Magyar Kupa: Szivics büntetést emlegetett, Kondás hazafejelést

Vágólapra másolva!
2014.05.07. 20:43
Szerda este kiderült, hogy a Diósgyőr lesz az Újpest ellenfele a labdarúgó Magyar Kupa döntőjében, hiszen az idegenbeli 4–2-es vereség után a DVTK hazai pályán kettő nullára legyőzte a DVSC-Tevát.

„A végén izgultam, hiszen öt perc volt a hosszabbítás. Nagyon vártam a meccs végét, de megérdemelten nyertünk. Nagyon kellett, hogy az elején betaláljunk. Sikerült nekem is ez, majd volt még egy helyzet, amiből piros lap lett. Mivel nekünk elég volt a kettő nulla, úgy voltunk vele, tartjuk a labdát és kontráztunk. Megpróbálunk még egy gólt szerezni, de szerencsére az a kettő is elég lett” – nyilatkozta a Sport Tv kamerája előtt Bacsa Patrik, a DVTK második gólját szerző támadó.Bacsa Patrik, a DVTK második gólját szerző támadó.

„Rosszul kezdtük a mérkőzést, bealudtunk, kaptunk két gólt. Az első félidővel nem voltam elégedett, a másodikban megmutattuk, hogy tíz emberrel is van bennünk elképzelés. Sajnos nem tudtunk gólt szerezni, egy gól kellett volna, és akkor továbbjutunk. Az első gólnál magassági fölényben volt a Diósgyőr, de a másodikat mi rúgattuk az ellenféllel, haza kell fejelni a labdát, aztán megvagyunk. Kettő nulla után is mi veszélyeztettünk a második félidőben. Egyáltalán nem gondoltuk, hogy megvan a továbbjutás, hiszen ez volt a legrosszabb eredmény, két gólt is szerzett az ellenfél [az első meccsen], de bíztam a továbbjutásban” – értékelt Kondás Elemér, a DVSC vezetőedzője.

„Nagyon boldog vagyok. A második döntőt hoztuk Miskolcra, ez nem semmi. Kivertük a Videotont, kivertük a Debrecent, büszke vagyok a csapatra, gratulálok mindenkinek! Ma mindössze három perc volt a megbeszélés a meccs előtt, azt mondtam, hogy a legjobb pillanatban kell a legjobbnak lenni, mi azok voltunk” – mondta Tomiszlav Szivics, a DVTK vezetőedzője. A Diósgyőr trénere azon viccelődött, lehet, hogy megbünteti csapatát, mert az elejére terveztek egy gyors gólt, majd a folytatásra még egyet, ehhez képest már a meccs elején jött kettő.

Legfrissebb hírek

Az NB I-be szerződhet a magyar válogatott játékos – NS-infó

Labdarúgó NB I
13 órája

Újabb két, fiatalszabálynak megfelelő játékossal bővítette keretét a DVTK

Labdarúgó NB I
18 órája

Megint igazolt a Fradi, újabb spanyol Debrecenben, változások az MTK-nál – körkép

Labdarúgó NB I
23 órája

A DVTK kölcsönvette a Vidi támadó középpályását – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.07.29. 21:01

DVTK: Fehérvárról érkezik támadó középpályás – NS-infó

Labdarúgó NB I
2025.07.29. 15:49

DVSC: hamarosan érkezik a svájci csatár, Dejan Djokic

Labdarúgó NB I
2025.07.29. 08:05

Varga Ádám: Védekezésben jobban össze kell kovácsolódnunk

Labdarúgó NB I
2025.07.28. 22:31

Szerződést bontott fiatal középpályásával a DVTK

Labdarúgó NB I
2025.07.28. 18:50
Ezek is érdekelhetik