Paks: Waltner Róbert már látja az új Gera Zoltánt

ZOMBORI ANDRÁSZOMBORI ANDRÁS
Vágólapra másolva!
2022.07.03. 11:21
null
Waltner Róbert vezetőedzőként most kedvező helyzetben van, fegyelmezett, jó játékosokkal készülhet az új bajnoki idényre (Fotó: Paksi FC)
Motivált labdarúgókkal dolgozik Pakson Waltner Róbert, szerinte Szabó Bálintban megvan a potenciál, amely a válogatottságig repítheti.

Amikor május 26-án kiderült, hogy Waltner Róbert váltja a Paksi FC kispadján az MTK Budapesthez sportigazgatónak távozó Bognár Györgyöt, a 44 esztendős edző egy pillanatig sem titkolta, mennyire várja a közös munkát a labdarúgókkal. Június 13-án aztán elkezdődött a felkészülés, így arra kértük a paksiak vezetőedzőjét, hogy háromheti gyakorlás után ossza meg velünk legfontosabb tapasztalatait.

„Attól a pillanattól kezdve, hogy kiderült, Pakson folytatom, vártam az első találkozást a játékosokkal, a munkakezdést – indította a beszélgetést Waltner Róbert. Hogy milyen három hét van mögöttünk? Aki itt van velünk, motivált, egy rossz szavam sem lehet, mindannyian becsülettel készülnek. Nyilván más taktikával futballozunk majd, mint korábban, s hogy ez működjön, a begyakorlásához időre van szükség, ám a kerettagok fegyelmezetten csinálják, amit kérek. Jó a hangulat, a klubnál mindenki segíteni akar, minden szempontból jól érzem magam. Az átigazolási időszakból sok idő van még hátra, nagy mozgás nem várható. Ádám Martin sajnos távozik, ezt már korábban is tudni lehetett, ugyanakkor bízom benne, hogy a Gyirmóttól szerződtetett Varga Barnabás minél előbb felépül kisebb sérüléséből és csapatunk segítésére lesz. Biztató, amit eddig az edzéseken láttam tőle, egyértelműen erősítést jelenthet. Elképzelhető, hogy egy-két futballista csatlakozik még hozzánk, ez azonban nem csupán a klubunkon múlik.”

A bajnoki rajtig még négy hét van hátra, s a Paks már négy meccset is játszott: a Kecskéd KSK-t 12–0-ra, az Ercsi Kinizsit 17–0-ra győzte le, a BFC Siófokot 3–2-re múlta felül, majd Dunaszerdahelyen a DAC ellen hátrányból nyert 3–1-re.

Szabó Bálint Paksról talán eljuthat 
a válogatottságig... (Fotó: Szabó Miklós)
Szabó Bálint Paksról talán eljuthat a válogatottságig... (Fotó: Szabó Miklós)

„Az első két mérkőzés arra volt jó, hogy megnézzem azokat a játékosokat, akiket kevésbé ismertem, így a kölcsönből visszatérőket vagy az NB III-as csapatból felkerülőket – folytatta Waltner.  – A Siófok már jóval nagyobb játékerőt képviselt, de tudni érdemes, ilyenkor ki milyen munkából érkezik. A DAC ellen például megmutatkozott, hogy az ellenfél sokkal frissebb, főleg az első fél­időben mozogtunk nehezen, láttuk, min kell javítani, ám a szünet utáni időszak már nagyon rendben volt. Jó volt látni, hogy valamennyi találkozón odateszik magukat a srácok. A fiatalok közül Simon Barnabás tehetséges kapus, ha így fejlődik, az élvonalban lesz a helye, s jókat mondhatok Debreceni Zalánról, Vas Gáborról és Gyurkits Gergőről is. Ha elvégzik a szükséges munkát, szép jövő vár rájuk. Megemlíteném még Szabó Bálintot, aki valamivel idősebb náluk, van már élvonalbeli tapasztalata, rá már nem vonatkozik a fiatalszabály. Ha védekezésben alázatosabb lesz – és látom, tesz érte –, keményen dolgozik, fegyelmezetten és kiegyensúlyozottan futballozik, eljuthat a válogatottba, az új Gera Zoltán is lehet belőle!”

A paksi labdarúgók a hétvégére pihenőt kaptak, jövő héten hazai környezetben zajlik a felkészülés (benne a Szeged-Csanád Grosics Akadémia és a III. Ker. TVE elleni meccsel), majd Szlovéniába utaznak edzőtáborozni. A bajnoki rajtot a Mol Fehérvár elleni találkozó jelenti – Waltner Róbert meg sem lepődött ezen.

Ádám Martin (Fotó: Szabó Miklós)
Ádám Martin (Fotó: Szabó Miklós)

„Amikor a Kaposvárral feljutottunk, a rajton a négy kettes vereség ellenére nagyon jó meccset játszottunk Székesfehérváron, tavaly pedig az első fordulóban a ZTE–Mol Fehérvár bajnoki egy egyre végződött. Nem lepődtem meg, úgy tűnik, Isten úgy akarta, harmadszor is a Vidi ellen kezdődjön nekem a bajnokság, remélem, végre jön az első győzelem is.”

EGY-KÉT HÉTEN BELÜL ELDŐLHET ÁDÁM MARTIN JÖVŐJE

Továbbra sem tudni, hol folytatja pályafutását az előző idényben 31 gólt szerezve gólkirály Ádám Martin,  ám hamarosan kiderülhet, melyik csapat vásárolja ki paksi szerződéséből. „Egy-két héten belül pont kerülhet az ügy végére – mondta el lapunknak Papp Gábor, a futballista menedzsere. – Annyit mondhatok, hogy olyan klubba igazolhat, amelynél fejlődhet, ezáltal stabil tagja lehet a válogatottnak.”

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik