PMFC: kétszeres BEK-győztes nézte ki Márkvártot és Kővárit

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.10.16. 19:00
null
Kővári Róbert (balra) már belekóstolt a nottinghami légkörbe (Fotó: Veres Viktor)
A bama.hu értesülése szerint a kétszeres BEK-győztes Nottingham Forest a PMFC két labdarúgója iránt is érdeklődik. Kővári Róbert és Márkvárt Dávid közül előbbi néhány napot már el is töltött angol klubnál.

 

Mindkettőjüket többször is látták futballozni, volt, hogy a helyszínen nézték meg a meccsüket, s a 20, illetve 18 éves középpályás annyira felkeltette az érdeklődésüket, hogy meghívták őket magukhoz néhány napra – írja a bama.hu.

Végül csak Kővári utazott Nottinghambe, Márkvárt ugyanis a Videoton elleni bajnokin megsérült, így nem volt értelme a kiruccanásnak. Kővári négy napot töltött a jelenleg a Championshipben, vagyis az angol másodosztályban szereplő, s ott a második helyen álló klubnál, ahol egyrészt a fizikai állapotára voltak kíváncsiak, továbbá arra, hogy illene-e a szisztémájukba, és egyáltalán, milyen benyomást tesz rájuk.

Mielőtt azonban bárki Nottingham-szerelésben képzelné el Kővárit, vagy éppen Márkvártot, sietve leszögezzük: nem eszik olyan forrón a kását. A PMFC ügyvezető igazgatója, Győri János szerint legalábbis biztosan nem.

„Ez csak egy lehetőség volt arra, hogy megmutassák magukat, a két klub nem is ült egymással tárgyalóasztalhoz – mondta a baranyai lapnak a sportvezető. – Majd ha valóban érdekli az angolokat valamelyikük, beszélhetünk a jövőjükről: ebben pedig bármi benne lehet, egy téli váltás, egy nyári átigazolás, miként az is, hogy az egészből nem lesz semmi.”

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik