MK: minden résztvevő számára kötelező a vírusteszt

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2020.09.15. 11:18
A hét végén a Magyar Kupában már valamennyi NB I-es és NB II-es csapat pályára lép, és a lebonyolítás miatt az összes profi egyesület alacsonyabb osztályú ellenféllel találkozik – kérdés, a járványügyi intézkedésekkel összhangban milyen előírásoknak kell megfelelniük a résztvevőknek.

Míg az első és másodosztályban folyamatosan tesztelik a játékosokat, a megyei osztályokban az ilyesmi aligha fér bele a klubok költségvetésébe. Mekkora kockázatot rejt magában, ha a profi labdarúgók amatőr – koronavírusteszt nélküli – játékosokkal találkoznak?

„Az MLSZ elnöksége – össz­hangban a járványügyi hatóságok intézkedéseivel – határozott döntéseket hozott annak érdekében, hogy minél kevesebb játékos és stábtag fertőződjön meg koronavírussal – mondta Sipos Jenő, az MLSZ szóvivője. – A szövetség meghatározta a követendő egészségvédelmi protokollt. Az NB I-es és NB II-es csapatokkal találkozó együttesek játékosainak és stábtagjainak kötelező lesz vírustesztet végezniük, a pályára lépéshez három napnál nem régebbi negatív eredmény szükséges. Az alacsonyabb osztályú csapatok esetében a tesztelés költségeit az MLSZ magára vállalja.”

