NB I: egyre közelebb a Bozsik Aréna kivitelezésének a vége – fotók

Vágólapra másolva!
2020.11.06. 15:51
null
Már majdnem kész az új kispesti otthon (Fotó: Dernovics Tamás/magyarepitok.hu)
A tavaly márciusban kezdődött építkezés lassan közeledik a végéhez. A Budapest Honvéd új stadionjának kivitelezői még az idén szeretnék megkapni a használatba vételi engedélyt.

A magyarepitok.hu beszámolója szerint a hónap elején már lekerült a stadionba a gyepszőnyeg is, és a belső munkálatok mellett párhuzamosan zajlanak a külső munkálatok is.

„Az épület többi részén folyamatos ütemben halad a készre festés, a melegburkolatok fektetése és a bútorozás. Az üzempróbák is fokozatosan indulnak, hogy még az idén gond nélkül megkapja az épület a használatba vételi engedélyt” – tudta meg Boros Bálint építésvezetőtől a lap, amely több mint 50 fotóból álló galériát is közölt az építkezés jelenlegi állásáról.

A projekt során létrehoznak egy 10 ezer négyzetméteres játéktérrel rendelkező arénát fedett lelátókkal, amely 8200 néző befogadására lesz alkalmas. A beruházás keretében egy háromemeletes főépületet is megépítenek, ahol a sporttechnológiai területek, a VIP helyiségek, valamint a fő kamera- és közvetítő állások kapnak majd helyet.

A stadion a besorolása alapján a legmodernebb, UEFA 4-es, illetve az MLSZ I. osztály A-kategóriájának megfelelő minősítésű lesz.

(Fotó: Dernovics Tamás/magyarepitok.hu)
(Fotó: Dernovics Tamás/magyarepitok.hu)
(Fotó: Dernovics Tamás/magyarepitok.hu)
(Fotó: Dernovics Tamás/magyarepitok.hu)
(Fotó: Dernovics Tamás/magyarepitok.hu)
(Fotó: Dernovics Tamás/magyarepitok.hu)
(Fotó: Dernovics Tamás/magyarepitok.hu)
(Fotó: Dernovics Tamás/magyarepitok.hu)

 

 

Legfrissebb hírek

1.1 milliárd forintot kapott 14 magyar klub a játékosok válogatottbeli szereplése után

Minden más foci
17 órája

Puskás–Suzuki-kupa: a Honvéd edzője az elveszített döntő ellenére is büszke játékosaira

Minden más foci
2025.05.05. 21:35

A Juventus nyerte meg a Puskás–Suzuki-kupát, a Honvéd ezüstéremig jutott

Minden más foci
2025.05.05. 18:52

Puskás–Suzuki-kupa: Szijjártó Péter is gratulált a döntőbe jutó Honvédnak

Minden más foci
2025.05.04. 20:57

Honvéd–Juventus döntő a Puskás–Suzuki-kupán!

Minden más foci
2025.05.04. 19:19

Kilenc emberrel ikszelt a Kisvárda, kieső helyen a Gyirmót, fordított a Csaba – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2025.04.20. 20:52

Nem tudta megtörni a Honvéd a Szentlőrinc veretlenségi szériáját

Labdarúgó NB II
2025.04.20. 18:55

„Először azt hittem, átverés” – Honvéd-meccsre nyert jegyet a Premier League-klub két szurkolója

Angol labdarúgás
2025.04.17. 13:43
Ezek is érdekelhetik