NB I: ha marad Fehérváron, Zivzivadze a gólkirályi címért harcolhat

J. Á.J. Á.
Vágólapra másolva!
2022.06.21. 08:51
null
Optimistán várja az új idényt Budu Zivzivadze (szemben), aki Fehérváron újra gólokkal bizonyíthat (Fotó: Török Attila)
A tavasszal Újpesten parádézó Budu Zivzivadze június 28-án a Mol Fehérvár FC-nél kezdi a felkészülést, ügynöke szerint motiváltan várja az új idényt, ám lehetséges, hogy távozik.

 

Félreértették a szavait. Május végén a lelo.ge oldalnak adott interjújában Budu Zivzivadze nyilatkozataként az jelent meg, hogy nem akar a Mol Fehérvárban maradni, ám a jelek szerint az információközlésbe hiba csúszott.

„Nem így hangzott el – nyilatkozta lapunknak Lasa Odiladze, a csatár ügynöke. – Valamit félreérthettek a grúz újságírók. A labdarúgónak jövő nyárig szerződése van Fehérváron, nagyon motivált, alig várja, hogy bizonyíthasson, s készül a Konferencialiga-mérkőzésekre. Nem titok, voltak tárgyalások külföldi csapatokkal, ám nem sietünk el semmit, remek helyen van a játékos. A Fehérvár megszabta az árát, ha azt valamelyik csapat kifizeti, akkor távozhat. Válogatott labdarúgóról beszélünk, így amelyik együttes vinné, mélyen a zsebébe kell nyúlnia. Remekül érzi magát Magyarországon, az is lehet, hogy marad a fehérvári klubnál, s meghosszabbítja a szerződését. Tudom, nagy a konkurencia a csapatban, remek csatárok várnak bevetésre, ám ha Fehérváron folytatja, a gólkirályi címért fog harcolni.”

A 28 éves támadó a tavaszi szezont kölcsönben Újpesten töltötte, parádés formában játszott, tizenkét bajnokin tizenegy gólt szerzett. Remeklését folytatta a Nemzetek Ligájában is, a grúzok négy júniusi mérkőzésén gólt lőtt Bulgáriának (5–2) és Észak-Macedóniának (3–0) is.

„Köszönetet kell mondanom az Újpestnek, hiszen Budu a tavasszal megkapta ott a lehetőséget, és Sallói István sportigazgatónak is, mivel gond nélkül elengedte. A futballista egyszer lent, máskor fent van, ő most nagyon fent van. Az Újpesttel is beszéltünk a folytatásról, ám a Fehérvárnál nem tud jobb helyre menni Magyarországon. A válogatott miatt június huszonnyolcadikán csatlakozik a csapathoz. Sallói István korrekt volt, elmondta, szükségük van rá, számítanak a játékára, ám megfelelő ajánlat esetén elengedik.”   

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik