Nagy Zsolt
2022.09.30 09:30 Frissítve: 2022.09.30 10:44

NS-klub: Halmosi Péter nem akart edző lenni, de a pályán ott segít, ahol tud

A mérkőzés legjobbjának választotta lapunk Halmosi Pétert az 1999. augusztus 14-én játszott Haladás-Milos–Szeged LC (2–1) NB I-es bajnoki mérkőzésen. A szombathelyiek 19 éves középpályása pályafutása első élvonalbeli gólját szerezte, és máig jól emlékszik a pillanatra.

Fotó: MTI


„A pálya közepéről indult a támadás, a tizenhatos vonalánál visszakapott labdát a lécre lőttem, majd miután visszapattant mezőnybe, a kapust megelőzve az üres kapuba fejeltem – mondta Halmosi Péter.  – Ha nem tévedek, kék-fehér csíkos mezben játszott a Szeged. Hogy megőriztem-e valamit a mérkőzésről? Abban az időben nem úgy mentek a dolgok, hogy a labdát vagy a mezt odaadták és hazavihettük, mert nem lett volna helyette másik. Természetesen a gólom után a szokáshoz híven meg kellett vendégelnem a többieket, talán a Hali-büfénél ettünk zsíros deszkát, és abba szálltam be, de ebben már nem vagyok annyira biztos. Abban sokkal inkább, hogy amikor felkerültem a csapathoz, nagyon jó társaság fogadott, évekig stabilan bent maradtunk az NB I-ben, a kétezerkettes kiesést követően igazoltam el Grazba, akkor már válogatott is voltam.”

Halmosi Péter a profi karrierjét lezárta, de még nem vonult vissza. A gyerekkori barátja, Király Gábor alapította Király SE igazolt labdarúgója, a Vas megyei I. osztályban az előző idényt 31 góllal zárta, most 7 áll a neve mellett.



„Szeretnénk feljutni az NB III-ba. A volt Hali-játékosok közül Schimmer Szabolcs is itt van, próbáljuk tanítgatni a fiatalokat, ők alkotják a keret nagy részét. Edzői papírom nincsen, nem is tervezem megszerezni, de játékosként nagyon motivál, hogy a pályán megmutassam nekik, mi kell ahhoz, hogy fejlődjenek, és akár nálam magasabb szintre jussanak el. Ha nem jön közbe valamilyen nagyobb sérülés, jó darabig nem tervezem, hogy leállok az aktív labdarúgással.”

2022.11.25 21:49:32

Labdarúgó NB I nemzetisport.hu

2022.11.24 23:17:48

Labdarúgó NB I nemzetisport.hu

2022.11.24 07:58:00

Labdarúgó NB I nemzetisport.hu

Sokak szerint csónakkal kellett volna kimenteni a bírót a Latorca utcából.

2022.11.18 23:59:28

Labdarúgó NB I nemzetisport.hu

NS-VÉLEMÉNY. Az ősz álomtizenegyében hét ferencvárosi található.

2022.11.19 00:08:14

Labdarúgó NB I nemzetisport.hu

ALAPVONAL. És itt jutunk el a csercseszovi futballfelfogás alapjához: a labdarúgóit felszabadítja a kötöttségek alól, és hagyja, hogy abban a szerepben, taktikával játssznak, amiben a leginkább ki tudják bontakoztatni képességeiket..