Labdarúgás: brutálisan megverték Busai Attilát

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2020.08.08. 12:54
null
Busai a hírek szerint nyolc napon túl gyógyuló sérülést szenvedett (Fotó: Meder István)
A Blikk egy szemtanúra hivatkozva arról számolt be, hogy szerda éjjel az egyik budapesti szórakozóhelyen megverték a korábban több élvonalbeli klubnál is futballozó Busai Attilát.


„A nagy hangzavarban arra lettünk figyelmesek, hogy dulakodás kezdődik. Minden szinte pillanatok alatt történt, nem láttuk pontosan, ki kezdeményezte az ökölharcot, de nagyon megijedtünk”
– mondta a lapnak a szemtanú, aki azt nem tudta megmondani, miért tört ki a verekedés. A Blikknek nyilatkozó férfi szerint Busai egyik szeme ijesztően feldagadt, de az egész arca borzalmasan nézett ki az eset után.

A lap megkereste a rendőrséget is, amelytől a következő tájékoztatást kapta: „A Budapesti Rendőr-főkapitányság IX. kerületi Rendőrkapitánysága súlyos testi sértés bűntett gyanúja miatt folytat nyomozást ismeretlen tettesek ellen, mert a rendelkezésre álló adatok szerint 2020. augusztus 5-én 21 órakor egy IX. kerületi szórakoztatócentrumban egyelőre ismeretlen tettesek bántalmaztak egy férfit, aki nyolc napon túl gyógyuló, súlyos sérülést szenvedett.”

Mint július végén beszámoltunk róla, a legutóbb az indiai NEROCA FC-ben légióskodó, itthon az MTK-ban, a Ferencvárosban és a Diósgyőrben is megforduló Busai Völgyi Dániellel együtt megfelelt a próbajátékon a svéd harmadosztályú Nyköping BIS együttesénél, azonban végül nem lettek a csapat játékosai. Az ok, hogy a Nyköping egy korábban bundázással kapcsolatba hozott szponzorral akart szerződni, amikor erre a helyi lapok felhívták a figyelmet, elállt az üzlettől, és a magyar játékosok szerződtetése is kútba esett.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik