A Ferencvárosé lett a „történelmi” Ligakupa

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.06.03. 18:55
null
A Ferencváros győzelmével zárult a Ligakupa 2014–2015-ös kiírása (Fotó: mlsz.hu)
A Magyar Kupa után a Ligakupát is elhódította a  Ferencváros, amely izgalmas, feszült mérkőzésen 2–1-re győzni tudott a Debrecen otthonában. Meglehet, ezzel a fináléval elbúcsúzott a magyar Ligakupa, amelyet a 2015–2016-os szezonban már nem rendeznek meg.

LIGAKUPA, DÖNTŐ
DVSC-TEVA–FERENCVÁROS 1–2 (0–1)
Debrecen, Nagyerdei Stadion, 5000 néző. Vezette: Fábián
DVSC: Verpecz – Kuti (Kulcsár T., 60.), Brkovics, Máté (Mészáros, 60.), Korhut – Mihelic, Berdó, Ludánszki, Sós (Ferenczi, 64.) – Szécsi (Bódi, a szünetben), Tisza (Balogh N., a szünetben). Vezetőedző: Kondás Elemér
Ferencváros:
Jova – Haris (Kárász, 20.), Csukics, Batik, Bönig – Valencsik, Gyömbér (Csilus Á., 41.) – Nagy Dániel (Nyéki, 92.), Zsivóczky P. (Kovács K., 57.; Lakatos, 82.), Ugrai – Böde. Vezetőedző: Thomas Doll
Gólszerző:
Brkovics (73.), ill. Ugrai (8. – 11-esből), Nagy Dániel (47.)
Kiállítva:
Ludánszki (32.)

Ritkán lát az ember történelmi futballmérkőzést, márpedig a Debrecen és a Ferencváros összecsapása a tervek szerint az utolsó magyar Ligakupa sorsát volt hivatott eldönteni. Mindkét csapat jó formában fejezte be az idényt, de kissé „elfogyott" a végére, ám ettől függetlenül mindkét vezetőedző tudatosan szerepeltetett a bajnokságban csak ritkán lehetőséget kapó fiatalokat a kezdőben. No, és olyan veteránokat, akik az utolsó mérkőzésüket vívták csapatukban, mint például Philipp Bönig vagy Vladan Csukics, akik közül utóbbi gyorsan kiharcolt egy 11-est (Berdó Péter teljesen fölöslegesen akasztotta), amelyet Ugrai Roland váltott gólra. 0–1!

Összekapta magát a hazai csapat, és több veszélyes támadást vezetett, különösen Sós Bence volt aktív – Thomas Doll sem volt rest, lecserélte a Sóst fogó Haris Attilát már a 20. percben.

Egy kontra során megduplázhatta volna a Fradi előnyét Zsivoczky Péter, ha kissé pontosabban lő az ötös elől, Ludánszki Bence ellenben pontosan eltalálta Gyömbér Gábor bokáját egy kegyetlen becsúszással: a debreceni játékos piros lapot kapott, az áldozatot pedig le kellett cserélni.

Nagy küzdelem dúlt a pályán Debrecenben, ahol a Ferencváros a Magyar Kupa után a Ligakupát is megnyerte (Fotó: MTI)
Nagy küzdelem dúlt a pályán Debrecenben, ahol a Ferencváros a Magyar Kupa után a Ligakupát is megnyerte (Fotó: MTI)

Kondás Elemért a szünetben kiállította Fábián Mihály játékvezető, gondoljuk, kitalálják, miért – nos, a 48. percben méltán méltatlankodhatott a debreceni mester, mert Nagy Dániel egyértelműen szabálytalanul szerelt a kapu előtt Korhut Mihályt, mielőtt gólt lőtt volna. 0–2!

Még a szünetben beállt a DVSC-be a Balogh Norbert, Bódi Ádám kettős, majd negyedóra múltán Mészáros Norbert, Kulcsár Tamás és Ferenczi János is pályára lépett, azaz négy középpályással és három csatárral rohamoztak a hajdúságiak, mindent egy lapra téve fel.

Nem is hiába: a mezőny egyik legjobbja, Dusan Brkovics még a hajrá előtt szépített (1–2), majd a neki gólpasszt adó Bódi nem sokkal később a lécre tekert egy szabadrúgást.

A legvégén egyenlíthettek volna a debreceniek, de Rene Mihelic nem tudott kifogni Jova Leventén: a Magyar Kupa után a „történelmi" Ligakupát is elhódította a Ferencváros.

