Honvéd: „Dark” Kadima Kabangu kispesti mezt ölt

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2016.01.18. 16:04
A Bp. Honvéd labdarúgócsapata hivatalos honlapján bejelentette, hogy szerződtette sikeres próbajátékot követően a 22 éves Kongói DK-beli csatárt, „Dark” Kadima Kabangut.

A Honvéd közleménye szerint az átlagon felüli gyorsaságú csatárnak ez az első európai szerződése. Kabangu hazájában az AS Boss, az FC SSM és az FC MK csapatában futballozott, a Kongói DK válogatottjában is bemutatkozott már. A kispesti csapat támadóposztra korábban szerződtette már Eppel Mártont, és még egy balhátvéd átigazolását tervezi.


TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS A BUDAPEST HONVÉDNÁL
Érkezők: Eppel Márton (Dunaújváros PASE), „Dark” Kadima Kabangu (Kongói DK-beli, szabadon igazolható), Nagy Sándor (ukrajnai, legutóbb FC Bihor Oradea – Románia)
Kölcsönbe érkezők:
Kölcsönből visszatérők:
Kapacina Valér (Soroksár)
Az utánpótlásból felkerültek/ profi szerződést kötöttek: Lukács Dániel (profi szerződést kapott)
Kiszemeltek: Máté János (Mezőkövesd), Sváb Dániel (Szigetszentmiklós, próbajáték)
Távozók: Délczeg Gergely (Kisvárda), Fejes János (Soroksár), Ihrig-Farkas Sebestyén, Kapacina Valér (Soproni VSE), Szemerédi Norbert
Kölcsönbe távozók: Tóth Barnabás (Vác), Vajda Dániel (SZTK-Erima)
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz: –
Távozhatnak/ érdeklődnek irántuk:

Legfrissebb hírek

A középpályára érkezett a Videoton első igazolása

Labdarúgó NB II
11 perce

Alekszandar Pesics távozik a Ferencvárostól – hivatalos

Labdarúgó NB I
20 órája

A DVTK szerette volna, ha marad, Sajbán Máté mégis elhagyja a klubot

Labdarúgó NB II
20 órája

Szegedről jön a KTE harmadik igazolása – hivatalos

Labdarúgó NB II
2026.05.21. 13:48

Az MTK szerződtette a Kecskemét csapatkapitányát – hivatalos

Labdarúgó NB I
2026.05.20. 09:51

Ajkáról érkezik kapus Kecskemétre a távozó Varga Bence helyére

Labdarúgó NB II
2026.05.19. 10:52

„Mim Gergely kész a visszatérésre, egy új feladatra”

Labdarúgó NB I
2026.05.18. 15:03

ZTE: két érkező hamarosan aláírhat; Akpe újabb kérője; többen távoznak

Labdarúgó NB I
2026.05.18. 14:10
Ezek is érdekelhetik