NB I: az MTK-nál folytatja a Benficát is megjáró gólerős támadó

2023.06.07. 20:04
null
Molnár Rajmund hasznos tagja lehet az MTK-nak (<a href="https://www.mtkbudapest.hu/hu/hirek/goleros-jatekos-erkezett-a-tamadosorba" target="_blank">Fotó: mtkbudapest.hu</a>)
A labdarúgó NB I-be feljutó MTK a hivatalos honlapján bejelentette, hogy egy évre kölcsönvette Molnár Rajmundot a Haladástól.

 

A 20 éves Molnárt így mutatja be a fővárosiak holnapja: „... az elmúlt két szezonban egyaránt legalább 10 gólt szerzett, idén holtversenyben a negyedik helyen zárt az NB II góllövőlistáján. A 20 éves támadó egy évre kölcsönbe érkezik hozzánk, klubunknak azonban előre rögzített feltételek mellett opciós joga van a játékjogának megvásárlására.”

„Molnár Rajmund ismerős közegbe érkezik, hiszen két éven át a mieink utánpótlásában fejlődhetett, ahol csapattársa volt többek között Kata Mihály, Zuigeber Ákos, Miknyóczki Ádám és a szezonban kölcsönben remekül teljesítő Várkonyi Bence és Kosznovszky Márk is. Később a Magyar Futball Akadémiát erősítette, majd 17 évesen lehetősége volt külföldre szerződni: megkereste a Benfica, és a portugál sztárklub világhírű akadémiájához igazolt.”

A korosztályos válogatott játékos futballozott az U17-es Európa-bajnokságon is, gólt szerzett az Izland elleni győztes meccsen.

A kék-fehérek teljes közleményét ide kattintva olvashatja el!

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS AZ MTK-NÁL
Érkezők: Nemanja Antonov (szerb, Újpest FC, szabadon igazolhatóként), Bobál Dávid (Mezőkövesd Zsóry FC, kölcsön után végleg), Hej Viktor (ukrajnai, Kisvárda, szabadon igazolhatóként), Rácz Gergő (Paksi FC, kölcsön után végleg)
Kölcsönbe érkezők: Molnár Rajmund (Haladás)
Kölcsönből visszatérhet: Balázs József (Paksi FC), Biben Barnabás (Tiszakécske), Kosznovszky Márk (Kozármisleny), Lehoczky Roland (Mezőkövesd), Varga Bence (Kecskeméti TE), Várkonyi Bence (Kozármisleny)
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek:
Kiszemeltek:
Távozók:
Kölcsönbe távozók:
Kölcsönből visszatérhetnek klubjukhoz:

Távozhatnak/érdeklődnek irántuk:
Németh Krisztián (lejár a szerződése – ETO FC Győr), Szépe János (ETO FC Győr)

Legfrissebb hírek

Robbie Keane: Szinte az egész kezdőcsapatot kicseréltük a sűrű program miatt

Labdarúgó NB I
10 perce

Az MTK nem tudta megnehezíteni a Ferencváros dolgát a bajnoki örökrangadón

Labdarúgó NB I
12 órája

Az ETO kölcsönadta fiatal középhátvédjét a somorjai csapatnak

Labdarúgó NB I
22 órája

Története során először igazolt paraguayi labdarúgót a ZTE

Labdarúgó NB I
22 órája

„A nagy meccseken tudom igazán kihozni magamból a maximumot” – Németh Hunor az MTK–FTC csata előtt

Labdarúgó NB I
22 órája

Majdnem elszórakozta háromgólos előnyét a Pakson is nyerő ETO

Labdarúgó NB I
2026.02.22. 19:30

Háromgólos előnyből is izgalmas mérkőzést csinált, de győzött a Soroksár

Labdarúgó NB II
2026.02.22. 18:46

NB I: hetekre kidőlt a Paks kulcsembere

Labdarúgó NB I
2026.02.22. 16:50
Ezek is érdekelhetik