nemzetisport.hu 2021.12.20 09:57 Frissítve: 2021.12.20 12:03

NB I: Hat hétig jó lesz ránézni a tabellára – Waltner

A téli szünet előtti utolsó forduló vasárnap három mérkőzéssel zárult a labdarúgó NB I-ben. Lássuk, hogyan értékeltek az edzők a találkozók után!

Waltner Róbert és a zalai szakmai stáb örülhet – 5. helyen telel a ZTE (Fotó: Szabó Miklós)

 

ZTE–ÚJPEST 2–0

WALTNER Róbert , a ZTE FC vezetőedzője

– Ez az őszi utolsó győzelmük talán az eddigieknél is fontosabb volt.     
– Valóban, mert motivált minket az ötödik hely megszerzése. Fordulatos mérkőzés volt, de a második félidő alapján megérdemelten nyertünk. Két hét szünet, majd négy hét felkészülés következik, ezért is volt fontos lélektanilag a győzelem, mert a következő hat hétben jó lesz ránézni a tabellára.

  – Az ötödik helyen állva miért hátrafelé tekintgetnek?     
Azért, mert ebben a bajnokságban tényleg nem lehet tutira menni. Két vereség, és egyből visszacsúszhat a csapat a kiesőzóna elé, márpedig ezt nem szeretnénk. Legfontosabb célunk a bennmaradás, és persze szeretnénk az első hat között végezni, de nézzék meg a tabellát, milyen csapatok állnak mögöttünk. A Paks, a Honvéd és a Debrecen is erős kerettel rendelkezik. Szóval, igenis érdemes a hátunk mögé nézni.

– Sorozatban ötödik mérkőzésen maradtak veretlenek.     
Ráadásul a statisztikai adatok is kedvezően alakulnak. Nehezen kezdtük a bajnokságot, különböző keret-összeállítási és -összeszoktatási szempontból, de az őszi szezon végére összeállt a játékunk, és ha jól számolom, a legutóbbi tíz mérkőzésen csak a Ferencváros, a Fehérvár és a Puskás Akadémia szerzett több pontot nálunk.

Michael OENNING, az Újpest FC vezetőedzője

–  Miért nem futballoztak olyan lendületesen, mint az elmúlt hetekben?     
– Próbálkoztunk, sőt az első félidőben két-három gólszerzési lehetőségünk is adódott, de miként az őszi szezonban nagyon sokszor, ezúttal sem használtuk ki a lehetőségeinket. Szünet után jól kezdtünk, de egy egyéni hiba megváltoztatta a játék képét.

 – Egy hibától még nem kell vereséget szenvedni, de összességében nem lehetett érezni az Újpest játékán az átütőerőt.     
Pedig amikor hátrányba kerültünk, többet kockáztattunk, csak éppen a hazaiak gyorsan megszerezték második góljukat is, és onnantól kezdve már nem maradt esélyünk az egyenlítésre. Természetesen nem örülök a vereségnek, de el kell fogadnom, és bízom benne, hogy erős téli felkészüléssel végre jobb eredményeket érünk el.

– Nikola Mitrovics hiányát ennyire megérezte a csapat?     
Ő a csapatunk agya, a középpályánk motorja. Sajnos megbetegedett, ezért kezdetben Stieber Zoltán, majd Luka Mack próbálta szervezni a támadásokat, egyikük sem vallott szégyent, de való igaz, hogy Nikola Mitrovics nagyon hiányzott a Zalaegerszeg ellen.    T. N.

GYIRMÓT–DVSC 0–0

CSERTŐI Aurél, a Gyirmót vezetőedzője

–  Csalódott a nulla nulla miatt?     
Jól kezdtünk, végig irányítottuk a játékot, a mezőnyben többet birtokoltuk a labdát, gólhelyzeteink voltak. A tizenegyes kihagyása megzavart minket, bár küzdött a csapat, de nem sikerült a maga javára fordítani a mérkőzést.

– Mennyire tudtak felkészülni az ellenfélből?     
Ahogyan azt mondani szokás, mi elsősorban a saját játékunkkal törődtünk, és a mérkőzés bebizonyította, hogy jobban teljesítettünk a vendégeknél. Ez tipikus egygólos bajnoki volt, csak éppen nem sikerült még tizenegyesből sem azt az egy gólt megszerezni.

 – Játékban ugyan többet nyújtott a csapat, de a döntetlennel félig üres maradt a pohár: egyetért ezzel?     
– Nem, ez a pohár sajnos teljesen üres maradt. Ahogy az már elhangzott, minden csapatrészbe minőségi produkcióra képes játékosok kellenek ahhoz, hogy a helyzetkihasználáson javítani tudjunk.

Joan CARRILLO, a Debrecen vezetőedzője

– Azt kapta a mérkőzéstől, amit előzetesen várt?     
– Nagy küzdelmet hozott a kilencven perc, mindkét csapaton nagy nyomás volt a javítás lehetősége miatt. Sajnos, a mi csapatunk ezúttal sok technikai hibával játszott, az ellenfél néha átrohant rajtunk, és bár több lehetősége volt, összességében mégis úgy érzem, a döntetlen megfelel a játék képének.

–  Elégedett a megszerzett egy ponttal?     
– Nem, nem lehetek elégedett, mert szerettük volna az utóbbi idők javuló teljesítményét győzelemmel megkoronázni. Sajnos, az imént említett okok miatt nem sikerült.

 – Érződik-e már a Debrecen játékán a munkája?
– Ez még nem az én mérkőzésem volt, ebből következik, hogy van még mit változtatni a DVSC futballján. Jól jön most a pihenő, a szünet után szeretném átadni a tudásomat a sérültekkel kiegészülő keretnek. Jól és eredményesen futballozó csapatot szeretnék összeállítani, úgy, hogy több variációs lehetőségem is van.   M. G.

KISVÁRDA–PUSKÁS AKADÉMIA 1–1

ERŐS Gábor, a Kisvárda megbízott vezetőedzője

– Ebben a meccsben most ennyi volt?
– Meg kell becsülnünk az eredményt, mert nagyon jó csapat ellen játszottunk küzdelmes mérkőzést. Adódtak lehetőségek mindkét oldalon, de ez a realitás, ezen mérkőzésen egy pontot szereztünk, nem pedig kettőt veszítettünk.

– A korai gól ezúttal is megvolt, de nem abba a kapuba, amelyet szeretett volna. Miként érzi, csapata jól reagált a hátrányra?
Igen. Sajnos a gól előtti szögletünknél hibáztunk, de az is a játék része. Ugyanakkor azért vagyunk nagyon jó csapat, mert a játékosok kisegítik egymást, ha ilyen szituáció adódik. Aránylag hamar sikerült egyenlítenünk, közvetlenül utána újabb helyzeteink adódtak, de arról sem szabad megfeledkezni, hogy a Puskás Akadémia is többször veszélyeztetett, ezért még egyszer hangsúlyozom, a döntetlen reális.

– Úgy tűnt, a második félidőben inkább a hajrában vállaltak kockázatot. Ezt beszélték meg a szünetben?
Szerettük volna megnyerni a mérkőzést, tudtuk, ha sikerül, annak milyen hozadéka lett volna. Mindent megtettünk azért, most nem sikerült. Ezzel együtt le a kalappal a csapat előtt, a tizenhét bajnokin nagyon szép teljesítményt nyújtott. Nem hiszem, hogy a vérmesebb szurkolóink gondoltak volna a második helyre a szezon előtt.

HORNYÁK ZSOLT
a Puskás Akadémia vezetőedzője

– A tétnek megfelelő tempójú és feszültségű meccs volt, de azért a végére szent a béke, ugye?
– Persze, ám ez is hozzátartozik a futballhoz. Akadtak kellemetlen szituációk, de így kell megélni ezeket a mérkőzéseket. Kemény volt a meccs, és a tempó is megfelelőnek tűnt, és talán nem vagyok nagyképű, ha azt mondom, nyerni jöttünk. Ugyanakkor a Kisvárda is minőségi futballt játszik, így az eredmény elfogadható.

– Egyetért azzal, hogy az első félidőben a Kisvárda, a szünet után a Puskás Akadémia nyerhette volna meg a mérkőzést?
Teljes mértékben egyetértek ezzel. A második játékrészben Yoëll van Nieff remekül rúgta a szögleteket és a szabadrúgásokat, az egyik ilyen helyzetből Spandler Csaba megszerezhette volna a győztes gólunkat. Különösen a második félidő első húsz perce volt a miénk, akkor kellett volna megnyernünk a meccset. Annak örülök elsősorban, hogy a mi teljesítményünk is hozzájárult ahhoz, hogy a két csapat jó mérkőzést játsszon.

