját magától. Bántja, hogy nem kapta még el a fonalat. A siófoki kupamérkőzésen megszerezte első gólját, s felszabadultabbá vált, de nagyon várja, hogy a bajnokságban is betaláljon. Rutinos futballista, tudja, mit kell tennie, hogy visszanyerje régi formáját. Bízunk benne, hogy pénteken az MTK ellen megszerzi az első gólját.

– Meglepte kollégája, Giovanni Costantino menesztése?
– A legutóbbi fordulóban legyőztük a Mezőkövesdet, a mérkőzés másnapján Pintér Attila távozott a csapattól. Most az MTK-hoz megyünk, amelynél ugyancsak edzőváltás volt. Ez nem jött jól nekünk, hiszen így sokkal nehezebb megtervezni a sikerre vezető taktikát. Nem elképzelhetetlen, hogy a kék-fehérek visszatérnek az ötvédős rendszerhez, de az is előfordulhat, hogy maradnak a négyesnél. Nehéz megtippelni, mivel fognak kirukkolni ellenünk. De nem is vittük túlzásba ennek megfejtését, sokkal fontosabb, hogy a mi elképzelésünk működjön. Felkészülünk az öt- és a négyvédős rendszerre is, de sokkal fontosabb, hogy a támadásaink rendben legyenek. Biztos vagyok benne, hogy sok helyzetünk lesz.

– Az elmúlt idényben nagy bravúrt elérve a második helyen végeztek. Ezúttal is elérhetőnek tartja a dobogót?
– Ha nem lesznek nagy kilengéseink, igen. Ha a tőlünk elvárható formában futballozunk, nehéz bennünket megverni, sok a jó játékosunk, akik egymaguk is képesek mérkőzéseket eldönteni. Fontos lenne az is, hogy kifogjunk egy jó sorozatot. Kiegyenlített a középmezőny, néhány győzelemmel nagyot lehet előreugrani, persze vereséggel meg hátracsúszni a tabellán.

– A Ferencváros utolérhetetlen?
– Más szintet képvisel, de nem verhetetlen. Sőt! A magam részéről nem bánnám, ha több olyan mérkőzést játszanánk, mint amilyeneket a Fradival szoktunk. A megszokottnál is magasabb fordulatszámon kell pörögnünk, nem olyan ellenféllel találkozunk, amelynél az a jelszó, hogy csak gólt ne kapjunk, és ennek érdekében mélyen védekezik. A Fradi és a Vidi stílusa nekünk jobban fekszik, ők is futballozni, támadni akarnak.

 

Ebben a bajnoki idényben még csak kilenc szerzett gólnak örülhettek a Puskás Akadémia játékosai (Fotó: Dömötör Csaba)
Ebben a bajnoki idényben még csak kilenc szerzett gólnak örülhettek a Puskás Akadémia játékosai (Fotó: Dömötör Csaba)
KÖZÉPCSATÁR KERESTETIK
A Puskás Akadémia eddigi hét mérkőzésén mindössze kilenc gólt szerzett, ami a második legkevesebb a bajnokságban. Megnéztük, középcsatárként kik vethetők be.

 Libor Kozák

A cseh csatár eddigi négy NB I-es meccsén nem talált a kapuba, ám benne van potenciál. Ha megrúgja az első gólját, könnyen lehet a végén házi gólkirály.

Jakov Puljic
Ő is a nyáron érkezett Felcsútra. A horvát játékos hat mérkőzésen egyszer talált a kapuba, a ZTE ellen volt eredményes. Eddig kevés időt töltött a pályán.

Alexandru Baluta
Két góljával egyelőre ő legeredményesebb, a csapat egyik erőssége. Mélységből indulva jelent igazi veszélyt az ellenfél kapujára.

Géresi Krisztián     
Sérülés hátráltatta, az idényben mindössze négyszer lépett pályára az NB I-ben. Nem klasszikus középcsatár, de gólérzékeny, veszélyes futballista.

  WeslenJUNIOR     
A brazil játékos főként az NB III-as együttesben lép pályára, ott gólokat is szerez. Hornyák Zsolt eddig egyszer vetette be az idényben.
AZ ÁLLÁS
1. Ferencvárosi TC 7 6 1 17–7 +10 18
2. Kisvárda 8 6 2 13–8 +5 18
3. Paksi FC 8 4 1 3 23–18 +5 13
4. Budapest Honvéd 8 4 1 3 14–12 +2 13
5. Puskás Akadémia 7 4 1 2 9–9 0 13
6. Mol Fehérvár 8 2 5 1 9–8 +1 11
7. MTK Budapest 8 3 1 4 9–11 –2 10
8. Debreceni VSC 8 2 3 3 19–15 +4 9
9. Zalaegerszegi TE 8 2 2 4 13–18 –5 8
10. Mezőkövesd 8 2 2 4 9–15 –6 8
11. Gyirmót FC Győr 8 1 3 4 8–15 –7 6
12. Újpest FC 8 3 5 10–17 –7 3

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik