NB I: az FTC hangosbemondója a Honvéddal viccelődött

Vágólapra másolva!
2023.04.18. 18:08
null
Az FTC házon belül rendezte Szendrey Zsolt Károly megjegyzését (Fotó: Árvai Károly)
Mint beszámoltunk róla, a Ferencváros hazai pályán 3–0-ra legyőzte a kiesés elől menekülő Budapest Honvédot a labdarúgó NB I 27. fordulójában. A mérkőzésen a zöld-fehérek hangosbemondója sportszerűtlen megjegyzést tett a piros-feketékre, amely miatt az FTC házon belül rendezte az esetet.

Az m4sport.hu írta meg a Honvéd szurkolói blogja alapján, hogy a Groupama Aréna hangosbemondója, Szendrey Zsolt Károly a mérkőzés végén a piros-feketék krónikása szerint azt mondta: „Megkérem az NB II-be igyekvő vendégszurkolókat, maradjanak a szektorukban!”, a helyszínen tartózkodó Ferencváros-szurkolók szerint viszont kissé másképp hangzottak el az alábbiak: „Megkérem a másodosztály-aspiráns vendégszurkolókat, maradjanak a szektorukban!”

Az M4 Sport az üggyel kapcsolatban megkereste a Ferencvárost, melynek sajtóosztálya az alábbiakat közölte: „A szombat esti mérkőzésen a hangosbemondó tréfásnak szánta a megjegyzését, azonban a szavai valójában sportszerűtlenek voltak. A klub mérlegelte a kolléga 10 éves munkáját és házon belül rendezte az esetet” – írták.

A portál úgy tudja, az FTC fegyelmi eljárás keretében vizsgálja az ügyet.

LABDARÚGÓ NB I
27. FORDULÓ
Ferencvárosi TC–Budapest Honvéd 3–0 (1–0)
Budapest, Groupama Aréna, 11 793 néző. Vezette: Pintér Cs.
Gólszerző: R. Mmaee (42.), Marquinhos (71.), Kwabena (87.)

A MÉRKŐZÉSRŐL BŐVEBBEN IDE KATTINTVA OLVASHAT!


AZ ÁLLÁS
1. Ferencvárosi TC 27 16 6 5 54–25 +29 54
2. Kecskeméti TE 27 12 12 3 41–24 +17 48
3. Paksi FC 27 12 5 10 50–46 +4 41
4. Debreceni VSC 27 11 7 9 43–38 +5 40
5. Puskás Akadémia 27 10 10 7 37–35 +2 40
6. Kisvárda 27 8 12 7 37–40 –3 36
7. Újpest FC 27 9 7 11 35–47 –12 34
8. Mezőkövesd 27 8 8 11 27–35 –8 32
9. Zalaegerszegi TE 27 8 7 12 31–34 –3 31
10. Mol Fehérvár 27 7 9 11 32–36 –4 30
11. Budapest Honvéd 27 7 7 13 28–43 –15 28
12. Vasas FC 27 4 10 13 24–36 –12 22

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik