Játszott a Fradi: 3-0 az ETO ellen

Vágólapra másolva!
2010.09.01. 21:01
null
Heinz és a Ferencváros kiszolgálta a közönséget (Fotó: Németh Ferenc)
A Ferencváros hazai pályán 3–0-s győzelmet aratott a Győri ETO felett a labdarúgó NB I 5. fordulójának záró mérkőzésén. A fővárosi zöld-fehérek mindkét félidő elején betaláltak és Marek Heinz duplájával, illetve André Schembri találatával megérdemelten szerezték meg a három bajnoki pontot.

 

A Ferencváros vezetői ingyenessé tették a belépést a Győri ETO elleni mérkőzésre, azt azonban valószínűleg a Fradi illetékesei is tudják, hogy a szurkolókat elsősorban nem a „szabad bejárással” lehet visszacsalogatni, hanem a versenyképes, látványos játékkal.

A nézőtérről már hallatszott a „Prukner Lacizás”
A nézőtérről már hallatszott a „Prukner Lacizás”

Nos, Prukner László együttese az ETO elleni első félidőben mindent meg is tett ezért: a hazaiaknak mindössze harminc másodpercre volt szükségük az első gólhoz, majd a folytatásban is irányították a mérkőzést.

A kezdés után a támadást végül befejező Marek Heinztől indult az akció, Rósa Dénes elől tisztáztak a vendégek, ám aztán bizonytalankodtak és röviden szabadítottak fel: a labda visszakerült Heinzhez, aki 24 méterről kilőtte a jobb alsó sarkot. 1–0

A 16. percben pedig ismét villant Heinz, Balog Zoltán jobb oldali beadása átszállt a rengeteget bizonytalankodó (és hamar le is cserélt) Eugene feje felett, a cseh támadó pedig az átvétellel becsapta védőjét, Tokody Tibort és lövőhelyzetbe került, majd az ötös sarkáról a jobb felső sarokba zúdította a labdát. 2–0

A fővárosiak a kétgólos előny birtokában is irányították a találkozót, Heinznek labdája volt a harmadik góljához is, André Schembri pedig be is talált, igaz, gólját kezezés előzte meg, így Bede Ferenc érvénytelenítette a találatot. A máltai egyébként is nagyon aktívan és jól játszott, mellette a támadások szervezéséért felelős Andrezinhót is ki kell emelni jó meglátásai miatt.

SZAVAZÁS

Ön szerint melyik csapat nyeri meg az NB I 2010–2011-es kiírását?

KÖSZÖNJÜK, HOGY SZAVAZOTT!

Az ETO Ji-Paraná révén csupán a 36. percben próbálkozott először kapura lövéssel (akkor is szabadrúgásból), Koltai Tamás beállításával ugyanakkor aktívabb lett a kisalföldi együttes. Pintér Attila együttese azonban a második játékrészben is elkövette azt a hibát, amit a meccs elején – azaz gólt kapott.

Történt ugyanis a 47. percben, hogy Tóth Bence elől a jobb oldalon behátráltak a védők, a középpályás megpattanó lövését pedig a lesgyanús helyzetből induló André Schembri három méterről a kapuba kotorta. A máltainak ez volt az első találata a magyar élvonalban. 3–0


Pintér Attila Rati Alekszidze beállításával reagált a történésekre, veszélyesebb is lett az ETO, Ji-Paraná félpályáról majdnem gólt szerzett, majd Fuad Bugerrának is akadtak lehetőségei, ezek azonban kimaradtak.

A Ferencváros könnyed, 3–0-s győzelmet aratott az előző szezon bronzérmese felett, és tartja a lépést az élmezőnnyel.

FERENCVÁROS–GYŐR 3–0
(A Sport TV felvétele)

 

MAREK HEINZ: A KORAI GÓL SOKAT LENDÍTETT A CSAPATON
„A három–nulla ellenére ez nem volt sima győzelem, szoros meccset játszottunk a Győrrel, de szerencsére a korai gól sokat lendített a csapaton" – nyilatkozta a ma esti meccset követően a Sport Tv-nek a mérkőzés legjobbjának megválasztott Marek Heinz.

„Tudom, mit jelent egy derbin pályára lépni és tisztában vagyok azzal, mit jelent a szurkolóknak az Újpest elleni mérkőzés, ezért már nagyon várom a következő fordulót" – tekintett előre a Ferencváros támadója. Mint ismeretes, a zöld-fehérek a 6. fordulóban, szeptember 11-én lépnek pályára a Megyeri úton az Újpest ellen.
MESTERMÉRLEG
„Büszke vagyok a csapatomra és megemelem a játékosaim előtt a képzeletbeli kalapomat" – kezdte a Győr elleni mérkőzést követő, Sport Tv-nek adott nyilatkozatát a Ferencváros szakmai igazgatója, Prukner László. – Minden játékosom dicsértet érdemel, de nem szabad túlértékelni ezt a győzelmet, hiszen ezért is három pont járt. Az a lényeg, hogy lépdelünk előre azon az úton, amit elterveztünk, és ott tudunk maradni az élmezőnyben."

„Az első két gólnál gyerekes hibát követtünk el, csakúgy mint a Dinamo Zagreb ellen, és sajnos nagyon megfogta a csapatot, hogy harmincöt másodperc után már vezetett a Fradi" – mondta a mai meccs után a Sport Tv-nek a Győr vezetőedzője, Pintér Attila. – Az első gól után úgy játszottunk, ahogy szerettük volna, aztán jött egy újabb elkerülhető találat. Null-kettő után voltak helyzeteink, és volt egy meg nem adott gólunk is, amit nem értek. Ugyanakkor a legnagyobb lehetőségeinket is kihagytuk, úgy tűnt, ha reggelig játszunk, akkor sem szerzünk gólt. Voltak hiányzóink, de nem emiatt, hanem az egyéni hibák miatt kaptunk ki. Sajnos, az új játékosokkal még nem tudtunk annyit együtt dolgozni, hogy megfelelően beilleszkedjenek. Dolgozunk tovább, jó úton vagyunk."
 AZ ÁLLÁS
1. DVSC-TEVA 5 3 1 1 13–6 +7  10
2. Ferencvárosi TC 5 3 1 1 9–6 +3  10
2. Kaposvári Rákóczi 5 3 1 1 9–6 +3  10
4. Vasas 5 3 1 1 10–8 +2  10
5. MTK Budapest 5 3 1 1 8–7 +1  10
6. Budapest Honvéd 5 3 2 9–6 +3  9
7. Videoton FC 5 2 2 1 9–5 +4  8
8. ZTE FC 5 2 2 1 10–9 +1  8
9. Újpest FC 5 1 3 1 4–4 0 6
10. Paksi FC 5 1 2 2 8–10 –2  5
11. Győri ETO FC 5 1 2 2 3–6 –3  5
12. Lombard Pápa Termál FC 5 1 1 3 8–9 –1  4
13. Szolnoki MÁV FC 4 1 1 2 5–7 –2  4
14. Kecskeméti TE-ERECO 5 1 4 10–16 –6  3
15. BFC Siófok 5 3 2 2–6 –4  3
16. Szombathelyi Haladás 4 1 3 2–8 –6  1
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik