MK: bombameglepetés – kiesett az MTK, a Videoton és a Haladás

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.11.30. 13:51
null
Juhász Rolandék számára Budafokon ért véget a Magyar Kupa jelenlegi szezonja (Fotó: Földi Imre)
A Videoton és az MTK sem jutott be a legjobb 16 közé a labdarúgó Magyar Kupában! A székesfehérvári csapat Budafokon kapott ki 2–1-re, míg a kék-fehérek Dorogon szenvedtek 1–0-s vereséget. A Budapest Honvéd és a DVTK magabiztos győzelemmel jutott tovább, a Haladás viszont elveszítette a tizenegyespárbajt Érden, így – harmadik élvonalbeli egyletként – ő is kiesett. Az Újpest csak tizenegyesekkel jutott tovább a Kozármisleny ellen, míg a Gyirmót kétgólos sikerrel abszolválta a kecskeméti túrát.

A Prukner László által irányított Budafok a játéknap óriási meglepetést szolgáltatott az NB I-ben második helyen álló Videoton kiejtésével. A harmadosztályú csapat a Ferencváros korábbi középhátvédje, Grúz Tamás góljával a 29. percben megszerezte a vezetést, és előnnyel vonulhatott pihenőre.

Henning Berg, a székesfehérvári együttes vezetőedzője a szünetben kihasználta mindhárom cserelehetőségét, Pölöskei Zsolt, Barczi Dávid és Bévárdi Zsombor helyett Juhász Rolandot, Géresi Krisztiánt és Anel Hadzicot küldte pályára.

A HONVÉD ÉS A DVTK NEM HIBÁZOTT

A Budapest Honvéd a mesterhármast elérő Dusan Vasziljevics vezérletével fölényes, 5–0-s győzelmet aratott a megyei első osztályú Ménfőcsanak vendégeként, amely ebben a szezonban egyszer már kiesett a Magyar Kupából, ám később a Soroksár kizárása miatt mégis talpon maradt.

A Putnok a korábbi diósgyőri középpályás, Csirszki Martin révén a DVTK első góljára még válaszolt, a második félidőben azonban a miskolci együttes újabb három gólt szerezve érvényesítette a papírformát, és sima győzelemmel lépett tovább a legjobb tizenhat közé.

A vendégek a 66. percben Bódi Ádám révén egyenlítettek, ám a 85. percben megkapták a hideg zuhanyt, Kovács Dávid a házigazdák javára döntötte el a mérkőzést. A Videoton hiába támadott többet, kiesett a Magyar Kupából.

A másik „nagy durranást” az MTK kiesése jelenti, a kék-fehérek Dorogon, a Buzánszky Jenő Stadionban kaptak ki 1–0-ra. A másodosztályú csapat győztes gólját a csereként pályára lépő Bor Dávid szerezte a 75. percben. A fővárosiakon az sem segített, hogy a második félidőben Torghelle Sándor, Varga Szabolcs és Szatmári Lóránd is beállt.

A Haladás fordulatos mérkőzésen maradt alul az NB III Nyugati csoportjának élén álló Érddel szemben. Az első félidőben Kelemen Patrik tizenegyesével a hazaiak szerezték meg a vezetést, és bár a szünetig megőrizték egygólos előnyüket, a Haladás a második játékrész elején azonnal egyenlített.

A 67. percben aztán Gyurján Márton kiállítása miatt nehéz helyzetbe került a szombathelyi együttes, de Sjoerd Ars találatával tíz emberrel is fordított. Az Érd a 93. percben Csizmadia Zoltán góljával hosszabbításra mentette a meccset.

A ráadásban Kelemen ismét előnyhöz juttatta a harmadosztályban vitézkedő csapatot, ám Iszlai egyenlített, miután a kihagyott büntetője után a kipattanót már nem hibázta el.

A tizenegyespárbajban csak a szombathelyi Kovács Lóránt hibázott, a párbajt az Érd kapusa (!), Kertész Ferenc döntötte el (5–3). Az érdiek az előző fordulóban a Budaörs ellen is szétlövésben jutottak tovább, és akkor is 3–3-as eredmény született 120 perc után.

A Videoton és az MTK mellett a Haladás számára is véget ért a Magyar Kupa 2016–2017-es kiírása.

Esélyeshez méltón kezdte a Kecskemét elleni mérkőzést a Gyirmót, amely már a 3. percben megszerezte a vezetést. Simon Attila kapott labdát a leshatáron és a kimozduló kapus mellett a jobb alsó sarokba helyezett (0–1).

A félidő közepén megduplázta előnyét az első osztályú együttes. Simon András három védő között ugratta ki Madarász Márkot, aki nem hibázott és 11 méterről magabiztosan a kapu bal oldalába lőtt (0–2).

