NB I: Veszni hagytunk két pontot – Csercseszov; Márton: Kellett a szerencse

NAGY-PÁL TAMÁSNAGY-PÁL TAMÁS
2022.02.19. 22:14
null
Csercseszov szerint Wingóék mindent megtettek a győzelemért (Fotó: Török Attila)
Nem hozott gólt a labdarúgó NB I 21. fordulójában rendezett MTK–Ferencváros örökrangadó a rengeteg vendéghelyzet ellenére sem. A találkozó után így értékeltek a vezetőedzők.

A Ferencváros trénere, Sztanyiszlav Csercseszov szerint csapata veszni hagyott két pontot.

„Megtettünk mindent, megpróbáltunk mindent a három pontért, viszont sajnos az ellenfél nagyon jól védekezett, illetve nem váltottuk gólra a helyzeteinket. Az első félidőben nem helyeztünk elég nagy nyomást az ellenfélre, a másodikban viszont már sikerült kicsit kibillenteni, és helyzeteket tudtunk kialakítani.”

A Nemzeti Sport kérésére értékelte az új játékosok, Marquinhos és Carlos Auzqui debütálását.

„Mindketten jó teljesítményt nyújtottak. Persze szeretnék ennél többet is látni tőlük, de ez egy fejlődési folyamat lesz.”

SZTANYISZLAV CSERCSESZOV SAJTÓTÁJÉKOZTATÓJA

Az MTK vezetőedzője, Márton Gábor küzdelmes meccset látott.

„Egy nálunk jobb csapattal játszottunk, amelyik abszolút végig uralta a játékot. Próbáltunk veszélyesek lenni, nem mindig sikerült. Nagyot küzdöttek a gyerekek, úgyhogy örülünk a döntetlennek, de kellett ehhez egy nagy adag szerencse. A félidőben azért cseréltem hármat, mert nyerni akartam, és kevés volt a veszélyes támadásunk.”

Kérdésre válaszolva az óriási bravúrokat bemutató Milan Mijatovics teljesítményét is értékelte.

„Ideje volt – viccet félretéve, amikor idekerültem, hiányoltam néha a bravúrt, ebben ma nem volt hiány, reméljük, maradt még néhány a tarsolyban.”

MÁRTON GÁBOR SAJTÓTÁJÉKOZTATÓJA

KOVÁCS MÁTYÁS 18 ÉVESEN A FRADI ELLEN VOLT ELŐSZÖR KEZDŐ

LABDARÚGÓ NB I
21. FORDULÓ

MTK Budapest–Ferencvárosi TC 0–0
Budapest,Új Hidegkuti Nándor Stadion, 4826 néző. Vezette: Karakó

ONLIVE KÖZVETÍTÉS, ÉRDEKESSÉGEK, STATISZTIKÁK ITT!

AZ ÁLLÁS
1. Ferencvárosi TC 21 13 3 5 36–17 +19 42
2. Puskás Akadémia 20 12 4 4 30–21 +9 40
3. Kisvárda 21 11 7 3 37–22 +15 40
4. Mol Fehérvár 20 8 5 7 25–24 +1 29
5. Zalaegerszegi TE 21 8 5 8 31–39 –8 29
6. Paksi FC 21 8 4 9 53–44 +9 28
7. Mezőkövesd 21 7 6 8 25–31 –6 27
8. Budapest Honvéd 21 7 3 11 35–37 –2 24
9. Gyirmót FC Győr 21 6 5 10 22–31 –9 23
10. Debreceni VSC 20 5 7 8 33–34 –1 22
11. MTK Budapest 21 5 5 11 16–35 –19 20
12. Újpest FC 20 4 6 10 24–32 –8 18
Legfrissebb hírek

Orosz Pál elárulta, a Ferencváros megtérítteti a vétkes szurkolókkal az okozott kárt

Európa-liga
2 órája

Megvan, mikor játsszák a Mol Magyar Kupa elődöntőit

Labdarúgó NB I
4 órája

Ott lép pályára vasárnap az FTC, ahol még sosem vesztett NB I-es mérkőzést

Labdarúgó NB I
5 órája

Megvan, mikor játszik az FTC az ETO és a Puskás Akadémia ellen a labdarúgó NB I-ben

Labdarúgó NB I
6 órája

Kata Mihály: Sikerélmény kell válogatott szünet előtt

Labdarúgó NB I
7 órája

A Braga elleni párharc volt a plafon a Fradinak

Európa-liga
11 órája

Alaposan megbüntette az UEFA a Ferencvárost

Európa-liga
Tegnap, 17:16

Márton Gábor sportigazgató lett az NB II-es Szentlőrincnél – hivatalos

Labdarúgó NB II
Tegnap, 16:19
Ezek is érdekelhetik