nemzetisport.hu 2018.10.27 07:24 Frissítve: 2018.10.27 09:38

Haladás: Király nélkül lábalnának ki a sikertelenségből

A labdarúgó NB I-ben sereghajtó Haladásnál tizenegy mérkőzés után kispadra kerül a negyvenkét esztendős Király Gábor, a Honvéd elleni hazai bajnokin Rózsa Dániel áll a gólvonalra.

Király Gábor nem lesz a Honvéd elleni kezdőcsapat tagja (Fotó: haladas.hu)

A most zajló bajnokságban először hiányzik majd a Haladás kapujából Király Gábor, akivel 2015-ös hazatérése óta először fordul elő, hogy nem kényszerűségből (sérülés vagy eltiltás miatt) marad ki.  A 108-szoros válogatott labdarúgó eddig minden bajnoki mérkőzésen védett ebben a szezonban, ám Horváth Ferenc vezetőedző a 42 esztendős kapus helyett a kilenc évvel fiatalabb Rózsa Dánielt állítja a gólvonalra a Honvéd ellen.

„Nagyon jó embernek és nagyon jó játékosnak tartom Király Gábort, akinek az élete a Haladás – nyilatkozta a döntés hátteréről a klub honlapjának a vezetőedző. – Azonban úgy gondoltam, a korábbi hetek sikertelensége miatt váltanom kell, s ezúttal Rózsa Dánielnek szavazok bizalmat. Ez persze nem jelenti azt, hogy Király Gábor többet nem védhet a Haladásban.”

Ha nem jönnek az eredmények, változtatni kell: a taktikán, az edzésmunkán vagy a posztokon – reagált a döntésre a haladas.hu-nak Király Gábor. – Voltam már ebben a szituációban többször is pályafutásom során, tudom, hogy a frissítés jót tesz, könnyebben átbillen a rossz perióduson egy csapat. Nekem a Haladás érdeke a legfontosabb, e szerint tekintek most is  a szituációra. Ha nem a mérkőzésen, úgy az edzésen segítem a csapatot és a kapustársaimat a minél jobb teljesítményhez, hiszen egy a célunk!

Horváth Ferenc szerint együttese stabil, egységes gárda ellen játszik, amelyet ugyan a bajnokság előtt sokan temettek, ám a Honvéd rácáfolt a kétkedőkre. Ez nem véletlen, hiszen a magja évek óta együtt futballozik.

A Haladás vezetőedzője a Mol Vidi ellen legutóbb 2–0-ra elvesztett meccsen már látott biztató jeleket, s mint mondta, optimistábbak a játékosok, akik sokat dolgoznak a tréningeken.

Három labdarúgóra biztosan nem számíthat a szakember: a derekát fájlaló Michael Rabusicra, az Achilles-ín-sérüléssel bajlódó Miroszlav Grumicsra, valamint az eddig csupán két meccsen szereplő Emil Lyngre, a „láthatatlan” dán légiósnak a combja húzódott meg.

A Honvéd húsz pontot gyűjtött eddig, s az Újpesttel holtversenyben a legkevesebb gólt kapta a mezőnyben, továbbá hat találkozón egyáltalán nem kapott gólt, miközben az utolsó helyen álló Haladás a legutóbbi négy bajnokiját elveszítette, immár hét meccse nyeretlen, és a legutóbbi hét mérkőzésen csupán egy pontot szerzett.

A Haladás a hivatalos honlapján a tervezett csapatát is közzétette, ez alapján így kezdenek szombaton a vasiak a Honvéd ellen: Rózsa – Habovda, Benes, Tamás L., Bosnjak – Rácz B., Jagodics M., Jancsó, Németh Márió – Bamgboye, Priskin.

NB I, 2018–2019, 12. FORDULÓ
OKTÓBER 27., SZOMBATHELYSZÍN  
JÁTÉKVEZETŐ
14.30: MTK–Újpest (Tv: M4 Sport)
Budapest, Új Hidegkuti Nándor Stadion Iványi Zoltán
17.00: DVSC–Puskás AkadémiaDebrecen, Nagyerdei StadionFarkas Ádám
17.00: DVTK–FTC (Tv: M4 Sport)Miskolc, DVTK StadionBerke Balázs
17.00: Haladás–HonvédSzombathely, Haladás StadionKassai Viktor
17.00: Paks–MezőkövesdPaks, Városi StadionErdős József
OKTÓBER 28., VASÁRNAP
  
17.00: Kisvárda–Mol Vidi (Tv: M4 Sport)Kisvárda, Várkerti SporttelepVad II István
TABELLA • GÓLLÖVŐLISTA
2020.10.29 14:04:49

Labdarúgó NB I BALÁZS DÁVID

Az élvonalban szereplő diósgyőri együttes Békéscsabán harcolta ki a továbbjutást.

2020.10.28 10:30:56

Labdarúgó NB I BACSKAI JÁNOS

A koronavírus miatt edzőjük nélkül játszottak a lila-fehérek Dunaújvárosban, de simán továbbjutottak.

2020.10.28 11:41:05

Labdarúgó NB I B. Á.

A grúz támadó tizenegyest hibázott, utána viszont fejjel és lábbal is betalált.

2020.10.26 16:39:26

Labdarúgó NB I L. PAP ISTVÁN

A tokodiak 1940 nyarán jutottak fel az első osztályba, 80 éve emlékezetes meccset játszottak.

2020.10.25 13:09:44

Labdarúgó NB I DOROS LÁSZLÓ (összefoglaló), RUSZNÁK GYÖRGY (percről percre)

A hazaiak rossz sorozata véget ért, a felcsútiak egymás után harmadszor vesztettek.