Ligakupa: Nem lehet itt kritizálni senkit, mert akkor… – Kondás

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2015.06.03. 21:46
A Magyar Kupa után a Ligakupát is elhódította a Ferencváros, amely 2–1-re győzött Debrecenben egy izgalmas, feszült mérkőzésen. A találkozó után a két vezetőedző mellett a játékosok is értékelték a látottakat.

„A szezon végén ez igen intenzív mérkőzés volt – mondta Thomas Doll, a Ferencváros vezetőedzője a Sport Tv-nek. – Lehetett látni, hogy a Debrecen nagyon akarta a győzelmet. Örülök annak, hogy sok fiatal játszhatott, két tizenhat éves és több labdarúgó az U21-ből is. Harcoltak szívvel-lélekkel. Méltó záró mérkőzés volt.”Thomas Doll, a Ferencváros vezetőedzője a Sport Tv-nek. – Lehetett látni, hogy a Debrecen nagyon akarta a győzelmet. Örülök annak, hogy sok fiatal játszhatott, két tizenhat éves és több labdarúgó az U21-ből is. Harcoltak szívvel-lélekkel. Méltó záró mérkőzés volt.”

A vezetőedző a riporteri kérdésre elmondta, hogy miért cserélte le a Haris Attilát. „Hosszú ideig sérült volt, az első edzések után kevés állóképességgel rendelkezik. Az egy-egy elleni szituációkra későn ért oda. Fontos, hogy regenerálódjon, így fel tud készülni a következő évadra."

Jova Levente, a Ferencváros kapusa elmondta, jó formában érzi magát, ha úgy alakul, készen áll Dibusz Dénest pótolni.

Kondás Elemér, a Debrecen vezetőedzője is elégedett volt csapatával, de egy kicsit azért füstölgött is.

„Kiváló kupamérkőzés volt, tíz emberrel is jól futballoztunk. A második gól szabálytalan volt, de nem lehet itt kritizálni senkit, mert akkor megsértődnek az emberek. Történtek nem várt események a mérkőzésen."

„A második félidőben nagyon akartuk a sikert. Csak gratulálni tudok a csapatnak, mert tíz emberrel is helyzeteket és veszélyes szituációkat alakítottunk ki. Mindenkivel elégedett vagyok. A Ligakupát a fiatalok kipróbálására használtuk, és azok számára, akik kevesebb játéklehetőséget kaptak a szezonban. A srácok megérdemelték volna a győzelmet.”

Legfrissebb hírek

Az Újpest bejelentette, hogy minden jegy elkelt a Ferencváros elleni derbire

Labdarúgó NB I
10 órája

Bárány Donáttal hosszabbított a Debrecen – hivatalos

Labdarúgó NB I
12 órája

Franko Kovacevic: Az Újpest elleni gólom az egyik kedvencem a Fradiban

Labdarúgó NB I
18 órája

Női Magyar Kupa: három gólt lőtt a Honvédnak, hetedszer nyerte meg a sorozatot az FTC

Labdarúgó NB I
2026.04.29. 20:59

Még mindig az ETO FC az esélyesebb a bajnoki címre

Labdarúgó NB I
2026.04.29. 10:23

Tíz év után vághat vissza a Honvéd a Ferencvárosnak a Női Kupa döntőjében

Labdarúgó NB I
2026.04.29. 09:42

Nem érte el fő célját a Fradi, lemaradt a négyes döntőről

Kézilabda
2026.04.27. 10:11

Nem lett meg a második debreceni győzelme az évszázadban, de így is élen az ETO

Labdarúgó NB I
2026.04.26. 21:25
Ezek is érdekelhetik