PÓR KÁROLY
PÓR KÁROLY
2022.01.28 22:52 Frissítve: 2022.01.29 22:25

Makó vitéz meg az európai topfutball – Pór Károly publicisztikája

 

 

 
Megszorongathatják az üldözők a címvédésre törő Ferencvárost
A Paks a Poolnál és a Citynél is többet lő – NB I kontra topligák

Almát a körtével – szoktuk volt mondani, amikor egymástól nagyon különböző dolgokat hasonlít valaki össze. Ez akkor jutott eszembe, amikor múlt héten az InStat Sport statisztikáinak segítségével a labdarúgó OTP Bank Liga tavaszi rajtja kapcsán volt bátorságom egymás mellé helyezni a „mi kis enbéegyünk” és a nagy európai topligák, az angol Premier League, a német Bundesliga, a spanyol La Liga, az olasz Serie A és a francia Ligue 1 őszi összesített statisztikai mutatóit. Na persze nem azért, hogy a számok alapján bármilyen értékítéletet, rangsort állapítsak meg a bajnokságok között. Mert hiába olvasható ki az adatokból, hogy a Paks meccsenként nyolcszor találja el az ellenfelek kapuját, többször, mint, mondjuk, a Liverpool, a Manchester City, az Internazionale vagy a PSG (a topligás csapatok közül csak a Bayern München előzi meg a paksiakat), ez önmagában még nem sokat jelent. Ettől még nem lehetne topligás csatár Ádám Martinból, mindenkit a saját közegében kell értékelni. Ha nem így tennénk, joggal tételezheté fel valaki, hogy az agyat, a józan ítélőképességet támadó új vírusmutáns – nevezzük focikronnak – áldozatai lettünk…

Hogy mégis mi értelme van akkor az összevetésnek? Éppen az, hogy reálisan lássuk az igazán lényeges különbségeket, a számok mögött rejlő felfogást éppúgy, mint a képességbeli korlátokat, amelyek miatt a válogatottunk is úgy játszik, ahogy.

Az egyik ilyen sokatmondó szám, hogy a topbajnokságokban csaknem 30 százalékkal több gólt lehet látni felállt védelemmel szemben, mint az NB I-es meccseken. Nálunk szinte százalékra pontosan megegyezik a felépített, az InStat által pozíciósnak nevezett támadásból elért és a rögzített helyzetekből – a szaknyelv a szögleteket, szabadrúgásokat, bedobásokat és 11-eseket sorolja ide – elért gólok aránya (39, illetve 38 százalék, a maradék 23 pedig a kontráké). Ez azt mutatja, hogy a topligákkal szemben nálunk sokkal több az esetlegesség. A gólok jelentős része nem úgy születik, hogy az egyik csapat ráerőlteti az akaratát a másikra, játékban a másik fölé nő és ennek köszönhetően talál be, hanem annak, hogy egy adott szituációt, szabadrúgást, szögletet jobban old meg.

Ez a statisztika pedig azért roppant érdekes, mert klubcsapatainkhoz hasonlóan tavaly (de ez már évek óta tendenciának mondható) a válogatottnál is ezt tapasztalhattuk: Szalai Ádámék a vb-selejtezőn góljaik mintegy felét (47 százalék) szerezték csak felállt védelem ellen, a másik felét (szintén 47 százalék) pedig rögzített helyzetből. Időnként – például az albánok elleni meccseken – hiányoltuk támadásban a kreativitást, nem láttuk az ötleteket, hogy képesek vagyunk irányítani a játékot, ráerőltetni az albánokra a saját elképzelésünket, így a végén már csak abban bízhattunk, hogy talán jön egy Szoboszlai-szabadrúgás,egy szöglet utáni Orbán-fejes – de nem jött (helyette jöttek az albán kontrák...), nem is nagyon tudtunk szabadrúgásokat és szögleteket kiharcolni.

Aztán itt egy másik szemléletes példa. A topligákkal ellentétben az NB I-ben kevesebb gól születik szélről induló akció végén. Csodálkozunk ezek után, hogy Marco Rossi miért nem épít jobban a válogatottban a szélsőkre? Talán azért, mert még az NB I-ben sem nagyon találni folyamatosan átlag felett teljesítő magyar szélsőket. És nem azért, mert minden jó szélsőnk már topligába igazolt az elmúlt években, mert speciel jelenleg Sallai Roland az egyetlen topszinten futballozó szélső támadónk, aki már évekkel ezelőtt elszerződött a Puskás Akadémiából külföldre.

Szépen sorra vehetünk továbbá olyan mutatókat, amelyekben az NB I-es átlag alacsonyabb a topligásnál, és hogy, hogy nem, ezek mind olyan statisztikák, amelyek a válogatottnál sem tartoznak az erősségeink közé. A magyar bajnokságban – még topligás mércével mérve is – sok a párharc (meccsenként 159, aminél a öt csúcsligából csak a Bundesligában van több, 163), ám hiába erőlteti sok csapat, nem hatékonyak a labdavesztés utáni letámadások. A Paks például ezt kihasználva tud eredményes lenni elöl, a másik oldalról, a védekezésben viszont éppen azért is kap sok gólt, mert amikor Bognár Istvánék elveszítik a labdát, túl nagy területek nyílnak mögöttük. Aztán a hazai csapatok amellett, hogy átlagosan kevesebbet passzolnak a topligás kluboknál (456–481), még pontatlanabbak is (itthon 81, ott 84 százalékos az átadások pontossága). Ráadásul a magyar együttesek 72-szer veszítik el a labdát mérkőzésenként, a topligások 66.8-szor. A pontos passzok gyorsasága 14.4 átadás percenként, ami megint csak alacsonyabb az „ottani” átlagnál (15.12) és mindegyik topliga átlagánál is.

Az InStat elemzője, Kovács István például arra is felhívta a figyelmet, hogy a Kisvárda, Puskás Akadémia kettős úgy áll a második-harmadik helyen az NB I-ben, hogy átlagosan ez a két csapat birtokolja a legkevesebbet a labdát (a Kisvárda 22:57 percet, a Puskás Akadémia 22:56 percet). A topbajnokságokban ez éppen fordítva van, általában azokat a csapatokat találjuk a dobogós helyeken, melyeknél többet van a labda, a meccseiken irányítani akarják és tudják a játékot, proaktívan állnak a mérkőzéshez, olyan helyzeteket alakítanak ki, melyekben az ellenfél fölé tudnak nőni. Itthon viszont sokkal gyakrabban találkozunk reaktív felfogással, amikor a csapatok úgy lépnek pályára, hogy nem vállalnak kockázatot, várnak, amíg hibázik az ellenfél. Ezért hallani egyre többször ilyen és hasonló véleményeket: ha nem is tudunk játékban a másik fölé nőni, majd jön egy szöglet a hosszabbításban, ha meg nem, akkor marad a nulla nulla, az egy pont is több a semminél...

Itt jutnak eszembe Csányi Sándor napokban mondott szavai is: „Összességében az edzők az adott bajnokságot, az adott meccset akarják túlélni, nem hosszú távú építkezést folytatni.” Az MLSZ-elnök szerint az edzők, sportigazgatók és tulajdonosok szűklátókörűsége gátolja meg a magyar fiatalok nagyobb arányú csapatba építését is. Ez egy másik, messze vezető kérdéskör, de annyiban mindenképp ide kapcsolódik, hogy amíg nincsenek a tulajdonosoktól, az egymást folyamatosan váltó sportigazgatóktól és edzőktől függetlenül működő játékstílusok, nincs meghatározva klubonként, hogy U7-től a felnőttegyüttesig a következő tíz–húsz évben vagy még hosszabb távon mit akarunk látni a pályán, addig ne csodálkozzunk, ha eljutunk odáig, hogy a válogatott több gólt szerez szögletből, mint kialakított akcióból.

Visszatérve az analitikához, az elemző azt is kiemelte, a Ferencváros nemzetközi mérkőzései és a válogatott kapcsán is kimutatható: sokszor hiányzik a megfelelő egyensúly a támadások és a védekezés között. Az FTC akkor tudott eredményes lenni a kupaporondon, amikor a támadójáték nem ment a védekezés rovására. Hiába próbált például Peter Stöger időszakában több támadást vezetni a Celtic ellen, mint Szerhij Rebrovnál, amikor sokkal több labdát veszített el, melyekből az ellenfél két meccsen öt gólt szerzett. De ugyanez a helyzet a válogatottnál is: Anglia ellen hazai pályán hiába toltuk feljebb a védekezésünket, mint a Wembleyben és próbáltunk volna többet támadni, az angolok megvárták, míg elfárad a csapat, aztán lejátszottak minket. Viszont Londonban nem támasztottunk magunkkal szemben irreális elvárásokat, nem akartunk többet futballozni annál, mint amit a képességeink lehetővé tesznek, reaktívan próbáltuk „elrontani” az ellenfél játékát, és maximális koncentráció mellett sikerült egy pontot szerezni ezzel a felfogással. A nemzeti együttestől nem is várhatunk sokkal többet, amíg a legtöbb magyar csapat még az NB I-ben sem képes proaktív labdarúgásra.

Almát nem érdemes összevetni a körtével. De majd júniusban, amikor a Nemzetek Ligájában újra az angol, valamint az olasz és német topligás labdarúgók ellen kell pályára lépnünk, nem mondhatjuk azt, hogy nem vállaljuk a meccset, mert hát almát nem vetünk össze körtével. Mindenki tisztában van vele, hogy az európai topfutballtól – egy-egy jó meccstől eltekintve – olyan messze vagyunk, mint a mondás Makó vitéze Jeruzsálemtől, de fejlődni csak úgy lehet, ha belenyugvás helyett fokról fokra, minden szinten (legyen az utánpótlás, klub, válogatott) megpróbálunk faragni a statisztikákban is megmutatkozó különbségekből.

A Nemzeti Sport munkatársainak további véleménycikkeit itt olvashatja!

2022.05.25 23:43:11

Labdarúgó NB I VINCZE ANDRÁS

ALAPVONAL. Nem volt akkora bolondság, amikor Bernd Storck elkezdte mérni, elemezni, mit tudnak a legjobb magyar játékosok – mára csak kiderült, hogy az NB I-es futballpályákon sem csak védőkkel vagy éppen a csatárokkal, hanem a tudománnyal is versenyt kell futni.

2022.05.23 21:28:44

Labdarúgó NB I ZOMBORI ANDRÁS

NS-VÉLEMÉNY. Nem az anyagiak motiválják elsősorban.

2022.05.23 07:57:30

Labdarúgó NB I PIETSCH TIBOR

Bozsik Péter: Egerszegen dolgozni a bajnoki címünket hozó idényben maga volt a mámor!

2022.05.22 22:41:57

Labdarúgó NB I KUN ZOLTÁN

ALAPVONAL. Mert utólag már nagyon könnyű volt belemagyarázni, hogy a nagyképű magyar futballista nyilván úgy gondolta, majd jól megszívatja a BEK-győztes olaszt, emelget, esernyőzik, meg brazil körözik, és tessék, mekkorát koppant – természetesen szó sem volt ilyesmiről, a legjobbnak tetsző helyzetkezelés ért igazán kellemetlen véget.