NB I: hét fiataljával is hosszabbított a Honvéd

2022.09.22. 08:08
null
Kerezsi Zalán nem csak debütált az NB I-ben, hiszen a Paks ellen már első gólját is megszerezte (Fotó: Balogh László)
Hét fiatal játékosával, Bocskay Bertalannal, Dúzs Gellérttel, Eördögh Andrással, Keresztes Noellel, Kerezsi Zalánnal, Kocsis Dominikkal és Szabó Alexszel is szerződést hosszabbított a Budapest Honvéd NB I-es labdarúgócsapata – tudatta honlapján a kispesti klub.

Kiemelték, a fővárosi piros-feketéknél a legmagasabb a fiatalok játékperceinek száma az NB I-ben, emellett jelenleg a Honvéd három játékosa szerepel az U21-es válogatottban, de a keretben kispesti kölcsönjátékos és korábbi akadémista is helyet kapott.

A klub pedig hosszú távon számít a fiatalokra, és ennek jegyében Bocskay Bertalan, Dúzs Gellért, Eördögh András, Keresztes Noel, Kerezsi Zalán, Kocsis Dominik és Szabó Alex is új szerződést írhatott alá.

„Nagy örömünkre szolgál, hogy megújíthattuk azoknak a fiataloknak a szerződését, akik ebben az idényben már az első csapat életében is fontos szerepet játszanak. Néhányan már a kezdő tizenegyben is megmutathatták a tudásukat, és arra számítunk, hogy az előttünk álló időszakban még többen követik majd őket” – emelte ki Chris Docherty, a Budapest Honvéd FC sportigazgatója a klub honlapján. – „Az új szerződés egyrészt elismerése a fiatalok elvégzett munkájának, másrészt ez is jól mutatja, hogy számunkra fontos küldetés az ifjú tehetségek folyamatos fejlesztése. A szerződéshosszabbítás mellett arról sem feledkezzünk meg, hogy a nyáron Szűcs Tamás a dán Köbenhavnhoz igazolt, ez pedig a többiek számára is motivációt jelenthet, hogy Kispesten, illetve a nemzetközi porondon is sikeres karrier állhat a fiatalok előtt” – tette hozzá a sportigazgató.

A most szerződést hosszabbító fiatalok mindegyike volt már az NB I-es keret taga, öten pedig már be is mutatkoztak az élvonalban. Ráadásul Bocskay Bertalan és Kocsis Dominik nyolcszor, Szabó Alex ötször, Kerezsi Zalán pedig négyszer is pályára léphetett. Utóbbi ráadásul a Paks elleni 3–3-as döntetlen alkalmával már első gólját is megszerezte az NB I-ben.

Legfrissebb hírek

Szó sincs a Honvédról, a Csákvár továbbra is a Puskás Akadémia fiókcsapataként szerepel

Labdarúgó NB II
6 órája

Menedzsere külföldi csapatot keres Vitális Milánnak

Labdarúgó NB I
2026.05.20. 18:16

Ajkáról érkezik kapus Kecskemétre a távozó Varga Bence helyére

Labdarúgó NB II
2026.05.19. 10:52

Melyik fővárosi csapaté lesz az aranyérem az NB II-ben?

Labdarúgó NB II
2026.05.17. 08:18

Kétgólos Honvéd-siker a feljutók rangadóján, kiesett a Budafok és a Békéscsaba – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2026.05.10. 21:00

A Honvéd nyerte az NB II csúcsrangadóját, ezzel életben tartotta aranyérmes reményeit

Labdarúgó NB II
2026.05.10. 17:54

Kispesten már döntetlennel is aranyérmes a Vasas a másodosztályban

Labdarúgó NB II
2026.05.10. 08:53

Honvéd: az NB I-be jutás megvan, de mit hoz a jövő?

Labdarúgó NB II
2026.05.05. 10:01
Ezek is érdekelhetik