Honvéd: Szappanos Péter ügyében még nincs előrelépés

CS. A.CS. A.
Vágólapra másolva!
2022.12.29. 07:52
null
Szappanos Péter kulcsember volt a Honvédnál, ha Fehérvárra igazol, a védései hiányoznak majd Kispesten (Fotó: Földi Imre)
Szappanos Péterért már befutott a vételi ajánlat, meglepő lenne, ha az egyszeres válogatott kapus a Bp. Honvédban maradna, s nem szerződne Fehérvárra.

Már hetek óta hallani, hogy Szappanos Péter, a Budapest Honvéd kapusa a Mol Fehérvár FC-ben folytatja pályafutását – egyelőre azonban nincs hivatalos bejelentés. Úgy tudjuk, a fehérvári klub több ajánlatot is tett az egyszeres válogatottért – akinek szerződése 2024 nyaráig érvényes –, és az egyikben a pénz mellett a szerb Emil Rockovot, a második számú kapust is felajánlotta, de ezt a fővárosiak nem fogadták el. Az utóbbi napokban nagy a csönd az ügylet körül. Ettől függetlenül meglepetés lenne, ha a felek nem jutnának dűlőre egymással, s végül a kapus mégis a XIX. kerületben maradna.

A kapus távozása nagy érvágás lenne a kiesés ellen küzdő, a 11. helyen álló Honvédnak – értesülésünk szerint a klub a pótlását az egyik elképzelés szerint házon belül oldaná meg úgy, hogy az NB II-es Kazincbarcikában kölcsönben szereplő Megyeri II Gábort visszarendelné. A húszéves labdarúgó az őszi idényben tíz bajnokin kapott lehetőséget, kilencszer kezdőként. Természetesen a Honvéd és a Fehérvár sajtóosztályát is megkérdeztük a Szappanos-üggyel kapcsolatban, de – mint ilyenkor mindig – azt a választ kaptuk, hogy sajtóhíreket nem kommentálnak, minden bejelentést a hivatalos felületeiken tesznek meg.

Nemcsak a kapus, hanem egy mezőnyjátékos is máshol folytathatja karrierjét: Nagy Dominik szerződése december 31-én, szombaton lejár, s úgy tudjuk, a felek nem egyeztek meg a hosszabbításról, így a tízszeres válogatott szélső két év után int búcsút a Honvédnak. Mint ismert, a futballista az április 16-i, Ferencváros elleni hazai bajnokin (1–2) sérült meg, elszakadt a térdszalagja, azóta nem is lépett pályára mérkőzésen. Egyelőre kérdés, mikor kerülhet tökéletes formába, ettől függetlenül több hazai együttes csábítja. Magyar klubok hívásáról hallani a bal oldali védő Tamás Krisztián és a támadó középpályás Zsótér Donát esetében is: mindkét játékos szerződése fél év múlva jár le, így a téli átigazolási időszak az utolsó alkalom, hogy a Honvéd pénzért adhatná el őket. Nenad Lukics is búcsúzhat, a szerb csatár hat gólig jutott az ősszel, s arab csapatok érdeklődnek a harmincéves légiós iránt.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik