Nagyok és kicsik – Thury Gábor jegyzete

THURY GÁBORTHURY GÁBOR
Vágólapra másolva!
2023.09.14. 23:40

Ma este Soroksár–Kecskeméti TE mérkőzéssel folytatódnak a labdarúgó Magyar Kupa küzdelmei a 32 közé jutásért, az egymeccses párharcokba bekapcsolódnak az első és másodosztályú együttesek is. Egyetértek Tomiszlav Szivics edzővel, aki lapunknak nyilatkozva elmondta, a kupa azért érdekes, mert a kiscsapatok nagyot álmodhatnak. Ő csak tudja, hiszen a mai Kecskeméthez képest sokkal kevésbé acélos együttessel 2011-ben megnyerte a sorozatot.

A Ferencváros – amelyet az elmúlt sorozatban az Iváncsa búcsúztatott – a vármegye egyben szereplő Nagyecsed otthonában játszik, a kiesés óriási blama lenne, pláne úgy, hogy az újonnan kinevezett szerb edző, Dejan Sztankovics első hivatalos találkozóján ül a zöld-fehérek kispadján. A címvédő Zalaegerszeg Bodrogközbe, Cigándra utazik.

A két meccsen kívül is lesz néhány mérkőzésnek bukéja, az Újpest Pécsen lép pályára, nem lesz érdektelen az NB I-ben élen álló Debrecen egri vendégjátéka sem.

A hétvégi rendezés mindenképpen növeli a kupa presztízsét, nyilvánvaló, az alsóbb osztályú együttesek otthonában többen kimennek egy-egy mérkőzésre, mint ha hétközi program lenne.

A végső győztes százmillió, a döntő vesztese 51 millió forinttal lesz gazdagabb, nem mellékesen a kupagyőztes az Európa-liga első selejtezőkörében indulhat, ez jelentős motiváció. Még inkább harapnak a csapatok, egyik sem szeretne a koncentrációhiány vagy a nagy mellény miatt kiesni a további küzdelmekből. Ugyanakkor az alsóbb osztályú klubok előtt is ott lebeg a példa, nem elérhetetlen a Magyar Kupa-siker: a már említett Soroksár 1934-ben, a Siófok 1984-ben lett kupagyőztes, a 2023-as döntőben a másodosztályú Budafokot csak hosszabbításban múlta felül a Zalaegerszeg 2–0-ra.

Gyakran szolgáltat vitatémát a Magyar Kupa rangja. Nos, erre nagyon egyszerű a válasz: ha a résztvevők komolyan veszik, van presztízse, ha félvállról, akkor nincs. Érdemes megragadni a sorozat által adódó lehetőséget, mert a legjobb 32-ből négy kört kell venni a döntőbe jutáshoz – bármilyen furcsa, de ez talán könnyebb, mint a bajnokságban egyenletesen jól teljesíteni.

A Nemzeti Sport munkatársainak további véleménycikkeit itt olvashatja!

Legfrissebb hírek

Biztató önéletrajz – Smahulya Ádám jegyzete

Labdarúgó NB I
19 órája

A hetedik – Bodnár Tibor jegyzete

Labdarúgó NB II
Tegnap, 0:27

A honi átlag szintjén – Thury Gábor jegyzete

Labdarúgó NB I
2025.05.03. 23:30

Minek nevezzelek? – Smahulya Ádám jegyzete

Angol labdarúgás
2025.05.02. 08:52

Fantasztikus négyes – Smahulya Ádám jegyzete

Bajnokok Ligája
2025.04.29. 08:56

Üzenet haza – Thury Gábor jegyzete

Légiósok
2025.04.27. 23:28

Pálinka behűtve – Smahulya Ádám jegyzete

Angol labdarúgás
2025.04.26. 23:25

Nem ciki reménykedni – Vincze Szabolcs jegyzete

Kézilabda
2025.04.25. 23:41
Ezek is érdekelhetik