NB I: Bumba, Prenga és Csirkovics is távozik Kisvárdáról

D. S. B.D. S. B.
Vágólapra másolva!
2022.06.21. 15:57
null
Claudiu Bumba (felül) ezüstérmesként távozik Kisvárdáról (Fotó: Kovács Péter)
A labdarúgó NB I legutóbbi kiírásában ezüstérmet szerző Kisvárda a hivatalos honlapján számolt be róla, hogy bár Claudiu Bumbának, Herdi Prengának és Lazar Csirkovicsnak is új szerződést ajánlott, egyik labdarúgó sem fogadta azt el, így mindhárman távoznak a szabolcsiaktól.

Claudiu Bumba, Herdi Prenga és Lazar Csirkovics is Kisvárdán kezdte a felkészülést, de mint ahogy Révész Attila sportigazgató a klub honlapján elmondta, a lényegesen kedvezőbb feltételek ellenére a játékosok nem fogadták el új szerződésüket, így máshol folytatják pályafutásukat.

Bumba még 2019-ben igazolt Kisvárdára, melynek színeiben 84 bajnokin 18 gólt és 17 gólpasszt szerzett, míg a két belső védő, Prenga és Csirkovics 2021 telén érkeztek a szabolcsiakhoz. Az albán-horvát Prenga 37 bajnokin 3229 játékperc alatt egy gólt szerzett, míg Csirkovics 43 mérkőzésen (3947 perc) kétszer volt eredményes.

Bumba és Prenga is bekerült egyébként a Nemzeti Sport tudósítóinak csapatába az osztályzatátlagok alapján.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS KISVÁRDÁN
Érkezők:

Kölcsönbe érkezők: Hindrich Ottó (romániai, CFR – Románia)
Kölcsönből visszatérhet: Lucas (Lucas Marcolini Dantas Bertucci, brazil-magyar, Diósgyőri VTK)
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek: Králik Péter

Kiszemeltek:
Távozók: Gosztonyi András (lejár a szerződése), Dombó Dávid (lejár a szerződése), Claudiu Bumba (román, lejár a szerződése), Lazar Csirkovics (szerb, lejár a szerződése), Herdi Prenga (albán, lejár a szerződése)
Kölcsönbe távozók:
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz:
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk:

Legfrissebb hírek

Spandler Csaba: Sorsfordító lehet, ha most nyerünk

Labdarúgó NB I
9 perce

2027-ig hosszabbított Hornyák Zsolttal a Puskás Akadémia – hivatalos

Labdarúgó NB I
1 órája

Szerződést hosszabbított az élvonalban nemrég debütáló középpályásával a Ferencváros

Labdarúgó NB I
17 órája

Újabb szerződéshosszabbítást jelentett be a Paks, 20. idényére készül Böde Dániel – hivatalos

Labdarúgó NB I
22 órája

Ver(het)etlenség nyomában – Mohai Dominik jegyzete

Labdarúgó NB I
Tegnap, 8:02

Aranykorszakait idézi veretlenségével az ETO

Labdarúgó NB I
Tegnap, 8:01

Változásra van szükség – Bobory Balázs publicisztikája

Labdarúgó NB I
2025.05.07. 23:57

„Nem éreztem a srácokon örömöt, felszabadultságot” – Damir Krznar tudja, hogyan változtasson ezen Újpesten

Labdarúgó NB I
2025.05.07. 12:01
Ezek is érdekelhetik