NB I: bosnyák balhátvédet szerződtetett a Kisvárda

2023.01.30. 16:10
null
Enes Alic immár a Kisvárda játékosa (Fotó: Kisvárda)
Bosnyák balhátvéd érkezését jelentette be a labdarúgó NB I-ben szereplő Kisvárda: a folytatásban a 23 esztendő Enes Alic is a csapatot erősíti.

 

Enes Alic Csehországban és Bosznia-Hercegovinában is szerzett már tapasztalatot, legutóbb a szlovén NK Domzale színeit képviselte, a Prva Liga mostani idényében 14 mérkőzésen lépett pályára, egy gólpassz fűződik a nevéhez.

„Nagy ugrás a karrieremben, hogy olyan klubhoz kerültem, amely már kilépett a nemzetközi porondra és most is jó eséllyel pályázik arra, hogy jövőre is ott legyen, ebben szeretném segíteni a játékommal – nyilatkozta a szerződés aláírását követően Enes Alic a Kisvárdának. – Nagy segítség a számomra, hogy több olyan játékos is van a keretben, aki honfitársam, vagy éppen ismerem máshonnan, ez segítheti a beilleszkedésemet. Jó példa számomra a Ferencváros játékosa, Eldar Civic, aki ugyancsak bosnyák balhátvéd, és a magyar bajnokságból szerepel rendszeresen hazám válogatottjában. Nagy motivációt jelent a számomra, hogy hamarosan akár ellene is pályára léphetek, és szeretném azt a karriert befutni, amit ő.”

TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS KISVÁRDÁN
Érkezők:Aleksandar Jovicic(bosnyák, HNK Gorica – Horvátország), Danijel Petkovics (montenegrói, szabadon igazolhatóként, legutóbb Angers SCO – Franciaország), Enes Alic (bosnyák, NK Domzale – Szlovénia), Milos Szpaszics(szerb, Radnik Szurdulica – Szerbia)
Kölcsönbe érkezők:
Kölcsönből visszatért:
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek: Nazar Ponomarenko(ukrán-magyar)
Kiszemeltek:
Távozók:Jasir Asani(albán-északmacedón, Kvangdzsu – Dél-Korea), Andrei Peteleu(román, CFR – Románia), Szlobodan Szimovics (szerb, FK Kolubara – Szerbia)
Kölcsönbe távozók:
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz:
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk:

 

Legfrissebb hírek

Hiába vezetett a Paks Kisvárdán, folytatódott a vereségsorozata

Labdarúgó NB I
Tegnap, 16:23

Az Újpest csaknem 20 év után nyerne újra bajnokit az ETO vendégeként

Labdarúgó NB I
2026.02.27. 13:10

„Nem volt olyan jelenet, amely a futballra hasonlított volna” – a Nyíregyháza taktikáját kritizálta Révész Attila

Labdarúgó NB I
2026.02.21. 19:24

Négygólos döntetlennel zárult a Szpari és a Várda megyei rangadója

Labdarúgó NB I
2026.02.21. 15:52

Örökrangadó: több mint kilenc éve nem kapott ki a Ferencváros az MTK vendégeként

Labdarúgó NB I
2026.02.21. 11:01

Katona Levente szerint jó úton jár a Szpari, és a csapatnak új lendületet adtak a győzelmek

Labdarúgó NB I
2026.02.21. 08:53

A Kisvárda is bejelentette a 18 éves játékos szerződtetését

Labdarúgó NB I
2026.02.16. 12:53

NB I: magyar fiatalok érkeztek külföldről; a ZTE volt a piaci hajrá főszereplője

Labdarúgó NB I
2026.02.16. 11:55
Ezek is érdekelhetik