NB I: a Fehérvár 29 éves dán középhátvédet igazolt

R. P.R. P.
Vágólapra másolva!
2022.08.15. 18:46
null
Fotó: molfehervarfc.hu
A labdarúgó NB I-ben szereplő Mol Fehérvár FC bejelentette új játékosát: a dán Kasper Larsen az Odense BK-tól érkezik kölcsönbe.

 

Kasper LarsenOdensében, szülővárosa csapatának utánpótlásában kezdte pályafutását. A dán Szuperligában a 2011–2012-es idényben mutatkozott be, első fél szezonjában rögtön nyolc bajnokin lépett pályára, majd 2015 tavaszán kölcsönbe a kazah Asztana FK-hoz került – írja a Mol Fehérvár.

Ezután szerepelt a holland Groningenben, majd a svéd Norrköpingben. 2020 januárjában tért vissza az Odenséhez, ahol mostanáig már 122 élvonalbeli bajnoki és 3 gól áll a neve mellett.

Az U16-ostól az U21-esig mindegyik dán korosztályos válogatottban, valamint hazája olimpiai válogatottjában is szerepelt.

„Nagyon jók az első benyomásaim Magyarországon, és már nagyon várom, hogy a csapattal együtt készülhessek és játszhassak mérkőzéseket – mondta Kasper Larsen a fehérvári klub honlapjának. – Megnéztem a Fehérvár legutóbbi meccseit is, boldog voltam, hogy a Konferencialigában sikerült a továbbjutás a playoffkörbe. Ritkán adatik meg az embernek, hogy olyan neves csapat ellen léphessen pályára, mint a Köln, így természetesen ezt a párharcot is nagyon várom már. Szeretném bizonyítani a képességeimet, és szeretnék minél többet játszani az idényben, és persze minél előkelőbb helyezést elérni a bajnokságban.”

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A MOL FEHÉRVÁR FC-NÉL
Érkezők: Claudiu Bumba (román, Kisvárda – szabadon igazolhatóként), Nikola Szerafimov (északmacedón, Zalaegerszegi TE FC)
Kölcsönbe érkezők:
Peter Pokorny (szlovák, Real Sociedad B – Spanyolország), Kasper Larsen (dán, Odense Boldklub – Dánia)
Kölcsönből visszatérnek: Lyes Houri(francia, Universitatea Craiova – Románia),Kojnok Zsolt (Budaörs), Emil Rockov (szerb, FK Vojvodina – Szerbia), Budu Zivzivadze (grúz, Újpest FC)
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek:
Kiszemeltek:
Távozók: Bese Barnabás (szabadon igazolható),Csoboth Kevin(szegedi kölcsön után Újpest FC),Elek Ákos (visszavonult),Géresi Krisztián (Vasas FC), Halmai Ádám (zalaegerszegi kölcsön után Soroksár), Kovács István (ETO FC Győr), Nikolics Nemanja (Pendikspor – Törökország, szabadon igazolhatóként),Adrián Rus(román, Pisa – Olaszország),Szendrei Norbert (Zalaegerszegi TE FC), Zsóri Dániel (zalaegerszegi kölcsön után MTK Budapest)

Kölcsönbe távozók: Gundel-Takács Bence (Budafoki MTE, legutóbb NK Jarun Zagreb – Horvátország), Kovácsik Ádám (ETO FC Győr),Szabó Levente (Kecskeméti TE), Zeke Márió (gyirmóti kölcsön után Kecskeméti TE)
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz: Lamin Jallow (gambiai, Vicenza – Olaszország),Peter Zulj (osztrák, Istanbul Basaksehir – Törökország)
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk:
Armin Hodzic (bosnyák, lejárt a szerződése)

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik