Honvéd: visszatért a korábbi kulcsember, de marad-e?

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.01.31. 15:22
A nigériai jobbhátvéd, Patrick Ikenne-King az előző szezonban kulcsembere volt a bajnoki címet nyerő Honvédnak, de tavaly nyáron megsérült, ami miatt az NB I-ben ebben az idényben csak egy meccsen játszott. A sérüléséből azóta felépült, de mivel fél év múlva lejár a szerződése, kérdésesnek tűnik a jövője.

A Honvéd labdarúgócsapatánál nagy a mozgás jobbhátvédposzton. Akeem Latifu már az óévben távozott, a helyére pedig Heffler Tibor érkezett. Miközben visszatért a pályára a hosszú sérüléséből felépülő Patrcik Ikenne-King, a nigériai védő három felkészülési meccsen már játszott is, ám a hosszú távú jövője egyelőre kérdéses Kispesten, mert jelen állás szerint fél év múlva szabadon igazolhatóvá válik.

„A Honvéddal egyelőre nem sikerült közös nevezőre jutnunk Patrick Ikenne-King szerződéshosszabbításának ügyében. A játékos nem fogadta el, amit a klub kínált, a klub nem akarja, tudja megadni, amit a játékos szeretne. Ugyanakkor a klub iránti tiszteletből és Hemingway úr iránti tiszteletből is mindenképpen arra törekszünk, hogy mindkét fél számára jó megoldás szülessen. Amennyiben ősszel játszott volna, most télen egészen biztosan értékesíthette volna a Honvéd. Ezt még most sem zárjuk, ki, hiszen vannak olyan országok, ahol a január 31-i határidő után is nyitva van az átigazolási piac" – nyilatkozta a Nemzeti Sport Online megkeresésére a CMG menedzserirodától Kövesdi Viktor.

TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS A BUDAPEST HONVÉDNÁL
Érkezők:
Heffler Tibor (Ceglédi VSE), Tonci Kukoc (horvát, Zrinjski Mostar – Bosznia-Hercegovina, szabadon igazolhatóként)
Kölcsönbe érkezők:
Kölcsönből visszatérők: Erdélyi Botond (Kisvárda)
Az utánpótlásból felkerültek/ profi szerződést kötöttek:
Kiszemeltek: Tomás Kosút (próbajáték, szlovák, szabadon igazolható, legutóbb Arka Gdynia – Lengyelország)
Távozók: Akeem Latifu (nigériai, felmondással megszűnt a szerződése, szabadon igazolható), Villám Balázs (Gyirmót)
Kölcsönbe távozók:
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz: Laczkó Zsolt (Paksi FC – szerződést bontott)
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk: Patrick Ikenne-King (nigériai), Kadima Kabangu (kongói)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik