Futsal NB I: Berettyóújfalu-siker, elmaradt a bajnokavatás

Vágólapra másolva!
2021.06.05. 18:12
null
Horváth Norbert (pirosban) kezdte a gólgyártást (Fotó: Kovács Péter/Hajdú Bihari Napló)
A férfi futsal NB I-ben a bajnoki címért zajló döntő harmadik mérkőzésén a Berettyóújfalu hazai pályán 5–3-ra legyőzte az első két találkozót megnyerő Haladást, így a bajnokavatást elnapolták – egyelőre.

A Berettyónál nem vacakoltak sokat, a 3. percben máris vezetést szerzett Horváth Norbert találatával, majd ugyan Dróth Zoltán a 6. percben egyenlített, de Vas Ádám öngóljával egy perc múlva ismét a hazaiaknál volt az előny. A hazaiak a szünetig még kétszer voltak eredményesek, így 4–1-es berettyói vezetéssel fordultak a felek.

Noha a szünet utáni első gólt a Berettyóújfalu szerezte, a második húsz percet a Haladás nyerte meg Vas Ádám duplájával – 5–3 lett a meccs vége.

Ez azt jelenti, hogy az aranyérem sorsa a a párharc negyedik összecsapásán dőlhet el, szerdán Szombathelyen.

FUTSAL
NB I, DÖNTŐ
3. MÉRKŐZÉS
MVSC Berettyóújfalu–Haladás VSE 5–3
(Horváth N. 3., Vas Á. 7. – öngól, Rábl 12., Pereira de Oliveira 19., Henrique da Silva 22., ill. Dróth Z. 6., Vas Á. 26., 35.)

Az egyik fél harmadik győzelméig tartó párharc állása: 2–1 a Haladás javára

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik