Honvéd: már a Mezőkövesd-meccs előtt elköszöntek a csatártól

Pór KárolyPór Károly
Vágólapra másolva!
2023.05.23. 10:05
null
Richlord Ennin (labdával) valószínűleg a DVSC ellen ölthette magára utoljára a Honvéd szerelését (Fotó: Kovács Péter)
A kanadai csatár, Richlord Ennin tavaly nyáron érkezett a lett Spartakstól kölcsönbe a Budapest Honvéd labdarúgócsapatához, de kölcsönszerződésének lejárta előtt, már a Mezőkövesd elleni, vasárnapi bajnoki meccs előtt eldőlt, nem számítanak rá a jövőben – a hírt a játékos menedzsere, Simon Balázs kérdésünkre megerősítette.

 

 

A 24 éves Richlord Ennin 21 bajnoki meccsen két gólt és egy gólpasszt ért el a Budapest Honvédban. A 31. fordulóban, a DVSC ellen még kezdett, ám a Mezőkövesd elleni, 3–2-re elveszített vasárnapi mérkőzésen már a keretben sem volt.

A Nemzeti Sport érdeklődésére a csatár menedzsere, Simon Balázs elmondta, Enninre nem számítanak már a Honvédnál a nyártól, akkor sem, ha bennmarad a csapat az NB I-ben. Június 30-án amúgy is lejárt volna a kölcsönszerződése, de valószínűleg nyártól szabadon igazolható lesz, mert előző klubját, a Spartaksot kizárták a lett élvonalból.

Mint ismert, a Honvéd hétfőn bejelentette, hogy távozott posztjáról Chris Docherty sportigazgató és Ivan Kepcija szakmai tanácsadó. Ugyanakkor úgy tudjuk, Enninhez hasonlóan több játékossal is közölte már a vezetőség, hogy nem számítanak rájuk a jövőben.

A változások a csapat gyenge szereplésének a következményei. A Honvéd a Mezőkövesd elleni vereség után a 11., kieső helyen várja az évad utolsó bajnoki meccsét. A kispestiek a Puskás Akadémia elleni idegenbeli mérkőzéssel fejezik be az idényt, és ha nem tudnak több pontot szerezni, mint a Vasas otthonában szereplő Mol Fehérvár, akkor kiesnek az NB I-ből.

LABDARÚGÓ NB I
33. FORDULÓ
Május 26., péntek
18.15:
Kecskemét–Kisvárda (Tv: M4 Sport)
20.30:
ZTE–Paks (Tv: M4 Sport)
Május 27., szombat
20.00:
DVSC–Újpest (Tv: M4 Sport – körkapcsolás)
20.00:
Puskás Akadémia–Bp. Honvéd (Tv: M4 Sport – körkapcsolás)
20.00:
Vasas–Mol Fehérvár (Tv: M4 Sport – körkapcsolás)
Május 28., vasárnap
17.30:
Mezőkövesd–Ferencváros (Tv: M4 Sport)

A LABDARÚGÓ NB I ÁLLÁSA
1. Ferencvárosi TC 32 19 6 7 62–32 +30 63
2. Kecskeméti TE 32 14 12 6 47–32 +15 54
3. Debreceni VSC 32 14 9 9 50–39 +11 51
4. Puskás Akadémia 32 13 11 8 46–41 +5 50
5. Paksi FC 32 14 6 12 56–56 0 48
6. Kisvárda 32 10 13 9 43–48 –5 43
7. Újpest FC 32 11 8 13 42–53 –11 41
8. Mezőkövesd 32 10 9 13 39–43 –4 39
9. Zalaegerszegi TE 32 10 8 14 36–42 –6 38
10. Mol Fehérvár 32 8 10 14 38–43 –5 34
11. Budapest Honvéd 32 8 9 15 33–49 –16 33
12. Vasas FC 32 4 13 15 29–43 –14 25

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik