NB I: két védőjével is hosszabbított a Fehérvár

N. T.N. T.
2021.02.05. 17:52
null
Hangya Szilveszter, Kovács Zoltán és Bolla Bendegúz a hosszabbítás kapcsán (Fotó: molfehervarfc.hu)
A Mol Fehérvár hivatalos honlapján adta hírül, hogy meghosszabbította Hangya Szilveszter és Bolla Bendegúz másfél év múlva lejáró szerződését.

A balhátvédként bevethető Hangya 2018 nyarán igazolt a Vidihez, azóta 42 NB I-es mérkőzésen kapott szerepet.

A jobbhátvéd Bolla 2017 nyarán került Fehérvárra, ahol az első időszakban az NB III-as második csapatban szerepelt, majd előbb Siófokra, aztán Zalaegerszegre adták kölcsön. A ZTE-vel NB II-es aranyérmet ünnepelhetett 2019-ben, a következő idényben pedig már stabil NB I-es játékos lett belőle. A 21 éves hátvéd tavaly nyáron került vissza a Vidihez, a most futó idényben 16 bajnokin lépett pályára.

„Hangya Szilveszter személyében válogatott futballistával, Bolla Bendegúz személyében válogatott kerettaggal sikerült meghosszabbítani már most a másfél év múlva lejáró szerződésüket – mondta Kovács Zoltán sportigazgató a klub hivatalos honlapjának. – Örülök, hogy nálunk képzelik el a pályafutásukat hosszabb távon is. Mind a két labdarúgó hiányposzton szerepel, Bolla Bendegúz pedig a jövő egyik nagy ígérete. Ha tavasszal megfelelő teljesítményt nyújtanak, akkor jó eséllyel pályázhatnak arra, hogy a nyári Eb-keretbe bekerüljenek.”

Azt nem hozta nyilvánosságra a Fehérvár, hány évvel hosszabbítottak.

TÉLIJÁTÉKOSMOZGÁS A MOL FEHÉRVÁR FC-NÉL
Érkezők: Dárdai Pál(magyar-német, Hertha BSC – Németország)
Kölcsönbe érkezők: Tordai Árpád (magyar-román, FC Viitorul – Románia)
Kölcsönből visszatérők: Halmai Ádám (Budaörs)
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek:
Kiszemeltek: Gaius Makouta (kongói, Sporting Braga – Portugália, legutóbb kölcsönben PFK Beroe – Bulgária)
Távozók: Futács Márkó (ZTE FC, szabadon igazolhatóként), Boban Nikolov (északmacedón, Lecce – Olaszország)
Kölcsönbe távozók: Géresi Krisztián (Puskás Akadémia),Tamás Olivér (Paksi FC), Zeke Márió (Budafoki MTE)
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz:
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk: Elek Ákos

 

Legfrissebb hírek

NS-infó: a ZTE mégsem szerződteti a szerb balhátvédet

Labdarúgó NB I
2026.09.19. 16:34

Légiósok: Bolla Bendegúz Ausztriában, Kovács Bendegúz Hollandiában volt eredményes

Légiósok
2026.09.18. 21:57

Osztrák labdarúgó szerződtetését jelentette be a Nyíregyháza

Labdarúgó NB I
2026.09.18. 13:38

ZTE: elefántcsontparti, gambiai, nigériai és szenegáli légiós is jött a második csapatba

Labdarúgó NB I
2026.09.17. 16:07

NS-infó: szerb játékos érkezhet Zalaegerszegre

Labdarúgó NB I
2026.09.15. 14:46

A DVTK meg akarta tartani fiatal védőjét, ő örömmel hosszabbított szerződést

Labdarúgó NB II
2026.09.15. 11:08

Nyíregyháza: cseh támadóval tárgyal a klub – NS-infó

Labdarúgó NB I
2026.09.12. 10:20

A DVTK profi szerződést kötött két korosztályos válogatott labdarúgójával

Labdarúgó NB II
2026.09.10. 14:24