Haladás: Radóért nem jött ajánlat és nem is eladó

Vágólapra másolva!
2013.06.20. 17:41
null
Radó András (balra) a jelek szerint a következő szezonban is Halmosi Péter csapattársa lesz (Fotó: Török Attila)
Ma délután ülésezett a Haladás labdarúgócsapatát működtető gazdasági társaság taggyűlése, mely után Tóth Miklós ügyvezető nyilatkozott a Nemzeti Sportnak.

Tóth Miklós a Nemzeti Sport kérdésére elmondta, két játékos lehetséges eladásáról is szó esett a mai közgyűlésen.

Döntöttek arról, hogy Radó András a Videoton érdeklődése ellenére nem eladó. Korábban már beszámoltunk róla, és Illés Béla sportigazgató, kisebbségi tulajdonos is megerősítette, a játékos menedzsere, Filipovics Vladan érdeklődött náluk, a támadó mekkora összegért szerződhetne Fehérvárra. Konkrét ajánlat azonban máig nem érkezett a 19 éves labdarúgóért, és a mai taggyűlés azt is világossá tette, hogy Radót nem is kívánják eladni.

A Haladás kapusa, Rózsa Dániel ugyanakkor távozhat, ha az iránta érdeklődő Diósgyőr kifizeti a 28 éves játékos rögzített kivásárlási árát. Más kérdés, hogy erre hajlik-e majd a Diósgyőr, ugyanis időközben megérkezett a borsodi csapathoz próbajátékra a német Marcel Höttecke.

A Haladással kapcsolatos korábbi hírünk, hogy Kenesei Krisztián biztosan nem hosszabbítja meg lejáró szerződését, távozik Szombathelyről.

A Haladásról hosszabb cikket is olvashat a Nemzeti Sport pénteki számában!

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A HALADÁSNÁL
Érkezők: Predrag Bosnjak (szerb, Veszprém), Skriba Máté (FC Tatabánya – kölcsönből vissza?)
Távozik/távozhat: Búrány Zoltán (?), Czafit Richárd (? – kölcsönbe), Gőcze Gergő (Pécsi MFC), Kenesei Krisztián (?), Kulcsár Kornél (? –kölcsönbe), Rózsa Dániel (DVTK?), Rajos Gábor (?), Simon Ádám (Palermo – olasz, kölcsönből vissza?), Simon András (Győri ETO, kölcsönből vissza?)
Kiszemeltek: Horváth Zsolt (Pécsi MFC), Melczer Vilmos (Siófok), Pál Szabolcs (Siófok), Takács Tamás (Szigetszentmiklósi TK), Vadnai Dániel (MTK)

 

Legfrissebb hírek

36-szoros magyar válogatott játékost is igazol a Dorogi FC – NS-infó

Labdarúgó NB II
10 perce

Újpest: a csatár a közösségi oldalán bejelentette a távozását

Labdarúgó NB I
47 perce

A Honvéd támadója az MTK-ban, az MTK-é a Honvédban folytatja – NS-infó

Labdarúgó NB II
11 órája

Újpest: a Dinamo Zagreb két játékosát is hírbe hozták a lila-fehérekkel

Labdarúgó NB I
14 órája

Bejelentette első nyári érkezőjét a Kazincbarcika

Labdarúgó NB I
2025.06.13. 22:21

Bejelentette két játékos szerződtetését az FK Csíkszereda

Minden más foci
2025.06.13. 19:25

A ghánai támadó távozik a Ferencvárostól – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.06.13. 19:23

Kazincbarcika: az NB I helyett a Vasasba tart a csatár – megegyeztek

Labdarúgó NB I
2025.06.13. 15:26
Ezek is érdekelhetik