MTK: László Csaba listáján már nyári kiszemeltek is vannak

2016.01.21. 12:48
Sok másik NB I-es csapathoz hasonlóan az MTK labdarúgói is Törökországban készülnek a tavaszi szezonra, és a keretben helyet kapott a montenegrói Darko Nikacs, a kék-fehérek eddigi egyetlen téli szerzeménye is. László Csaba vezetőedző az MTK honlapjának beszélt az átigazolási tervekről.

„Nem vagyok híve a próbajátékosoknak: vagy akarunk valakit, vagy nem, célirányosan kell keresni. Ezért találtuk meg Nikacsot is. Vannak játékosok, akik szerepelnek a listámon, de ez már a következő bajnoki idényre is igaz. Fontos, hogy ha elmegy tőlünk valaki, ne akkor kezdjünk kapkodni, hanem legyen meg helyette az, aki kell nekünk. A tervszerűség a legfontosabb. Elsősorban fiatal magyar játékosokban gondolkodom, ezért alulról is építkezünk, nálunk edz már Szalai, Vogyicska, Talabér, Szatmári István és Demjén is. Ők építik majd a jövőnket” – idézte László Csabát a klubhonlap.László Csabát a klubhonlap.

TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS AZ MTK-NÁL
Érkezők:
Darko Nikacs (montenegrói, Buducsnoszt Podgorica – Montenegró)
Kölcsönbe érkezők:
Kölcsönből visszatérők:

Az utánpótlásból felkerültek/ profi szerződést kötöttek:
Kiszemeltek:

Távozók:
Kölcsönbe távozók:
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz: –
Távozhatnak/ érdeklődnek irántuk: Szatmári Lóránd (Vasas)

 

Legfrissebb hírek

NB II: a Vasas és a Videoton távozója is Soroksáron folytatja

Labdarúgó NB II
20 órája

NS-infó: a BL-ben gólt lőtt a Liverpoolnak – Debrecenbe érkezik orvosi vizsgálatra

Labdarúgó NB I
22 órája

Rutinos szélsőt igazolt az NB II-es Csákvár

Labdarúgó NB II
2026.02.25. 22:31

A Nyíregyháza új szerzeményei szerezték a legtöbb gólt – a ferencvárosiakat is megelőzve

Labdarúgó NB I
2026.02.25. 16:47

ZTE: Borgest hamarosan bejelentik, klubrekordért távozhat

Labdarúgó NB I
2026.02.25. 12:49

Az ETO kölcsönadta fiatal középhátvédjét a somorjai csapatnak

Labdarúgó NB I
2026.02.23. 11:51

Története során először igazolt paraguayi labdarúgót a ZTE

Labdarúgó NB I
2026.02.23. 11:23

Tóth Alex Kelet-Közép-Európa második legdrágábban eladott játékosa, Redzic 10., Varga 12. a listán

Légiósok
2026.02.20. 11:42
Ezek is érdekelhetik