NB I: A feleségem mondta, gólkirályként foglalták dalba a nevem – Ádám Martin

NAGY-PÁL TAMÁSNAGY-PÁL TAMÁS
Vágólapra másolva!
2021.12.04. 08:40
A Paks 3–2-re kikapott odahaza a Budapest Honvédtól a labdarúgó NB I 15. fordulójának nyitó mérkőzésén. A találkozó után az NSO Tv stábja Ádám Martinnal beszélgetett, aki a paksiak mindkét gólját szerezte, és így 12 találattal vezeti a góllövőlistát.

Ádám Martin először duplázott a Paksban, de a vereség miatt nem volt túlságosan boldog.

„Inkább ne rúgtam volna gólt, de nyertünk volna, akkor lehet, boldogabb lennék most. Valamilyen szinten nyilván örülök, majd holnap, holnapután talán már másképp gondolok erre, de most az van a fejemben, hogy a kilencvenharmadikban kikaptunk egy tizenegyessel. Nem szereztünk pontot, úgyhogy szomorúak vagyunk. Megyünk tovább, csináljuk a dolgunkat, de jó lett volna az a három pont, vagy így utólag nézve a meccs képe alapján az egy is.”

Ádám első gólja igen látványosra sikeredett, videónkban beszél arról, ott van-e a legszebb találatai között, de arra is megkapjuk a választ, hogy mitől táltosodott meg a szezonban. Szóba kerül a gólkirályi cím is, amit a szurkolók egy dalban meg is előlegeztek neki.

LABDARÚGÓ NB I
15. FORDULÓ

Paksi FC–Budapest Honvéd 2–3 (Ádám M. 6., 44. – a másodikat 11-esből, ill. N. Lukics 36., 90+5. – a másodikat 11-esből, Hidi 45+3.)
Paks, Paksi FC Stadion, 900 néző. Vezette: Berke

ONLIVE KÖZVETÍTÉS, ÉRDEKESSÉGEK, STATISZTIKÁK ITT!

AZ ÁLLÁS
1. Ferencvárosi TC 13 10 1 2 30–9 +21 31
2. Kisvárda 14 8 3 3 26–15 +11 27
3. Puskás Akadémia 13 8 2 3 20–16 +4 26
4. Mol Fehérvár 14 6 5 3 19–16 +3 23
5. Budapest Honvéd 15 6 1 8 28–29 –1 19
6. Mezőkövesd 14 5 4 5 18–24 –6 19
7. Paksi FC 15 5 3 7 35–31 +4 18
8. Zalaegerszegi TE 14 4 4 6 19–30 –11 16
9. Debreceni VSC 14 3 5 6 27–27 0 14
10. Újpest FC 14 3 5 6 19–23 –4 14
11. Gyirmót FC Győr 14 3 4 7 17–24 –7 13
12. MTK Budapest1433810–24–1412
Legfrissebb hírek

Részleges szakadás – heteket kell várni Tóth Barna visszatérésére

Labdarúgó NB I
2025.11.12. 13:19

Videó: amikor a barcelonai romantikát Lionel Messi zavarja meg...

Spanyol labdarúgás
2025.11.12. 10:22

Menetel a Honvéd – Jakus Barnabás publicisztikája

Labdarúgó NB II
2025.11.12. 00:07

Hazai pályán botlott a Honvéd, tovább nőtt az élen álló Vasas előnye

Labdarúgó NB II
2025.11.09. 18:59

NB II: ráadásban lőtt góllal nyert a Honvéd; először kapott ki Tímárral a KTE; gálázott a Szeged

Labdarúgó NB II
2025.11.02. 19:00

Az utolsó percben jött a hazai dráma, Soroksáron is nyert a Honvéd

Labdarúgó NB II
2025.11.02. 18:53

Videó: Kerkez Milos megszerezte első PL-gólját a Liverpoolban

Angol labdarúgás
2025.10.25. 22:04

Így fordított a Ferencváros Salzburgban – VIDEÓK

Európa-liga
2025.10.23. 20:25
Ezek is érdekelhetik