Honvéd: nemcsak új játékosok, hanem sportigazgató is jöhet

CS. A.CS. A.
Vágólapra másolva!
2022.05.06. 08:52
null
Cseri Tamás mezőkövesdi szerződése a nyáron lejár (Fotó: Árvai Károly)
A Nemzeti Sport információja szerint Ivan Kepcija Kispesten járt, sőt úgy tudjuk, a négyszeres válogatott mezőkövesdi labdarúgó, Cseri Tamás megszerzése is cél volt a Honvédnál.

 

Szenved az utóbbi két idényben a Bp. Honvéd – egy éve csak az utolsó előtti fordulóban harcolta ki a biztos bennmaradást (Budafokon nyert 1–0-ra), most, két bajnokival az évad vége előtt, matematikailag még kieshet az élvonalból. Előnye öt pont az utolsó Gyirmót FC Győrrel szemben, míg a 11. MTK Budapestet néggyel előzi meg. Az új tulajdonosi kör már három éve irányítja a klubot, de a Magyar Kupa megnyerésén kívül (2019–2020) semmilyen eredményt sem mutat fel, sőt, úgy tűnik, inkább hátrafelé, a szakadék felé lépdel.

Felejthető futballisták jöttek-mentek (emlékszik még valaki MacDonald Nibára, Federico Morettire vagy Vladiszlav Kulacsra?), az elmúlt három évben több edzőt fogyasztott a klub, mint más tíz év alatt: Supka Attila után Giuseppe Sannino írt alá, majd Pisont István következett (egyszer megbízott edzőként, egyszer pedig vezetőedzőként), de ült a kispadon Bódog Tamás és Horváth Ferenc is, jelenleg pedig Nebojsa Vignjevics felel a szakmai munkáért.

Sportigazgatót ellenben csak 2020 áprilisa és 2021 februárja között alkalmazott a Honvéd, Urbányi István töltötte be ezt a pozíciót. Azóta megüresedett a poszt, de információnk szerint Ivan Kepcija Kispesten, a Magyar Futball Akadémián járt. A horvát szakember korábban dolgozott sportigazgatóként a Hajduk Splitnél, de ténykedett a Dinamo Zagrebnél, a Legia Warszawánál, a Hibernian FC-nél és az FK Sarajevónál is. Egy biztos: valaki kell a klub élére, aki valóban képes megfelelő mentalitású és képességű futballistákat az együtteshez csábítani, ugyanis az utóbbi évek játékospolitikája csődöt mondott – elég a tabellára pillantani, a 10. hely nem azt mutatja, hogy minden a legnagyobb rendben…

Úgy értesültünk, hogy a klub a játékoskeretet is megerősítené, például szeretné megszerezni Cseri Tamást is – mint ismert, a 34 éves, négyszeres válogatott középpályás szerződése a nyáron lejár, s egyelőre nem egyezett meg a Mezőkövesd Zsóry vezetőivel. Korábban futballozott a Mosonmagyaróvári TE-ben, a Győri ETO FC II-ben, a Pécsi MFC-ben, a BKV Előrében, a Gyirmót FC Győrben és a Kisvárdában is, 2017 nyara óta pedig a Mezőkövesd futballistája. Érdekes, hogy csak öt éve futballozik az NB I-ben, vagyis 29 éves kora előtt alacsonyabb osztályban szerepelt – de hogy alapembere a kövesdieknek, arra bizonyíték, hogy 156 élvonalbeli bajnoki és 24 szerzett gól áll a neve mellett.  

FRISSÍTÉS: Péntek délelőtt Cseri Tamás szerződést hosszabbított Mezőkövesden. Részletek itt!

A horvát Ivan Kepcija több országban dolgozott sportigazgatóként, lehet, hogy a Honvéd lesz a következő állomása
A horvát Ivan Kepcija több országban dolgozott sportigazgatóként, lehet, hogy a Honvéd lesz a következő állomása

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik