NB I: Gól a múltból – Somália motivált Honvédra számít

Vágólapra másolva!
2021.02.20. 09:18
null
„Az utóbbi időben kevesebbet támadok, mint korábban, de most ez a feladatom a csapatban. A stabilitás, a biztonság megtartása.” (Fotó: Török Attila)
A brazil középpályás, Somália hat évvel ezelőtt szöglet után talált a kispestiek kapujába – az edzőváltás kapcsán motiváltan futballozó ellenfélre számít.

 

Visszatérés
Szerhij Rebrovnak nem lehetnek jó emlékei Horváth Ferencről. Két idénnyel ezelőtt, 2018 novemberében szombathelyi edzőként első Ferencváros elleni meccsén 1–0-ra legyőzte Rebrovékat, az más kérdés, hogy az idény végén a Fradi bajnok lett, a Hali meg utolsóként kiesett. Horváth Ferenc most visszatér az NB I-be, de az akkorihoz hasonló meglepetés elmarad. Már a döntetlen is sikerrel érne fel csapatának.

–Telik az idő. Hat éve májusban győztes gólt szerzett a kispestiek ellen, az a legutóbbi találata ellenük. Emlékszik rá?
–Hogyne emlékeznék! Szöglet után találtam a kapuba, de azt már ne kérdezze, ki csavarta be a labdát oldalról. Arra viszont emlékszem, hogy lepattanó labdát lőttem a kapuba, azzal a góllal nyertünk egy nullára. Nem mondom, hogy minden gólomra emlékszem, de ez valamiért beugrott, előttem van a jelenet.

–A gólörömre is emlékszik?
–Na, arra nem.

–Roland Lamah-val különös táncot járt.
–Rolanddal jó barátok voltunk, edzéseken is sokat bohóckodtunk. Alighanem akkor is kieszeltünk valami különleges gólörömet. A Groupama Arénában telt ház volt azon a találkozón, zsúfolt lelátók előtt játszhattunk – de jó is volt!

–Nagyon hiányoznak a szurkolók a lelátókról?
–Gondolhatja. Nekem az a legfurcsább, hogy üres, csendes arénában kell futballoznunk, azokat a kiáltásokat is halljuk, amelyek a pálya másik végéből érkeznek. Szurkolókkal ez nem így volt. Nagyon hiányoznak a lelátókról, de el kell fogadnunk, most így vagyunk kénytelenek futballozni.

–Három gólt szerzett eddig az idényben, elégedett vele?
–A három gól nem rossz. Már csak azért sem, mert védekező középpályásként nem ez az elsődleges feladatom. Sőt, Szerhij Rebrov kifejezetten kéri tőlem, hogy elsősorban a védekezésre koncentráljak, csak akkor menjek előre, ha biztos vagyok a dolgomban. Az utóbbi időben kevesebbet támadok, mint korábban, de most ez a feladatom a csapatban. A stabilitás, a biztonság megtartása.

–Szeret a Honvéd ellen játszani?
–Ha jól emlékszem, elég jól megy ellene az utóbbi időben – felelte lapunknak a brazil Somália, aki a nagy konkurenciaharc ellenére is alapember Szerhij Rebrovnál, és megbízható futballjával nagy hasznára van a zöld-fehéreknek.

Legutóbbi négy mérkőzését megnyerte ellene!
–Akkor nem tévedtem. Nem rossz mutató. Pedig rendre nehéz mérkőzést játszunk a Honvéddal. A játékosok általában a kapujuk elé húzódnak, és onnan próbálnak váratlan ellencsapásokkal veszélyt teremteni, meglátjuk, ezúttal mit eszeltek ki.

–Ezúttal is legyőzik a Honvédot?
–Jó lenne. Ahogy mondtam, tényleg mindig nehéz mérkőzést játszunk a kispestiekkel, szerintem ezúttal sem lesz másként. Már csak azért sem, mert nehéz helyzetben vannak, a tabella utolsó előtti helyén állnak, égető szükségük van a pontokra. Láttam a legutóbbi mérkőzésüket a Budafok ellen, nem mindennapi összecsapás volt, lelkileg megtörhettek, amikor az utolsó pillanatokban gólt kaptak, s azzal veszítettek.

–A honvédosokat Horváth Ferenc személyében új vezetőedző készíti fel, és ő remekül motiválja a játékosait.
–A motivációjukkal normál esetben sem lenne gond, bármilyen új edző érkezik, a futballista tudat alatt is kettőzött erővel készül. Meg akarja mutatni az új stábnak, hogy igenis ott a helye a csapatban, hogy lehet rá számítani. A váltást követően nyilvánvalóan szeretnének kijönni a gödörből, mi viszont erőtől és önbizalomtól duzzadva várjuk az összecsapást.


(Fotó: Földi Imre)
(Fotó: Földi Imre)

 

LABDARÚGÓ NB I
22. FORDULÓ
19.30: Ferencvárosi TC–Budapest Honvéd (Tv: M4 Sport) – élőben az NSO-n!

AZ ÁLLÁS
1. Ferencvárosi TC 21 15 5 1 44–12 +32 50
2. Puskás Akadémia 21 11 3 7 29–28 +1 36
3. Mol Fehérvár 21 9 6 6 43–25 +18 33
4. MTK Budapest 22 9 6 7 31–28 +3 33
5. Kisvárda 21 8 7 6 22–25 –3 31
6. Mezőkövesd 22 8 6 8 23–27 –4 30
7. Paksi FC 21 8 5 8 42–40 +2 29
8. Újpest FC 21 7 4 10 26–45 –19 25
9. Budafoki MTE 21 6 5 10 27–39 –12 23
10. Zalaegerszegi TE 21 6 4 11 37–41 –4 22
11. Budapest Honvéd 21 5 7 9 32–32 0 22
12. Diósgyőri VTK21521423–37–1417
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik