– Vasárnap a Puskás Akadémia–Mezőkövesd Zsóry mérkőzéssel befejeződik a 2023–2024-es idény őszi fele: hogy érzi, dobogón zárják az esztendőt?
– Nyilván örülnénk, ha így lenne, de mindannyian tudjuk, ez nem csak rajtunk múlik – felelte a felcsúti klub 16-szoros válogatott labdarúgója, Nagy Zsolt. – Nem kérdés, le akarjuk győzni a Mezőkövesdet, ám ha közben a Fehérvár is nyer, nem tudunk előzni. Mondjuk, annak is lenne pozitív hozadéka, ha a Vidi elkapná a Paksot, a mezőny a mostaninál is jobban összerázódna.
– Amikor januárban beszélgettünk, azt mondta, pályafutása legjobb éve volt 2022, és ezen az a tény sem változtat, hogy júliusban a Guimaraes elleni Európa-konferencialiga-meccsen részlegesen elszakadt a bal térdében a belső oldalszalag. Jó két héttel 2023 vége előtt megvonható a mérleg, milyen esztendeje volt?
– Még most is kiráz a hideg, ha visszagondolok, milyen jól sikerült az elmúlt évem. A Puskás Akadémiával bronzérmesek lettünk, rendszeresen játszottam a válogatottban, emlékezetes találkozón gólt lőttem Németországnak és Angliának, azaz, joggal éreztem, csúcsév van mögöttem. Erre mi történik? Bár a februári sérülésem után a tavasz „ment a kukába”, ráadásul a mostani idény elejéről is lemaradtam, vissza tudtam térni, és megvalósult az álmom, a válogatottal kijutottunk a jövő évi Európa-bajnokságra – szóval ez az év is felejthetetlen. Egyébként a Puskás Akadémiában most feljebb játszom, mint korábban, és bár először csak a hetedik fordulóban léptem pályára, így is házi gólkirály lehetnék, annyiszor kerülök helyzetbe.
– Amikor februárban az Újpest elleni Magyar Kupa-mérkőzésen megsérült a térde, aligha fordult meg a fejében, hogy legközelebb csak szeptemberben futballozhat. Mi jelentette a kapaszkodót abban a nehéz időszakban?
– A családom végig mellettem állt, rengeteg segítséget kaptam a Puskás Akadémiától, de nagyon sokat jelentett az is, hogy Marco Rossi rendszeresen érdeklődött, mi van velem, hogyan érzem magam. Nagy motiváció volt, hogy a szövetségi kapitány visszavár, nekem pedig csak az járt a fejemben, hogy a sérülésem előtti állapotomban térjek vissza. Nem tagadom, volt, hogy könnyeztem, olykor feltettem magamnak a kérdést, mi van, ha valamiért nem lesz jó a lábam, miért nem hajlik már rendesen a térdem? Kevesen tudják, még pszichológust is felkerestem, de ő tulajdonképpen maga ellen beszélve azt mondta, annyira pozitív vagyok, hogy nincs szükségem a segítségére.
– Október tizenhetedike pedig különleges dátum lett?
– Egyértelműen. Alig volt még bajnoki a lábamban, de Marco Rossi számított rám, és most, hogy erről beszélünk, beugrik a három nappal korábbi, Szerbia elleni mérkőzés is. A kispadon Gulácsi Péter mellett ültem, és ő mondta, egy-két hónappal korábban még biztosan nem gondoltam volna, hogy októberben a válogatottnál lehetek – hát valóban nem. Aztán Litvániában már egy félidőt kaptam, kétgólos hátrányból kellett visszajönnünk, sikerült, és a fordítás is meg lehetett volna. Emlékezetes nap volt, a csúcsot azonban az a pillanat jelentette, amikor a játékvezető egy hónappal később Bulgáriában lefújta a meccsünket, és tudatosult bennem, hogy kijutottunk az Európa-bajnokságra.
– Arra számítottam, a „mindent visz” kategóriát a Montenegró elleni hazai, 3–1-es selejtező jelenti…
– Érzelmileg leginkább a bulgáriai találkozó lefújása érintett meg, de azért nem jár messze az igazságtól: kezdőként énekelni a Himnuszt a telt házas Puskás Arénában, nyerni és átélni a szurkolók szeretetét, ez valami hasonlót jelentett, mint amikor a karácsonyfára felkerül a csúcsdísz.
– Minden esélye megvan arra, hogy harmincegy évesen pályára lépjen a németországi Európa-bajnokságon: várja a tornát?
– Nagyon. De… Messze van még. Fél év rengeteg idő, ugyanakkor nincs nap, hogy ne gondolnék az Eb-re. Figyelek mindenre magam körül, a pihenésre, az étkezésre, a legjobbat akarom kihozni magamból, és bár a szeretteim, barátaim mondják, vigyázzak, nehogy megsérüljek, aki ismer, tudja, a pályán csak teljes gázzal tudok közlekedni.
– Az elmúlt héten két gólt szerzett a KTE elleni 3–0-s bajnokin, majd a hajrában átadta a helyét a tizennyolc éves Markgráf Ákosnak. Eszébe jutott azóta, mennyire szalad az idő, hiszen októberben már tíz éve volt, hogy bemutatkozott az élvonalban?
– Amikor lejöttem a pályáról, bevillant, hogy én annak idején húszévesen mutatkoztam be. Örülök, hogy a Puskás Akadémiánál vannak tehetséges fiatalok, megkapják a lehetőséget, amiben tudom, próbálom őket segíteni.
– Térjünk vissza a hétvégi bajnokira: a Puskás Akadémia a dobogóért van versenyben, a Mezőkövesd a kiesés ellen küzd – mit gondol, mi jöhet ki ebből a párharcból?
– A Mezőkövesd támadó felfogásban lépett pályára legutóbb a Fehérvár ellen, ám Felcsúton rendre visszaáll és kontrázni próbál. A tabellán elfoglalt helyezése nem tükrözi az elmúlt hetekben mutatott futballját, biztos, hogy nehéz kilencven perc vár ránk.
