Albek Anna: Nagyon érzelmes volt a családommal és a barátaimmal ünnepelni

2026.06.07. 21:45
null
Albek Anna barátnői gyűrűjében, balról Tóth Nikolett, Sztankovics Kyra és Hadfi Gréta (Fotó: Török Attila)
A címvédő Győri Audi ETO KC 31–29-re kikapott a francia Metztől a budapesti final four döntőjében. A mérkőzést követően Albek Anna nyilatkozott az NSO TV-nek, és azt üzente a fiataloknak, merjenek nagyot álmodni, hiszen ő is Adáról indulva jutott el a BL-győzelemig.

 

Albek Anna a Metz és a francia kézilabda nagy eredményének nevezte a diadalt: „ez a BL-arany egyértelműen pályafutásom eddigi legnagyobb sikere, felfoghatatlan, hogy ezt Magyarországon értem el, a családommal és a barátaimmal közösen. Ez a siker a klubnak és a francia kézilabdának is egy óriási mérföldkövet jelent.”

A jobbátlövő még a hivatalos eredményhirdetés előtt egy kisbabával a karjában ünnepelt, ezzel kapcsolatban elmondta: „A legjobb barátnőm kislányával ünnepeltem, aki ráadásul ugyanazon a napon, július 10-én született, amikor Metzben elkezdtem tavaly az új életemet. Hihetetlen, hogy neki is egy új élet adatott meg, és az enyém is akkor indult Franciaországban. Magammal akartam vinni a pódiumra is, csak kicsit megijedt.”

Az egész idényt értékelve hozzátette, a Francia Kupa-siker és még inkább a mostani, klubtörténeti BL-győzelem bőven kárpótolta őket a bajnokság elbukásáért. „A saját teljesítményem értékelését meghagyom a szakértőknek, de az biztos, hogy egész idényben olyan közeg vett körül, amelyben sokat tudtam tanulni, viszont még bőven van hova fejlődnöm. Hálás vagyok a klubvezetésnek, hogy bíztak bennem a leigazolásomkor, majd az edzői stáb bizalma is nagy löketet adott a játékomnak.”

 

NŐI KÉZILABDA BAJNOKOK LIGÁJA
NÉGYES DÖNTŐ, BUDAPEST (MVM DOME)
DÖNTŐ
METZ HB (francia)–GYŐRI AUDI ETO KC 31–29 (18–17)
Budapest, MVM Dome, 22 022 néző. V: Antics, Jakovljevics (szerbek)
METZ: Bundsen – Granier 3, GRANDVEAU 3, Ngombele, BOUKTIT 12 (2), AXNÉR 3, Valentini 2. Csere: Novotna (kapus), Albek 2 (2), Zaadi 1, Augustine 1, VÁMOS P. 3, Wajoka, L. Borg 1. Edző: Emmanuel Mayonnade
GYŐR: SAKO 1 – Hagman 4, Housheer 5 (1), STANKO 5, Lagerquist, DE PAULA 7, Fodor Cs. 1. Csere: Szemerey (kapus), Dulfer, V. Kristiansen, Elver 2, K. Jörgensen 2, Breistöl, Dahl 1, Hovden 1. Edző: Per Johansson
Az eredmény alakulása. 5. p.: 4–3. 9. p.: 5–8. 14. p.: 8–11. 18. p.: 12–12. 22. p.: 13–15. 25. p.: 15–17. 34. p.: 20–18. 37. p.: 22–21. 46. p.: 28–22. 51. p.: 30–24. 55. p.: 30–28
Kiállítások: 6, ill. 10 perc
Hétméteresek: 6/4, ill. 1/1
MESTERMÉRLEG
Emmanuel Mayonnade: – Amikor tavaly júliusban elkezdődött az idény, nem számítottunk rá, hogy megnyerjük a BL-t. De megjöttünk Budapestre és kitűztük magunk elé, hogy mindenáron szeretnénk sikerrel venni az elődöntőt. Megnyertük, így jöhetett a Győr, amelyet az elmúlt években csak a Vipers volt képes legyőzni a döntőben. A lehető legjobban akartunk kezdeni, az első harminc perc után vezettünk is, és sikerült a hullám tetején maradnunk. Az utolsó tíz perctől nagyon tartottam, de csak megoldottuk.
Per Johansson: – Rendkívül jól kezdtük a meccset, tizenöt perc után tizenegy gólnál jártunk, mégis szoros volt az eredmény, mert a Metz rengeteg gondot okozott nekünk. Nem találtuk Sarah Bouktit játékára a megfelelő megoldást. A hajrában már kétségbeesetten próbáltunk visszajönni, de túl sokat hibáztunk, a Metz megérdemelten nyerte meg a Bajnokok Ligáját.

A VÉGEREDMÉNY
Győztes: Metz Hb (Albek Anna, Yvana Atangana, Anne Augustine, Tyra Axnér, Lylou Borg, Sarah Bouktit, Johanna Bundsen, Manon Errard, Elea Ferdilus, Clemence Castets, Catherine Gabriel, Laura Godard, Nélya Goval, Léna Grandveau, Lucie Granier, Blandine Gros, Betchaidelle Ngombele, Sabrina Novotná, Laura Schneider, Xenia Smits, Chloé Valentini, Vámos Petra, Suzanne Wajoka, Grace Zaadi, edző: Emmanuel Mayonnade)
2. GYŐRI AUDI ETO KC (Linn Blohm, Kristine Breistöl, Ida-Marie Dahl, Bruna de Paula, Kelly Dulfer, Fodor Csenge, Helena Elver, Nathalie Hagman, Dione Housheer, Emilie Hovden, Kristina Jörgensen, Keceli-Mészáros Renáta, Veronica Kristiansen, Anna Lagerquist, Lukács Boglárka, Hatadou Sako, Tjasa Stanko, Szemerey Zsófi, Sandra Toft, Bo van Wetering, Zákányi Janka, edző: Per Johansson)
3. CSM Bucuresti (román)
4. Brest Bretagne Hb (francia)

A négyes döntő legértékesebb játékosa (MVP): Sarah Bouktit (francia, beálló, Metz)
Az idény gólkirálynője: Henny Reistad (norvég, átlövő; Team Esbjerg, dán) 131 góllal

 

 

Legfrissebb hírek

Kézilabda: ismertették a 2027–2028-as idény nemzetközi kupaindulóinak számát

Kézilabda
16 órája

Megvan a női kézilabda Eurokupa négyes döntőjének menetrendje

Kézilabda
2026.07.17. 11:08

Újabb fejezetekkel bővült a mosonmagyaróvári licencügy

Kézilabda
2026.07.16. 17:05

Női kézilabda NB I: válogatott játékossal erősítettek az egri egyetemisták – hivatalos

Kézilabda
2026.07.12. 21:15

A Mosonmagyaróvár elsőre nem kapott licencet a női kézilabda NB I-re

Kézilabda
2026.07.10. 11:02

Szilágyi Zoltán: Soha rosszabb évet!

Kézilabda
2026.07.09. 11:09

Hornyák Dóra alighanem örökös rekorderként vonult vissza

Kézilabda
2026.07.05. 14:16

Először lesz magyar női bírópáros egy kézilabda Eb-n

Kézilabda
2026.07.03. 15:33