NB I: „Nem bírjuk el, hogy négy meccsen négy véleményes büntetőt ítéljenek ellenünk”

NAGY-PÁL TAMÁSNAGY-PÁL TAMÁS
2021.02.07. 20:33
A Puskás Akadémia 2–1-es győzelmet aratott a ZTE otthonában a labdarúgó NB I 20. fordulójában. A győztes gól a hajrában esett. A találkozó után így értékeltek a vezetőedzők.

A Puskás Akadémia vezetőedzője, Hornyák Zsolt először is a csapatának köszönte meg a hozzáállást.

„Küzdős, nehéz mérkőzés van mögöttünk, tudtuk, hogy a Zalaegerszeg erős csapat, főleg hazai pályán. Második éve vagyok Magyarországon, de itt még nem sikerült nyernem. Sok helyzetet dolgoztunk ki, de kár, hogy 1–0-nál nem tudtunk még egy gólt szerezni, mert kicsit passzívak lettünk a középpályán. A hazaiak ezt ki is használták és egyenlítettek. Ezt a hibát helyrehoztuk, frissítettük a csapatot, és nagyon sok helyzetet dolgoztunk ki.”

A Boér Gábor eltiltása miatt a ZTE-t irányító Makra Zsolt nehezen találta a szavakat a vereség után.

„Az első félidő nem úgy alakult, ahogy mi szerettük volna, sokkal bátrabb játékot vártunk. Ez nem jött össze, aztán a második játékrész elején dekoncentráltságból kaptunk egy gólt. A srácok tartását bizonyítja, hogy ki tudtunk egyenlíteni, sőt, a következő húsz percben úgy nézett ki, meg is tudjuk szerezni a győzelmet, volt száz százalékos ziccerünk. Ahhoz nehéz mit hozzáfűzni, hogy ez a mérkőzés egy ilyen tizenegyessel dőlt el. Ez a csapat nem bírja el, hogy a tavaszi négy mérkőzésén a negyedik alkalommal ítélnek ellene tizenegyest, amiből mind a négy véleményes volt.”

LABDARÚGÓ NB I
20. FORDULÓ

ZTE–Puskás Akadémia 1–2 (0–0)
Zalaegerszeg,ZTE Aréna,zárt kapuk mögött.Vezette:Karakó
Gólszerző:Lesjak (57.), ill. Knezevic (46., 82.)
Kiállítva:Bobál D. (90.)

Legfrissebb hírek

Videó: Messi, Kane, algériai–osztrák dráma – a csoportkör utolsó napjának 19 gólja egy helyen

Foci vb 2026
20 órája

Videók: Messi nélkül és Messivel is ment a góllövés az argentinoknak

Foci vb 2026
23 órája

Hat meccs, egy tripla, két dupla – a 16. vb-játéknap 19 gólja egy helyen

Foci vb 2026
2026.06.27. 08:44

Amerikai pite: Már csak 1 fontos kérdés maradt a kieséses szakasz előtt? – vb-kibeszélő, 15. nap

Foci vb 2026
2026.06.26. 07:27

Magyar Zsolt a több játéklehetőség reményében írt alá a Csíkszeredához

Labdarúgó NB I
2026.06.26. 07:01

Így nyert Ecuador Németország ellen – vb-gólok videón

Foci vb 2026
2026.06.25. 22:28

Vinícius Júnior duplázott; Marokkó négyet, Mexikó hármat vágott – a 14. játéknap 20 gólja egy helyen

Foci vb 2026
2026.06.25. 06:42

Videó: így ünnepelte történelmi továbbjutását az öltözőben Dél-Afrika

Foci vb 2026
2026.06.25. 06:18
Ezek is érdekelhetik