MAGYAR KUPA
A 6. FORDULÓ PÁROSÍTÁSA
Szeptember 18., péntek
20.00:
SC Sopron (NB III, Nyugati csoport)–BVSC-Zugló (NB III, Keleti csoport)
Szeptember 19., szombat
13.00:
Ráckeve VAFC (Pest II.)–Ferencvárosi TC (NB I)
14.00:Szarvaskend SE (Vas I.)–FC Csákvár (NB II)
14.00:Sajóbábonyi VSE (NB III, Keleti csoport)–Eger SE (NB III, Keleti csoport)
14.30:Bonyhád VLC (Tolna I.)–Monor SE (NB III, Közép-csoport)
15.00:Makó FC (Csongrád-Csanád I.)–Pécsi MFC (NB II)
15.00:43. sz. Építők SK (Budapest I.)–MTK Budapest (NB I)
15.00:Mohácsi TE 1888 (Baranya I.)–Budafoki MTE (NB I)
15.00:Sárvár FC (Vas I.)–Kaposvári Rákóczi (NB II)
15.00:Diósjenő SE (Nógrád I.)–Dorogi FC (NB II)
15.00:Mezőkeresztes VSE (Borsod-Abaúj-Zemplén I.)–Zalaegerszegi TE (NB I)
15.00:
VLS Veszprém (NB III, Nyugati csoport)–Szeged-Csanád Grosics Akadémia (NB II)
15.00:
Lőrinci VSC (Heves I.)–Nyíregyháza Spartacus (NB II)
15.00:
Balatonfüredi FC (NB III, Nyugati csoport)–Debreceni EAC (NB II)
15.00:
Szeghalmi FC (Békés I.)–Szolnoki MÁV FC (NB II)
15.00:
Jászberényi FC (NB III, Keleti csoport)–Budaörs (NB II)
15.00:
Balassagyarmati VSE (NB III, Keleti csoport)–Diósgyőri VTK (NB I)
15.00:
Mosonmagyaróvár (NB III, Nyugati csoport)–BFC Siófok (NB II)
15.00:
Kecskéd KSK (Komárom-Esztergom I.)–Kisvárda (NB I)
15.00:Sárbogárd (Fejér I.)–Kazincbarcika SC (NB II)
15.00:
BKV Előre (NB III, Nyugati csoport)–Szentlőrinc SE (NB II)
15.00:
Iváncsa KSE (NB III, Közép-csoport)–Újpest FC (NB I)
15.00:Vác FC (NB III, Közép-csoport)–Békéscsaba 1912 Előre (NB II)
15.00:ASR Gázgyár (Budapest I.)–Gesztelyi FC (Borsod-Abaúj-Zemplén I.)
15.00:Csornai SE (Győr-Moson-Sopron I.)–Dabas-Gyón FC (NB III, Közép-csoport)
15.00:
Dunavarsány (Pest I.)–Körösladányi MSK (NB III, Közép-csoport)
15.00:
Zsámbéki SK (Komárom-Esztergom I.)–THSE-Szabadkikötő (NB III, Nyugati csoport)
15.00:
Bodajk (Fejér I.)–Érdi VSE (NB III, Nyugati csoport)
15.00:
Király SE (Vas I.)–Bicskei TC (NB III, Nyugati csoport)
15.00:
Bátaszék SE (Tolna I.)–Fehérgyarmat SC (Szabolcs-Szatmár-Bereg I.)
15.00:
Kabai Meteorit SE (Hajdú-Bihar I.)–AC Nagybajom (Somogy I.)
15.00:
Kiskunfélegyházi HTK (Bács-Kiskun I.)–Majosi SE (NB III, Közép-csoport)
15.00:
Tiszafüredi VSE (NB III, Keleti csoport)–Putnok FC (NB III, Keleti csoport)
15.00:
Abda SC (Győr-Moson-Sopron I.)–Hódmezővásárhelyi FC (NB III, Közép-csoport)
15.00:
Mezőtúri AFC (Jász-Nagykun-Szolnok I.)–Ménfőcsanak (NB III, Nyugati csoport)
15.00:
Mátraterenye SE (Nógrád I.)–Csomád (Pest I.)
15.00:
Füzesgyarmati SK (NB III, Keleti csoport)–Gárdony (NB III, Nyugati csoport)
15.00:
Tihany FC (Veszprém I.)–Kecskeméti TE (NB III, Közép-csoport)
15.00:
Mórahalom VSE (Csongrád-Csanád I.)–Gyöngyösi AK (NB III, Keleti csoport)
15.00:
BTE Felsőzsolca (Borsod-Abaúj-Zemplén I.)–Gyulai TFC (Békés I.)
15.00:
PTE PEAC (Baranya I.)–Salgótarjáni BTC (NB III, Keleti csoport)
15.00:
Ajka Kristály SE (Veszprém I.)–Lipót SE (NB III, Nyugati csoport)
15.00:
Kozármisleny (NB III, Közép-csoport)–Tatabányai SC (NB III, Nyugati csoport)
18.00:Tiszakécskei LC (NB III, Keleti csoport)–Debreceni VSC (NB II)
20.00:Pápai Perutz FC (NB III, Nyugati csoport)–ETO FC Győr (NB II)
Szeptember 20., vasárnap
12.30:
FC Tiszaújváros (NB III, Keleti csoport)–Budapest Honvéd (NB I)
15.00:Csepel FC (Budapest I.)–Soroksár SC (NB II)
15.00:
Toponár SE (Somogy I.)–Puskás Akadémia (NB I)
15.00:
Sényő FC (NB III, Keleti csoport)–Vasas FC (NB II)
15.00:
Szegedi VSE (NB III, Közép-csoport)–Szombathelyi Haladás (NB II)
15.00:
Tiszaföldvár VSE (Jász-Nagykun-Szolnok I.)–Mol Fehérvár FC (NB I)
15.00:
Kerekegyházi SE (Bács-Kiskun I.)–Gyirmót FC Győr (NB II)
15.00:
Ikarus-Maroshegy (Fejér I.)–FC Ajka (NB II)
15.00:
Mándok VSE (Szabolcs-Szatmár-Bereg I.)–Mezőkövesd (NB I)
15.00:
FC Hatvan (NB III, Keleti csoport)–Paksi FC (NB I)
15.00:
Tarpa SC (Szabolcs-Szatmár-Bereg I.)–Komárom VSE (NB III, Nyugati csoport)
15.00:
Ceglédi VSE (NB III, Keleti csoport)–Rákosmente KSK (NB III, Közép-csoport)
15.00:
FC Dabas (NB III, Közép-csoport)–Dunaújváros PASE (NB III, Közép-csoport)
15.00:
Teskánd KSE (Zala I.)–Taksony SE (NB III, Közép-csoport)
15.00:
ESMTK (NB III, Közép-csoport)–Tállya KSE (NB III, Keleti csoport)
15.00:
Balmazújvárosi FC (Hajdú-Bihar I.)–III. Kerületi TVE (NB III, Nyugati csoport)
15.00:
Zalaszentgróti VFC (Zala I.)–Nagyatádi FC (NB III, Nyugati csoport)
15.00:
Csácsbozsok-Nemesapáti SE (Zala I.)–Szekszárdi UFC (NB III, Közép-csoport)
15.00:
Gyöngyöshalász SE (Heves I.)–FC Nagykanizsa (NB III, Nyugati csoport)

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik