NB I: az étrendjén is változtatott a góllövőlistát vezető Ádám Martin

SZ. ZS.SZ. ZS.
2022.02.05. 09:12
A labdarúgó NB I-ben szereplő Paks támadója, Ádám Martin 18 mérkőzés után 17 gólnál jár a jelenlegi idényben. Az NSO Tv stábja kiváló formájának titkáról is kérdezte a 27 éves játékost, akinek nagy álma, hogy pályára lépjen a magyar válogatottban.

„Az idény előtt azt mondtam, hogy tizenöt gólt szeretnék szerezni, ez már az őszi szezonban sikerült. Jól rajtoltunk, jó lenne még többször eredményesnek lenni, de meccsről meccsre próbálom ezt teljesíteni, nem gondolkozom nagyon előre. Most a Fradi elleni találkozón lesz a fő hangsúly, szeretnék jól teljesíteni” – mondta el Ádám Martin.„Az idény előtt azt mondtam, hogy tizenöt gólt szeretnék szerezni, ez már az őszi szezonban sikerült. Jól rajtoltunk, jó lenne még többször eredményesnek lenni, de meccsről meccsre próbálom ezt teljesíteni, nem gondolkozom nagyon előre. Most a Fradi elleni találkozón lesz a fő hangsúly, szeretnék jól teljesíteni” – mondta el Ádám Martin.

A támadó elmondta, január 1-jén életmódváltásba kezdett, egy dietetikus segítségével változtatott az étrendjén, s úgy gondolja, ennek már látszik az eredménye.

NB I, 2021–2022, 19. FORDULÓ
HELYSZÍNJÁTÉKVEZETŐ
NÉZŐSZÁM
Február 4., péntek
MTK Budapest–ZTE FC 0–2
Budapest,Új Hidegkuti Nándor StadionKáprály Mihály
1671
Február 5., szombat
14.45: Kisvárda–Budapest Honvéd (Tv: M4 Sport)
Kisvárda,Várkerti Stadion?
17.00: Gyirmót FC Győr–Újpest FC (Tv: M4 Sport)Gyirmót,Alcufer Stadion?
19.30: Mol Fehérvár FC–DVSC (Tv: M4 Sport)
Székesfehérvár,Mol Aréna Sóstó?
Február 6., vasárnap
14.15: Mezőkövesd–Puskás Akadémia (Tv: M4 Sport)
Mezőkövesd,Városi Stadion?
17.15: Ferencvárosi TC–Paksi FC (Tv: M4 Sport)
Budapest,Groupama Aréna?
AZ ÁLLÁS
1. Ferencvárosi TC 18 12 2 4 33–13 +20 38
2. Puskás Akadémia 18 11 4 3 27–18 +9 37
3. Kisvárda 18 10 5 3 31–17 +14 35
4. Mol Fehérvár 18 8 5 5 23–19 +4 29
5. Zalaegerszegi TE 19 7 5 7 29–36 –7 26
6. Paksi FC 18 7 3 8 45–38 +7 24
7. Mezőkövesd 18 6 5 7 20–28 –8 23
8. Budapest Honvéd 18 6 2 10 30–33 –3 20
9. Debreceni VSC 18 4 7 7 30–29 +1 19
10. Újpest FC 18 4 5 9 24–31 –7 17
11. Gyirmót FC Győr 18 4 5 9 18–28 –10 17
12. MTK Budapest19441114–34–2016
Legfrissebb hírek

Minden egy helyen: a labdarúgó NB I 12. fordulójának összes gólja itt – videó

Labdarúgó NB I
1 órája

Szélesi Zoltán: A Szuszában minden mérkőzés olyan, mint egy gladiátorharc

Labdarúgó NB I
4 órája

Galéria: vezetett, de pont nélkül maradt a Szpari a Szusza Ferenc Stadionban

Labdarúgó NB I
16 órája

Galéria: gólt sem szerzett a Paks a Groupama Arénában

Labdarúgó NB I
16 órája

Fordított és nyert hazai pályán az Újpest a Nyíregyháza ellen

Labdarúgó NB I
17 órája

Yusuf és Zachariassen gólja döntött, az FTC a Paks legyőzésével hangolt a Milan elleni El-csatára

Labdarúgó NB I
20 órája

Galéria: piros lap és két gól a hajrában a Puskás Akadémia és a Debrecen meccsén

Labdarúgó NB I
20 órája

A kiállítás után eldőlt, a Debrecen két góllal győzött a Puskás Akadémia otthonában

Labdarúgó NB I
22 órája