Mint később kiderült, a vendégek középpályása a végeredményt állította be, a Gyirmót kétgólos győzelmének köszönhetően ott van a legjobb tizenhat között.

Bár nehéz meccsen, de az Újpest is bebiztosította a továbbjutást. A lila-fehérek gólnélküli első játékrész után viszonylag hamar megszerezték a vezetést a fordulást követően, Souleymane Diarra beadását Mihailo Perovics fejelte a hazai kapuba (0–1). Nem kellett sokáig várni a Kozármisleny válaszára, egy jobb oldali lapos passzt Városi Viktor váltott gólra (1–1).

A rendes játékidő hátralévő részében és a hosszabbításban sem született újabb gól, jöttek a tizenegyesek. A vendégek részéről senki sem hibázott, ellenben a hazaiaknál a gólszerző Városi csak a lécet találta el, valamint Beke büntetőjét kivédte Balajcza, így az Újpest jutott tovább a párharcból.

A nyolcaddöntő már oda-visszavágós rendszerben zajlik, az első mérkőzésekre február 11-én, míg a visszavágókra március 1-én kerül sor. A párosításokat később készíti el az MLSZ.

MAGYAR KUPA
A NYOLCADDÖNTŐBE JUTÁSÉRT

DOROGI FC (II.)–MTK BUDAPEST 1–0 (0–0)
Dorog, Buzánszky Jenő Stadion, 500 néző. Vezette: Bogár Gergő (Pápai Zoltán, Máyer Gábor)
DOROG: Zima – Nagyházi, Kovács I., Bora, Füredi – Hauser (Grabant P., 74.) – Szedlár, Hartyán, Perovics (Bor, 74.), Grabant B. – Icsó (Vígh Á., 68.). Vezetőedző: Németh Szabolcs
MTK: Groppioni – Okuka, Poór, Baki, Vadnai – Kanta J., Katona M. (Varga Sz., 74.), Vass Á. – Gera D. (Szatmári I., 85.), Nikac (Torghelle, 63.), Ramos. Vezetőedző: Teodoru Vaszilisz
Gólszerző: Bor (1–0) a 75. percben
MESTERMÉRLEG
Németh Szabolcs:
– Gratulálok csapatomnak. Óriási fegyvertényt hajtottunk ma végre, az NB I egyik meghatározó csapata ellen sikerült a továbbjutás. Fegyelmezetten lezártuk a területet az ellenfél előtt, az ellentámadásokból veszélyes helyzeteket tudtunk kialakítani, s megérdemelten nyertünk a helyzetek alapján.
Teodoru Vaszilisz: – Gratulálok a Dorognak. A kidolgozott helyzeteinket nem tudtuk értékesíteni, s a futball törvényei szerint ez vereséget jelent.

MÉNFŐCSANAK ESK (IV.)–BP. HONVÉD 0–5 (0–3)
Győr-Ménfőcsanak, 1000
néző. Vezette: Kovács Gergely (Kóbor Péter, Kulman Tamás)
MÉNFŐCSANAK: Ficsór – Balogh L., Fajkusz, Visy, Papp R. – Nagy Sz. – Takács T. (Búza, 77.), Orbán G., Horváth R., Szekeres K. (Fazekas K., 70.) – Pintér M. (Kertész P., a szünetben). Vezetőedző: Mayer János
HONVÉD: Horváth A. – Lovric, Bobál D., Hajdú Á. – Nagy G. – Botka (Göbölyös, a szünetben), Vasziljevics, Zsótér – Prosser, Kabangu (Tömösvári, 69.), Balázs Zs. (Bíró Á., 73.). Vezetőedző: Marco Rossi
Gólszerző: Prosser (0–1) a 28., Kabangu (0–2) a 37., Vasziljevics (0–3) a 43., Vasziljevics (0–4) a 70., Vasziljevics (0–5) a 73. percben
MESTERMÉRLEG
Mayer János:
– Büszke vagyok csapatomra, de reálisan nézve sajnos volt ekkora különbség a két csapat között.
Marco Rossi: – Nehezen indult számunkra a mérkőzés, alkalmazkodnunk kellett a fagyott talajhoz, de külön öröm, hogy a továbbjutásunk egy pillanatig sem forgott veszélyben.

PUTNOK FC (III.)–DIÓSGYŐRI VTK 1–4 (1–1)
Putnok, 1000
néző. Vezette: Takács János (Szert Balázs, Kulcsár Judit)
PUTNOK: Botló Á. – Nagy Cs. (Fábián, 58.), Fehér B., Czető, Nyisalovits – Madarász, Tóth Sz., Zimányi Á., Illés R. (Dávid, 68.), Csirszki – Kovács B. (Sápi, 78.). Vezetőedző: Koszta Péter
DIÓSGYŐR: Rados (Bukrán, 68.) – Eperjesi, Lipták, Jagodinskis, Nemes – Elek Á. – Vela (Bacsa, 65.), Bognár I., Nono (Kitl, 60.), Makrai – Novothny. Vezetőedző: Horváth Ferenc
Gólszerző: Novothny (0–1) a 30., Csirszki (1–1) a 35., Nono (1–2) az 52., Makrai (1–3) a 61., Elek Á. (1–4) a 74. percben
MESTERMÉRLEG
Koszta Péter:
– Az első negyvenöt percben kifejezetten jól futballoztunk, tetszetős akciókat vezettünk, és gólt is szereztünk. A folytatásban aztán a Diósgyőr fokozatosan fölénk kerekedett, újabb gólokat szerzett, igaz, ebben mi is jelentős szerepet vállaltunk.
Horváth Ferenc: – Nehéz talajon játszottunk, de számunkra a továbbjutás volt fontos. Erővel jobban bírtuk, s nem forgott veszélyben a tizenhat közé kerülésünk.

BUDAFOKI MTE (III.)–VIDEOTON FC 2–1 (1–0)
Budafoki MTE sporttelep, 200
néző. Vezette: Molnár Attila (Erős Gábor, Szalai Balázs)
BUDAFOK: Szabó B. – Patkós, Vaszicsku, Khiesz, Huszty – Grúz – Ladányi (Földi, 79.), Kovács D., Vankó – Nagy T. (Csizmadia, 54.), Fekete M. (Vég, 63.). Vezetőedző: Prukner László
VIDEOTON:
Horváth T. – Vinicius, Nego, Stopira, Varga B. – Pölöskei Zs. (Juhász, a szünetben), Kovács I., Bévárdi (Géresi, a szünetben), Kovács S. – Bódi, Barczi (Hadzic, a szünetben). Vezetőedző: Henning Berg
Gólszerző:
Grúz (1–0) a 29., Bódi (1–1) a 66., Kovács D. (2–1) a 84. percben
MESTERMÉRLEG

Prukner László:
– Igazából a tisztes helytállás volt a cél az után, hogy az elmúlt hétvégén bajnoki rangadót veszítettünk. Ezúttal köszönetet mondok a csapatnak a példaértékű hozzáállásért. Úgy gondolom, játéktudása alapján ennek a csapatnak az NB II-ben lenne a helye.
Henning Berg:
– Nagy csalódás az eredmény. Különösen az első félidőben a közelében sem voltunk annak a teljesítménynek, amire valójában képesek vagyunk. Vállalom a saját felelősségemet is, mivel úgy gondoltam, ebben az összeállításban is képesek leszünk megnyerni a meccset.

ÉRDI VSE (III.)–HALADÁS 3–3 (1–0, 2–2, 3–2) – 11-esekkel 5–3
Érd, 300 néző. Vezette: Nyilasi Szabolcs (Mohos Milán, Aradi József)
ÉRD: Kertész – Honti, Bozsoki, Csiszár Z., Pintér N. – Kónya (Gyurácz, 78.) – Balázsovics, Pallagi (Palásthy N., 83.), Csizmadia Z., Kelemen P. – Korozmán (Melczer, 59.). Vezetőedző: Limperger Zsolt
HALADÁS: Gyurján M. – Angyal, Schimmer, Jagodics M., Bosnjak – Kovács L., Iszlai – Overgoor (Lévay, 68.), Tóth M. (Gaál B., 56.), Rácz B. (Winkler, 65.) – Ars. Vezetőedző: Mészöly Géza
Gólszerző: Kelemen P. (11-esből, 1–0) a 12., Ars (1–1) a 47., Ars (1–2) a 77., Csizmadia Z. (2–2) a 93., Kelemen P. (3–2) a 97., Iszlai (3–3) a 110. percben
Kiállítva: Gyurján M. (buktatta Balázsovics Mátét a tizenhatoson kívül) a 66. percben
MESTERMÉRLEG
Limperger Zsolt: – Már a rendes játékidőben meg kellett volna nyernünk a mérkőzést, ráadásul emberelőnyben futballoztunk. Végig frissebben és koncentráltan játszottunk, s megérdemelten jutottunk tovább.
Mészöly Géza: – Emberhátrányban is újítottunk, de egy figyelmetlenség miatt hosszabbításra kényszerültünk. Végig volt tartásunk, végül azonban elbuktuk a tizenegyespárbajt.