– Alexandru Balutát azért cserélte le, mert a sárga lapja után tartott tőle, hogy kiállítják, vagy taktikai okai voltak a változtatásnak?
– Egyik sem: megsérült. Figyelmeztettem, hogy ne üljön fel a provokációnak, ráadásul a játékvezető is szólt neki, hogy még egy szabálytalanság, és a kiállítás sorsára jut. Csak emiatt nem cseréltem volna le, mert tartom annyira profi játékosnak, hogy gond nélkül le tudta volna játszani a meccset, megszokta már ezt a nyomást, a húzódása miatt azonban korábban kellett cserélnem, mint terveztük.   B. T.

NB I, 2021–2022, 17. FORDULÓ
 HELYSZÍNJÁTÉKVEZETŐ
NÉZŐSZÁM
December 18., szombat
Ferencvárosi TC–Budapest Honvéd 1–0 
Budapest, Groupama ArénaIványi Zoltán
7011
MTK Budapest–Paksi FC 1–4
Budapest, Új Hidegkuti Nándor StadionSolymosi Péter
700
Mol Fehérvár FC–Mezőkövesd 1–0
Székesfehérvár, Mol Aréna SóstóKarakó Ferenc1276
December 19., vasárnap
Kisvárda–Puskás Akadémia 1–1Kisvárda, Várkerti StadionBerke Balázs 1890
Gyirmót FC Győr–Debreceni VSC 0–0
Gyirmót, Alcufer StadionErdős József 811
ZTE FC–Újpest 2–0
Zalaegerszeg, ZTE ArénaBognár Tamás 1088
AZ ÁLLÁS 
  1. Ferencvárosi TC 16 11 2 3 32–12 +20  35
  2. Kisvárda 17 10 4 3 31–17 +14  34
  3. Puskás Akadémia 16 9 4 3 25–18 +7  31
  4. Mol Fehérvár 17 8 5 4 23–18 +5  29
  5. Zalaegerszegi TE 17 6 5 6 25–33 –8  23
  6. Mezőkövesd 17 6 4 7 19–27 –8  22
  7. Paksi FC 17 6 3 8 42–36 +6  21
  8. Budapest Honvéd 17 6 2 9 30–32 –2  20
  9. Debreceni VSC 17 4 6 7 30–29 +1  18
10. Újpest FC 17 4 5 8 24–30 –6  17
11. MTK Budapest 17 4 3 10 13–31 –18  15
12. Gyirmót FC Győr1735917–28–11 14

 

 

2022.01.18 23:32:13

Labdarúgó NB I CSILLAG PÉTER

ALAPVONAL. Józan belátás, végtelen türelem és tudatos közeledés segíthet megbirkózni a történelem súlyos örökségével, és legjobb hitünk ellenére sem lehetünk meggyőződve arról, hogy nemes futballszakmai törekvések átírhatják a sok évszázados társadalmi kódokat.

2022.01.17 21:22:16

Labdarúgó NB I MALONYAI PÉTER

ALAPVONAL. Nálam ilyen Aschner Lipót. Jövő héten lesz 150 éve, hogy megszületett, ma hetven esztendeje hunyt el, ám mint a kiemelkedő személyiségek általában, nem csupán a kerek évfordulókon érdemeln(én)ek említést. A minőségre esküdött, ám a földön járt. »Amíg én állok az Újpest élén, addig sportbeli elhatározásokat sohasem fog nálunk anyagi szempont irányítani.«

2022.01.16 22:00:48

Labdarúgó NB I N. PÁL JÓZSEF

ALAPVONAL. Lehet, míg az Aranycsapat a modern futball origója, addig Deák Bamba a hőskor ideájának utolsó világszínvonalú példázója? Aki a diadal reményének eleven modellje volt Szentlőrincen és az Üllői úton, a közösség daliájaként, s a játék leginkább mámorító pillanatával, a góllal oly sokszor adott örömet, mint rajta kívül senki a világon ily rövid idő alatt.