Kondás: Nem lehet itt kritizálni senkit, mert akkor…

„Kiváló kupamérkőzés volt, tíz emberrel is jól futballoztunk. A második gól szabálytalan volt, de nem lehet itt kritizálni senkit, mert akkor megsértődnek az emberek. Történtek nem várt események a mérkőzésen – mondta Kondás Elemér a Sport Tv-nek. – A második félidőben nagyon akartuk a sikert. Csak gratulálni tudok a csapatnak, mert tíz emberrel is helyzeteket és veszélyes szituációkat alakítottunk ki. Mindenkivel elégedett vagyok. A Ligakupát a fiatalok kipróbálására használtuk, és azok számára, akik kevesebb játéklehetőséget kaptak a szezonban. A srácok megérdemelték volna a győzelmet.”

„A szezon végén ez igen intenzív mérkőzés volt – mondta Thomas Doll, a Ferencváros vezetőedzője a Sport Tv-nek. – Lehetett látni, hogy a Debrecen nagyon akarta a győzelmet. Örülök annak, hogy sok fiatal játszhatott, két tizenhat éves és több labdarúgó az U21-ből is. Harcoltak szívvel-lélekkel. Méltó záró mérkőzés volt.”

További nyilatkozatokért kattintson ide!

PERCRŐL PERCRE

A Ligakupa győztesei:
2008: Fehérvár FC
2009: Fehérvár FC
2010: Debrecen
2011: Paksi FC
2012: Videoton
2013: Ferencváros
2014: Diósgyőr
2015: Ferencváros

A kupát 2007-ben írták ki először, a legsikeresebb csapat a Videoton három győzelemmel. A Debrecen 2010-ben, míg a Ferencváros 2013-ban és az idén nyerte meg a Ligakupát.

Jova és Balogh összekap ennek örömére.

92. PERC VÉGET ÉRT A MÉRKŐZÉS!

92. perc Csukics távolija távolról sem jó, Nyéki Márk-Hedvig meg Nagy Dánielt váltja.

Három perc a ráadás.

89. perc MIHELIC! Lő a jobb sarok felé Balogh passza után 11-ről, Jova vetődve fogja a labdát. Előtte Verpecznek is vetődnie kellett Lakatos Brkovicson megpattant beadására.

88. perc Verpecz balra vetődve kikapja Böde 17 méteres lövését, majd Nagy Dániel felrúgja Bódit, sárga.

84. perc
Bódi lő jobbal 20-ról a léc fölé, Jova biztosít.

82. perc
A 16 éves Lakatos István a pályán a szintén csereember, Kovács helyén.

80. perc Bódi bal oldali beadását Csukics kifejeli középről.

77. perc LÉC!
Bódi jobbal a lécre teker kissé balról egy 18 méteres szabadrúgást!

75. perc Vladan Csukics odalép Bódinak, sárga ez is.

73. perc Mészáros Norbert fellöki a labdát eldugni akaró Böniget, sárga.

73. PERC SZÉPÍT A DVSC! DUSAN BRKOVICS az ötösről félmagasan a jobb sarokba fejel Batik mellől egy jobb oldali Bódi-szögletet. 1–2!

72. perc Jova most maga alá ejti a Balogh által lefejelt labdát, de megússza ezt is. Balogh odaszól Jovának, akinek ez nem tetszik.

70. perc
Jova Ferenczi elé ejti Bódi beadását, de javít gyorsan.

69. perc Csilus Tamás odarúg Bódi Ádámnak, erre kitör a dulakodás. A lelátón meg a verbális gyalázat. Két sárga a végeredmény a pályán.

67. perc Verpecz szintén vetődve kitolja a jobb sarok elől Csilus 16 méteres, ballábas tekerését.

66. perc Bódi 28 méteres szabadrúgását elcsípi vetődve a jobb alsó előtt Jova.

64. perc Sóst Ferenczi János váltja.

64. perc Kulcsár kihagy egy helyzetet, de les.

60. perc Mészáros Norbert
Mátét, Kulcsár Tamás Kutit váltja.

57. perc Kovács Krisztián a pályán Zsivoczky helyett.

56. perc Brkovics nagyot ment a 16-os előtt Ugrai elől, aki mellett két játékostársa várta a labdát.

51. perc Balogh jobb oldali beadását igen rossz helyre tolja tovább Kuti, majd Jova ment Balogh elől a 16-oson belül, bátran kimozdulva.

47. PERC NULLA KETTŐ! NAGY DÁNIEL szereli az ötös előtt a labdát hazakísérni akaró Korhutot, de úgy, hogy először a lábát találta el a védőnek, és csak aztán a labdát, majd jobbal az ötös jobb sarka elől a jobb sarokba lő. 0–2!

Kondás Elemér a lelátóról kénytelen nézni a folytatást, gondolom, kitalálják, miért. Ha majd visszanézi a mérkőzést, rájön, hogy nincs igaza.

46. PERC FOLYTATJUK!

46. perc Balogh Norbert és Bódi Ádám folytatja Tisza és Szécsi helyén.

A kupát 2007-ben írták ki először, a legsikeresebb csapat a Videoton három győzelemmel. A Debrecen 2010-ben, míg a Ferencváros 2013-ban nyerte meg a Ligakupát, így szerdán este valamelyik résztvevő kétszeres győztessé válik.

A Ligakupa-döntő előtt, 15.30 órától játszották le a Ferencváros–MTK Hungária női Magyar Kupa-finálét. A két fővárosi együttes vívta egymással a bajnoki döntőt, amelyben mindkét alkalommal döntetlent hozott a rendes játékidő, a tizenegyesrúgásokkal pedig mindkétszer a zöld-fehérek győztek, s lettek történetük során először bajnokok. A szintén a Nagyerdei Stadion gyepszőnyegén rendezett kupadöntő játékvezetője Sipos Katalin volt, a kupát pedig a Fradi nyerte meg nagy csatában.

Az első Ligakupa győztese 50 milliót kapott, a mostani nyertes 20 millióval lesz gazdagabb.

45. PERC VÉGET ÉRT AZ ELSŐ FÉLIDŐ!

Két perc a ráadás, a hazai közönségnek ez sem tetszik.

43. perc
Brkovics blokkolja Böde jobb oldali beadását.

41. perc Csilus Ádám váltja végül Gyömbért.

40. perc
Kuti Krisztián beadását kivágja a rövid sarok elől Csukics, majd Korhut emel 19-ről nem is sokkal a jobb felső mellé.

38. perc Dusan Brkovics szereli a jobbon harcosan Böde Dánielt, közben Gyömbér jelzi, hogy nem tudja folyatni az ápolás ellenére sem.

37. perc Batik Bence kap sárgát Tisza ellökéséért.

35. perc
Mihelic beadására Berdó nyújtott lábbal érkezik, majdnem letarolja Jovát. Szerencsére nem találta el a kapust.

32. perc LUDÁNSZKI BENCE KIÁLL! A felezővonalnál becsúszva, páros lábbal odacsúszik Gyömbér bokájára, azonnali piros. Jogos ez is.

30. perc Jova meg továbbra is csak távoli lövések által van megdolgoztatva.

Sóstól tartanak leginkább a fővárosiak, rugdossák is becsülettel.

25. perc Sós bal oldali beadásáról éppen csak lemarad a túlsó sarok előtt a bevetődő Tisza!

23. perc Máté mellett megugrik Zsivoczky Péter, és kissé balról, 10-ről ballal a túlsó alsó mellé lő.

20. perc Haris helyett Kárász Krisztián a pályán.

19. perc
Mihelic jobbal 12-ről az égbe vág egy lecsorgó labdát.

17. perc
Jova menetrendszerűen lekapja Mihelic beadását, majd Sós lőhetne a légiós passza után 11-ről, de elvariálja, Gyömbér Gábor szereli.

15. perc
Hazai helyzet! Miközben a hazai közönség még a büntető miatt tüntet, Korhut Mihály bal oldali beadását a túloldali ötössarokról az oldalhálóba fejeli Szécsi Márk.

LIGAKUPA-ADATBANK ITT!

10. perc Sós nagyon becsapja a balon Haris Attilát, de beadása csapnivaló.

9. perc
Jova leüti a 11-es pont előtt Máté Péter fejéről Mihelic jobb oldali beadását.

8. PERC UGRAI ROLAND JOBBAL A BAL ALSÓBA LŐ! Verpecz István hiába vetődött jó irányba: 0–1!

7. perc BÜNTETŐ! Vladan Csukics bal lábát eltalálja a 16-oson belül a becsúszó Berdó Péter, jogos a 11-es!

4. perc Batik Bence buktatja a 16-os bal sarka előtt Sós Bencét, szabadrúgás. Tisza Tibor áll oda, és jobbal 25-ről a léc fölé teker.

1. perc Jova Levente elkap két kósza ívelést bemelegítésként.

1. PERC ELKEZDŐDÖTT A MÉRKŐZÉS!

A hazaiak tiszta pirosban, a vendégek zöld-fehér mezben és zöld nadrágban.

Mindkét mester elárulta a mérkőzés előtt, hogy most is szándékosan szerepeltet sok fiatalt a kezdőjében.

A mérkőzés játékvezetője Fábián Mihály FIFA-játékvezető lesz, asszisztensként a szintén miskolci Varga Zsolt és Márkus Tamás segíti a munkáját, a tartalék-játékvezetői teendőket pedig Király Krisztián látja el.

Egy kis örökmérleg! A Ferencváros és a Debreceni VSC eddig 81 bajnoki meccsen találkozott egymással, a Fradi 36-szor győzött, a DVSC 25-ször, 20 találkozó döntetlen lett, a gólkülönbség 127–93 az FTC javára.

JÖTTEK-MENTEK!
A Ferencvárostól a Debrecenhez:
2014, Aleksandar Jovanovic, i.
2011, Aranyos Mózes
2006, Leandro
2005, Dragan Vukmir
1960, Kertész Tamás
A Debrecentől a Ferencvároshoz:
1984, Kerekes György
1946, Kispéter Mihály

A zöld-fehérektől Gera Zoltán (meghúzódott a térdszalagja), Busai Attila (részleges térdszalagszakadás), Hajnal Tamás (lábfejzúzódás) és David Mateos (combizomhúzódás) sérült.

„Bár a Ligakupa rangja kisebb, mint a Magyar Kupáé, mégiscsak egy döntőre készülünk, amelyben újabb trófeát szerezhetünk, így a célunk nem is lehet más, csakis a siker – vázolta a tervet Thomas Doll a fradi.hu-nak. – Ráadásul ez az utolsó alkalom, hogy megrendezik a Ligakupát – több lehetőségünk nem lesz megnyerni. Ezúttal nem mi leszünk az esélyesek, hiszen a Debrecen hazai pályán biztosan a legjobb összeállításában lép pályára, nálunk pedig sok a hiányzó. A fiatal játékosaink viszont, akik lehetőséget kapnak a finálén, biztosan meg akarják mutatni, hogy nekik is helyük van a csapatban. A Honvéd elleni visszavágón nyújtott teljesítménynél mindenképpen jobb játékra lesz szükségünk, de erre képesek is vagyunk. Szép lenne két trófeával zárni a szezont!"

Ferencvárosban sem veszik félvállról a döntőt, pedig nagyszerű idényen van túl a csapat: a bajnoki ezüstérem megszerzése és a Magyar Kupa elhódítása után most a Ligakupa-siker a cél.

„A DVSC–Ferencváros, legyen az kupa- vagy bajnoki meccs, mindig presztízs – mondta a debreceniek vezetőedzője. – Sajnos sok a sérültünk, nem számíthatok Nenad Novakovicsra, Aleksandar Jovanovicra, Selim Bouadlára, Lázár Pálra és Ibrahima Sidibére sem. No, de nem panaszkodom, a lényeg, hogy le akarjuk győzni a Ferencvárost."

Mára eldőlt, hogy a bajnokságban negyedik helyen végző DVSC a Ligakupa elnyerésével vigasztalódhat. Ez még akkor is igaz, ha a csapat elérte a célt, indulhat az Európa-ligában. Bár telt házra senki sem számít, a szokásosnál élénkebb az érdeklődés a Ligakupa-döntő iránt.

A debreceniek profi hozzáállására jellemző, hogy a Loki 2010-ben a bajnokságot, a Magyar Kupát és a Ligakupát is megnyerte – ennél tökéletesebb sorozat Magyarországon aligha létezhet.

„A kezdetektől komolyan vettük a Ligakupát – érvelt Kondás Elemér a DVSC-Teva vezetőedzője. – Ahogyan az elődeimnél, nálam is tökéletesen illett a szakmai programba, hiszen lehetőséget adott a fiatal labdarúgóknak arra, hogy megmutathassák magukat, a sérülésből felépülőknek pedig arra, hogy újra formába lendüljenek, a bajnokikon kevesebb lehetőséget kapó labdarúgóknak pedig arra, hogy bizonyítsák, lehet rájuk számítani."

Ha kevesebben, de voltak támogatói is a kupának; voltak csapatok, edzők, klubvezetők, amelyek, illetve akik nem nyűgnek, sokkal inkább hasznos lehetőségnek tartották a mérkőzéseket.

Az örökös kételkedők, kritizálók már az indulásnál – 2007 őszén – halálra ítélték az MLSZ Ligakupával kapcsolatos kezdeményezését. Azt mondták, az újabb sorozat nyűg a csapatoknak, és a játékosok sem veszik majd komolyan.

A billentyűknél: B. J.

ÜDVÖZÖLJÜK KEDVES OLVASÓINKAT A TÖRTÉNELMI DEBRECENI VSC–FERENCVÁROS MAGYAR LIGAKUPA-DÖNTŐ ONLINE KÖZVETÍTÉSÉBEN!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik