FTC: Talán ha egyszer négyhetes szünet lesz, megtaláljuk a ritmusunkat – Doll

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.10.15. 20:53
A Ferencváros 2–0-s vereséget szenvedett a Haladástól idegenben a labdarúgó NB I 12. fordulójában. A mérkőzés után Thomas Doll, a Fradi vezetőedzője értékelt az M4 Sportnak. A nyilatkozatban ismét kitért arra, hogy a válogatott meccsek miatt elrendelt bajnoki szünet nem volt ideális a csapata számára.

„Normális párharcok voltak, örülünk, ha a labdarúgásban megjelennek az érzelmek. Egyetlen mozdulat sem súrolta a sportszerűtlenség határát – mondta Thomas Doll, a Ferencváros vezetőedzője. – Az első harminc percben egyáltalán nem találtuk a játékunkat. Elaludtunk, nem nyertük meg a párharcokat. Ennél rosszabbul talán nem is lehet játszani. Utána váltottunk. Kettő vagy három nullára is állhatott volna a mérkőzés. Kihagytunk egy büntetőt, de voltak további helyzeteink is. A sárga lapok miatt nem igazán mehettünk bele a párharcokba. Lehet, hogy a válogatott meccs miatti háromhetes szünet nem tett jót, mint múltkor. Talán ha egyszer majd négyhetes pauza lesz, ismét megtaláljuk a ritmusunkat.” Thomas Doll, a Ferencváros vezetőedzője. – Az első harminc percben egyáltalán nem találtuk a játékunkat. Elaludtunk, nem nyertük meg a párharcokat. Ennél rosszabbul talán nem is lehet játszani. Utána váltottunk. Kettő vagy három nullára is állhatott volna a mérkőzés. Kihagytunk egy büntetőt, de voltak további helyzeteink is. A sárga lapok miatt nem igazán mehettünk bele a párharcokba. Lehet, hogy a válogatott meccs miatti háromhetes szünet nem tett jót, mint múltkor. Talán ha egyszer majd négyhetes pauza lesz, ismét megtaláljuk a ritmusunkat.”

 

Legfrissebb hírek

„Kicsordult a könnyem” – majdnem negyven év után teljesült a kazincbarcikai szurkoló álma

Labdarúgó NB I
2 órája

NB I: öt év után várja az Újpest újra az élről a 2. fordulót

Labdarúgó NB I
Tegnap, 13:52

BL-selejtező: bekerült a Fradi keretébe az új szerzemény

Bajnokok Ligája
Tegnap, 13:48

Igaza lesz Horváth Ferencnek? A Kazincbarcika lehet az NB I vadlova?

Labdarúgó NB I
Tegnap, 12:09

BL-selejtező: a Ferencváros hat éve sikerrel vette a Ludogorec képezte akadályt

Bajnokok Ligája
Tegnap, 11:45

Négy itt, három ott – Malonyai Péter jegyzete

Bajnokok Ligája
2025.07.31. 22:59

BL: a Ferencváros meccseit norvég és spanyol bíró vezeti

Bajnokok Ligája
2025.07.31. 13:09

A Ferencváros dolgozik Lisztes kölcsönvételén – sajtóhír

Labdarúgó NB I
2025.07.31. 11:45
Ezek is érdekelhetik