nemzetisport.hu 2018.06.04 13:12 Frissítve: 2018.06.04 15:58

PAFC: Pintér Attila közös megegyezéssel távozik – hivatalos

A mai napon több személyi változás történt akadémiánkon – jelentette be az NB I-ben 6. helyen végző, a Magyar Kupában döntőt játszó Puskás Akadémia FC a hivatalos honlapján. A klub közleményét változtatás nélkül tesszük közzé.

A következő szezontól már nem Pintér Attila irányítja a Puskás Akadémiát (Fotó: Micheller Szilvia)

 

„Közös megegyezéssel távozik a Puskás Akadémia FC vezetőedzője, Pintér Attila, aki csapatunkkal a Magyar Kupában ezüstérmes lett, a bajnokságban pedig a hatodik helyen zárt. Ugyancsak közös megegyezéssel távozik Szalai László, a Puskás Akadémia utánpótlás szakmai igazgatója.

További pályafutásukhoz sok sikert kívánunk!

Intézményünknél szerkezeti átalakítások is történnek: az első csapat klubigazgatója továbbra is Komjáti András marad, mellette a jövőben Tóth Balázs dolgozik sportigazgatóként.

Az akadémia igazgatói posztját a mai naptól Takács Mihály tölti be, nemzetközi kapcsolatokért felelős igazgatónak Papp Bencét nevezték ki” – írja a Puskás Akadémia hétfői közleményében.

A 2017–2018-as szezont követően a felcsúti lesz az első edzőcsere az NB I-es mezőnyben. A Puskás Akadémia arról még nem adott tájékoztatást, hogy ki veszi át a csapat irányítását Pintér Attilától. 

Pintér 2016 decemberében vette át az akkor még másodosztályú Puskás Akadémia irányítását, amelyet az idény végén feljuttatott az NB I-be. A magyar válogatott korábbi szövetségi kapitánya a mögöttünk hagyott szezonban a hatodik helyen végzett a felcsúti csapattal az élvonalban, míg a Magyar Kupában döntőbe vezette az együttest.

Az 52 éves szakember 11 győzelemmel, 10 döntetlennel és 12 vereséggel zárta a bajnokságot a PAFC-cal, amellyel a megszerezhető pontok 43 százalékát gyűjtötte be.

Pintérnek a Sopron, a Ferencváros, a Vasas, a Győri ETO és a Mezőkövesd után a Puskás Akadémia volt a hatodik NB I-es csapata – utóbbi két alakulat vele jutott fel az első osztályba.

2022.06.27 19:17:48

Labdarúgó NB I BODNÁR ZALÁN

NS-VÉLEMÉNY. Talán csak a »tejjel-mézzel folyó Kánaán« kifejezés nem hangzott el.

2022.06.25 14:58:07

Labdarúgó NB I R. Gy.

A Sepsi elleni vereség után jól játszott a Ferencváros, a Ludogorecnek esélye sem volt.

2022.06.22 16:51:52

Labdarúgó NB I MURÁNYI DOMONKOS

A tartalékos zöld-fehéreknek nem volt szerencséjük, de az eredmény így sem mutat jól számukra.

2022.06.21 08:19:52

Labdarúgó NB I MALONYAI PÉTER

„Az volt a dolga, hogy „töltse meg szellemmel a csatársort. Küldje a többit előre.”