MLSZ: Bognár György súlyos büntetést kapott a fegyelmi bizottságtól

N. T.N. T.
2021.03.09. 22:03
null
Bognár György (jobbra) ötmeccses eltiltást kapott (Fotó: Árvai Károly)
A Magyar Labdarúgó-szövetség fegyelmi bizottsága öt mérkőzésre eltiltotta a Paks vezetőedzőjét, Bognár Györgyöt.

 

Az indoklás szerint a Paks vezetőedzője „a Mezőkövesd elleni bajnoki mérkőzés (2–2) 93. percében kapott sárga lapos figyelmeztetése után sértő kifejezést használt a játékvezetők személyére, ezért a játékvezető kiállította. A szakvezető ezt követően a játékoskijáróban a tartalék játékvezető személyére használt sértő kifejezést, majd a mérkőzés lefújása után az öltözőfolyosón többször sportszerűtlenül, üvöltve tiltakozott a játékvezetők működése ellen.”

A fegyelmi bizottság ezért öt mérkőzésre eltiltotta Bognár Györgyöt. Mindez azután történt, hogy a tréner a múlt héten kijelentette, a jövőben kizárólag saját együttesének teljesítményére koncentrál. A Mezőkövesd ellen akkor szakadt el nála a cérna a hosszabbításban, amikor egy lesszituációt szerinte tévesen ítélt meg a játékvezető.

A Paks fellebbez a fegyelmi bizottság döntése ellen.

Emellett az Újpest kit managere, Soós László kétmeccses büntetést kapott.

Legfrissebb hírek

Mégis lehet magyar válogatott Urblík József – sajtóhír

Magyar válogatott
Tegnap, 10:05

Kit ajánl a Fradinak Bognár György?

Labdarúgó NB I
2026.11.01. 18:57

A jövő évi központi költségvetésben azonos szinten marad az MLSZ és a Hungaroring támogatása

Magyar válogatott
2026.10.31. 15:44

Az ETO fellebbez, és arányosabb büntetést kér februárig eltiltott ifjú tehetségének

Labdarúgó NB I
2026.10.30. 14:10

Két NB I-es párharc a nyolcaddöntőben, a Ferencváros ismét harmadosztályú csapatot kapott a kupában

Labdarúgó NB I
2026.10.29. 21:23

Szektorbezárásos büntetést kapott az Újpest és a Debrecen

Labdarúgó NB I
2026.10.21. 22:34

Dárdai Pál húzhatja keresztül Dárdai Pál terveit

Labdarúgó NB I
2026.10.17. 13:20

Változtatott az MLSZ, mégis lehetnek nézők a Honvéd–DVSC bajnoki meccsen

Labdarúgó NB I
2026.10.16. 16:52