KECSKEMÉTI LC (IV.)–GYIRMÓT FC GYŐR 0–2 (0–2)
Kecskemét, Széktói Stadion, 600 néző. Vezette: Lovas László (Buzás Balázs, Medovarszki János)
KECSKEMÉT: Szabó G. – Csizmadia T., Hajnal G., Urbán P., Farkas I., Nádudvari – Toricska (Nemesvári, 79.), Petrics, Molnár T. (Balog M., 63.), Kitl Z. (Hulicsár, 79.) – Salami. Játékos-edző: Némedi Norbert
GYIRMÓT: Rusák – Szegi, Nagy S., Lázár P., Présinger – Simon András, Paku – Madarász (Jancsó, 76.), Horváth A. (Gyurján B., 71.), Nagy O. (Novák, 62.) – Simon Attila. Vezetőedző: Urbányi István
Gólszerző: Simon Attila (0–1) a 2., Madarász (0–2) a 22. percben
MESTERMÉRLEG
Némedi Norbert: – Nagyon jó mérkőzést játszottunk, felnőttünk a Gyirmóthoz, s csak gratulálhatok csapatomnak. A mérkőzés elején kapott gól kicsit megfogta a lendületünket.
Urbányi István: – Küzdelmes, jó mérkőzést játszottunk, s a két korai gól eldöntötte a mérkőzést. A Kecskemét nem megye egyes szintű csapat, és ennek megfelelően jól is játszott.

KOZÁRMISLENY (II.)–ÚJPEST 1–1 (0–0, 1–1, 1–1) – 11-esekkel 2–4
Pécs, 600 néző. Vezette: Oláh Gábor (Kis Zoltán, Kovács II Gábor)
KOZÁRMISLENY: Helesfay – Kiss M., Causic (Dinjar, 81.), Lantos, Kocsis A. – Szekszárdi, Tóth M. (Szinanovics, 68.) – Kirchner (Pajor, 111.) Wittrédi, Beke – Városi. Vezetőedző: Kovács Zoltán
ÚJPEST: Balajcza – Nagy T., Kecskés Á., Heris, Mohl – Szankovics, Cseke (Balázs B., 68.) – Balogh B. (Bardi, 58.) Angelov (Andrics, a szünetben), Diarra, Perovics. Vezetőedző: Nebojsa Vignjevics
Gólszerző: Perovics (0–1) az 50., Városi (1–1) a 63. percben
MESTERMÉRLEG
Kovás Zoltán:
– Nagyot küzdöttünk a jó erőkből álló Újpest ellen, de Fortuna nem volt velünk a tizenegyes rúgásoknál. Emelt fővel távozhatunk a Magyar Kupából.
Nebojsa Vignjevics: – Továbbjutottunk, és a mi helyzetünkben ez volt a legfontosabb. Nehéz volt, talán azért, mert játékosaim könnyebb mérkőzésre számítottak, és ahogy telt az idő, úgy vált egyre élesebbé a helyzet.

BALMAZÚJVÁROS (II.)–ZTE (II.) 1–2 (0–1)
Balmazújváros, 700
néző. Vezette: Nagy Róbert (dr. Varga Zsolt, Márkus Tamás)
BALMAZÚJVÁROS:
Szécsi – Bokros, Papp F., Tamás L., Balogh K. – Vajda (Vólent, 60.), Zsiga, Hadházi, Vachtler (Máté J., a szünetben), Bódis (Varga K., 79.) – Kovács Á. Vezetőedző: Feczkó Tamás
ZALAEGERSZEG: Fadgyas – Króner, Deutsch, Forgács, Szalkai – Villám, Bailo (Ágoston, 90.), Kretz, Szakály A., Ekker (Végh, 90.) – Bobál G. (Gottfried, 73.). Vezetőedző: Csató Sándor
Gólszerző: Szakály A. (0–1) a 28., Bobál G. (0–2) az 52., Tamás L. (1–2) a 70. percben
MESTERMÉRLEG
Feczkó Tamás:
– Voltak gyengébb teljesítmények, de így is megérdemeltük volna legalább a hosszabbítást.
Csató Sándor: – Bár sok hiányzónk volt, de sikerült őket akarattal pótolni, és úgy érzem, jó játékkal megérdemelten jutottunk tovább.

Bicske (IV.)–Cegléd (II.) 0–2 (Szabó V. 69., 84.)

Hatvan (III.)–Csákvár (II.) 1–2 (Németh Sz. 91., ill. Kiprich D. 31., Molnár T. 45.)
Kaposvár (III.)–Soproni VSE (II.) 0–1 (Kapacina 22.)
Baktalórántháza (IV.)–Szolnok (II.) 1–2 (Marics 72., ill. Papp Sz. 30., Rokszin 76.)
Celldömölk (IV.)–Szentlőrinc (III.) 0–1 (Füredi 88.)
KÉSŐBB
18.00: Puskás Akadémia (II.)–Ferencváros (Tv: M4 Sport)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik