Nem okozott gondot az MTK-nak a továbbjutás Tállyán

Vágólapra másolva!
2021.02.24. 12:52
null
A látszat csal, ennyire nem volt kemény a küzdelem, az MTK magabiztosan jutott tovább (Fotó: Nagy-Pál Tamás)
A Mol Magyar Kupa 9. fordulójában az NB III-as Tállya az élvonalban 4. helyen álló MTK-t fogadta. A fővárosiak mindkét félidőben két gólt szerezve magabiztos győzelemmel jutottak a 10. körbe és várhatják a DVSC–Siófok meccs győztesét.

MOL MAGYAR KUPA
9. FORDULÓ
TÁLLYA KSE–MTK 1
–4 (0–2)
Tállya, zárt kapuk mögött. Vezette: Csonka Bence (Becséri Gergely, Csatári Tibor)
TÁLLYA:
Tarr – Nyitrai, Bihari, Minczér, Bocsi – Ohár, Fenyőfalvi Tóth Sz., Serecin (Szegedi, 56.), Tóth L. (Kelemen, 56.) – Ondó (Janó, 70.). Vezetőedző: Lasztóczi Péter
MTK
: Somodi – Alho, Varju, Perkovics (Baki, a szünetben), Balázs B. – Cseke, Palincsár (Dimitrov, a szünetben), Biben (Kanta, a szünetben) – Prosser (Osei, 63.), Bíró B., Schön (Antonijevics, a szünetben). Vezetőedző: Michael Boris
Gólszerző: Nyitrai (75. – 11-esből), ill. Prosser (19.), Bíró B. (26. – 11-esből), Dimitrov (47.), Kanta (51. – 11-esből)
Lasztóczi Péter:
„Szerény képességű” csapatom ma mindent megtett a pályán. Örülök annak, hogy gólt tudtunk rúgni és a meccs egyes szakaszaiban szép megoldásokat mutattunk be. Büszke vagyok arra, hogy bejutottunk az ország 16 legjobb csapata közé a kupában és egy NB I-es ellenfelet tudtunk fogadni.
Michael Boris:
Jó minőségű pályán játszottunk. Mindig nehéz megszerezni az első gólt, de miután ez sikerült, gyorsan „rárúgtuk” a másodikat és örülök neki, hogy a folytatásban sok játékosnak lehetőséget tudtam adni.

ÖSSZEFOGLALÓ

Lendületesen kezdte mindkét csapat a mérkőzést, de bő negyedóra játék után az MTK magához ragadta a kezdeményezést és hét percen belül két gólt is szerzett. Az első félidő hátralévő részében a fővárosiak tovább növelhették volna előnyüket, de Tarr Tibor többször is bravúrt mutatott be. A tállyaiak csak elvétve tudtak eljutni az MTK kapujáig.

A szünet után ismét gyorsan, négy perc leforgása alatt szerzett két találatot – méghozzá két csereember révén – az MTK, amivel biztossá tette továbbjutását. A hátralévő időben a kék-fehérek újabb gólokat szerezhettek volna, de néha túlcifrázták az akciókat, illetve a tállyai kapus is remekül védett. Aztán a hajrá előtt összejött a Tállyának az, amit ettől a mérkőzéstől reálisan várhatott: a szerzett gól, Nyitrai Dávid büntetője révén. Ez egyébként a harmadik tizenegyes volt a találkozón. Az MTK különösebb gond nélkül, magabiztosan jutott tovább a következő körbe, amelyben a DVSC–Siófok meccs győztesével játszik.

„Nem bundázott a Kaposvár, hanem megrogytak, lenéztek minket”


PERCRŐL PERCRE:

90+1. perc: Vége a mérkőzésnek, az MTK 4–1-re győzött és továbbjutott a következő fordulóba, ahol a DVSC–Siófok párharc győztesével játszik majd. Köszönjük figyelmüket!

85. perc: a nagyon bizonyítani akaró Osei került egy percen belül kétszer is helyzetbe, de a cserejátékos mindkét lövését hárította Tarr.

84. perc: egy gyors kontra végén Balázs Benjamin ugrott ki, de csúnyán fölé lőtt.

76. perc
: megvan a második MTK-sárga, Clinton Osei kapta.

75. perc: GÓL
, a tizenegyest Nyitrai Dávid a jobb sarokba lőtte. 1–4

74. perc: Tóth Szabolcs
tört be a 16-oson belülre, ahol Antonijevics buktatta, büntető ez is! Az MTK játékosa sárgát kapott.

70. perc: Ondó János helyett Jano Robert folytatja a játékot.

70. perc Fenyőfalvi adott be balról, Ondó átvette a labdát, majd 17 méterről tüzelt, Somodi kitenyerelte a labdát.

63. perc
: újabb MTK-csere, Prosser Dániel helyett Clinton Osei érkezett.

56. perc
: Kettős csere a hazaiaknál, Tóth Lukas helyett Kelemen Gergő, míg Serecin Filip helyett Szegedi Bence folytatja.

54. perc
: Ohár kapott sárgát Cseke buktatásáért, ez a meccs első színes lapja.

51. perc: GÓL
, a megítélt büntetőt Kanta József értékesítette. 0–4

50. perc
: Prosser fejéről Bihari kezére pattant a labda a 16-oson belül, a játékvezető a 11-es pontra mutatott.

48. perc: Antonijevics lövését hárította bravúrral Tarr.

47. perc
: GÓL, már három góllal vezet az élvonalbeli együttes. Alho jobboldali beadására a frissen beállt Dimitrov érkezett középen és futtából a bal sarokba bombázott. 0–3

46. perc
: elkezdődött a második félidő, az MTK indította útjára a labdát.

Négyet cserélt a szünetben az MTK, Perkovics helyett Baki, Biben helyett Kanta, Palincsár helyett Dimitrov, Schön helyett pedig Antonijevics érkezett a pályára.

A jó tállyai kezdés után az MTK magához ragadta a kezdeményezést és hét percen belül két gólt is szerzett. Igaz, egy fordulóval korábban a Kaposvár is két góllal ment a szünetben a Tállya ellen, aztán mégis nagy fordítás lett a vége...


45. perc
: hosszabbítás nélkül ér véget az első félidő, amely után az MTK magabiztosan, 2–0-ra vezet.

42. perc: Minczér Tibor fejelt egy beadás után kapura, de Somodi biztosan fogta a próbálkozást.

41. perc: Ondó emelt át nagyszerűen a hosszú oldalon érkező Serecinhez, aki egy emeléssel akarta védőjét becsapni, de a labda Somodi zsákmánya lett.

Néhány hazai szurkoló a zárt kapuk ellenére megtalálta a meccsnézés lehetőségét (Fotó: Nagy-Pál Tamás)
Néhány hazai szurkoló a zárt kapuk ellenére megtalálta a meccsnézés lehetőségét (Fotó: Nagy-Pál Tamás)


36. perc: az első tállyai "lehetőségecske": Ondó János cselezte be magát a 16-oson belülre, átjutott Somodin is, de a visszaérkező Perkovics menteni tudott.


32. perc: most Schön kapott egy remek indítást, majd a támadó 15 méteres lövését Tarr lábbal hárította.

27. perc: Schön szerzett labdát erőszakosan, majd Bíróhoz passzolt, aki 11 méterről a bal alsó sarkot célozta meg, de Tarr bravúrral kitenyerelte a labdát.

26. perc: GÓL, a megítélt büntetőt a sértett a bal felső sarokba lőtte. 0–2

25. perc
: gyors MTK-akció végén Bíró Bence lódult meg, eltolta a labdát a kapus mellett, aki a 16-oson belül buktatta őt, 11-es!

24. perc: Balázs Benjamin kevergetett a bal szélen, majd lövésre szánta el magát, a labdáját Tarr magabiztosan fogta.

19. perc: GÓL, vezet az MTK! Alho indítása után Prosser cselezte be magát a 16-oson belülre és 13 méterről nagy erővel a hálóba lőtt! 0–1

11. perc: Cseke távoli, mintegy 32 méteres bombáját Serecin blokkolta, így szögletre pattant a labda.

Egyelőre a mezőnyben gyűrik egymást a felek, lehetőség még nem alakult ki. Az mindenesetre látszik, hogy a tállyaiak nem akarják olcsón adni a bőrüket.

1. perc: elkezdődött a mérkőzés, a Tállya indította útjára a labdát. Kék-fehérben a hazaiak, fekete mezben pedig az MTK.

A két csapat ezzel a mérkőzéssel avatja fel az új tállyai centerpályát!

Remek idő, verőfényes napsütés és kedves kiszolgálás fogadja a hivatalos személyeket a mérkőzés előtt, a tállyaiak kedvességét a helyi és környékbeli borkülönlegességek alapozzák meg.

A két csapat az utóbbi években kétszer is találkozott egymással a Magyar Kupában, a 2017–18-as kiírásban 9–0-s, míg egy évvel később 8–0-s MTK-győzelem született, így mindkétszer a kék-fehérek léptek a következő körbe.

Köszöntjük kedves olvasóinkat, hamarosan kezdődik a mérkőzés! A labdarúgó Magyar Kupa 9. fordulójában az előző fordulóban a Kaposvárt nagy meglepetésre emlékezetes meccsen búcsúztató NB III-as Tállya az élvonalban a 4. helyen álló MTK-t fogadja.

Bemelegítés a kezdés előtt (Fotó: Nagy-Pál Tamás)
Bemelegítés a kezdés előtt (Fotó: Nagy-Pál Tamás)


MOL MAGYAR KUPA
NYOLCADDÖNTŐ
13.00:Paksi FC–Budafoki MTE– élőben az NSO-n!
13.00:Tállya KSE (NB III)–MTK Budapest– élőben az NSO-n!
14.00:ZTE FC–Budapest Honvéd (Tv:M4 Sport)– élőben az NSO-n!
16.00:Puskás Akadémia FC–Újpest FC– élőben az NSO-n!
16.00:Debreceni VSC (NB II)–BFC Siófok (NB II)– élőben az NSO-n!
17.00:Szombathelyi Haladás (NB II)–Kisvárda Master Good– élőben az NSO-n!
17.30:Ferencvárosi TC–Mol Fehérvár FC (Tv:M4 Sport)– élőben az NSO-n!

Kedden játszották
Mezőkövesd Zsóry FC–Diósgyőri VTK 2–0 (Rui Pedro 37., Vutov 42.)

A NEGYEDDÖNTŐ PÁROSÍTÁSA
Ferencváros/Mol Fehérvár FC–Paksi FC/Budafoki MTE
Mezőkövesd–Puskás Akadémia FC/Újpest FC
Szombathelyi Haladás (NB II)/Kisvárda–Zalaegerszegi TE FC/Budapest Honvéd
Tállya KSE (NB III)/MTK Budapest–Debreceni VSC (NB II)/BFC Siófok (NB II)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik