FTC: „Cristiano Ronaldóról nem kell sok videót néznünk”

Vágólapra másolva!
2020.11.23. 08:16
null
Marcel Heister a Honvéd elleni gólját ünnepli (Fotók: Dömötör Csaba)
A Budapest Honvéd elleni győztes bajnokin bombagólt szerző Marcel Heister szerint kedd este Torinóban, a Juventus elleni Bajnokok Ligája-csoportmérkőzésen is hű marad saját stílusához a zöld-fehér együttes.

 

Győzelemmel készült a Juventus elleni Bajnokok Ligája-csoportmeccsre a Ferencváros, igaz, arra vélhetően kevesen számítottak, hogy a Bp. Honvéd ellen éppen Marcel Heister szerzi meg a három pontot érő gólt. A német-horvát kettős állampolgárságú balhátvéd a szombat esti meccset megelőzően legutóbb a bemutatkozó mérkőzésén volt eredményes az NB I-ben, 2018 júliusában a Diósgyőri VTK ellen 4–1-re megnyert bajnokin talált a kapuba – most azonban a Fradi szempontjából a lehető legjobbkor villant meg. A küzdelmes, kevés helyzetet hozó találkozón az első félidő közepén Myrto Uzuni szögletét Ugrai Roland fejelte ki, a kipattanóra a 28 esztendős védő érkezett, és 17 méterről a bal felső sarokba bombázott.

„Szögletnél többnyire a tizenhatos vonalánál helyezkedem, igyekszem begyűjteni a kifejelt labdát     – mondta lapunknak a találkozó másnapján Marcel Heister.   – A Honvéd ellen nem sokat gondolkoztam azon, mit tegyek, a labda éppen a bal lábamra érkezett, és olyan ívben, hogy adta magát a lövés. Ilyenkor arra figyelek, hogy minél erősebben rúgjam meg, mert ha tizenhat-tizenhét méterről jól eltalálom és sarokra megy, a kapus csak bravúrral háríthat. Szerencsére szombat este az erő mellett az irányzék is rendben volt, és mivel Tomás Tujvel középen állt, nem érhette el a labdát. Ahogy a mérkőzés után a tévében is elmondtam, nem ez volt pályafutásom legszebb gólja. A Beitar Jeruzsálemben egyszer nagyjából harminc méterről lőttem gólt, mindenesetre az önbizalmamnak jót tett a szombati bomba, s talán Torinóban is megpróbálkozom majd az átlövéssel.”

A gól három pontot ért az ezúttal visszafogottabb játékot nyújtó bajnoki címvédőnek, amely támadásban nem brillírozott, igaz, a Honvédnak sem engedett sok lehetőséget. Ha a kispestiek mégis helyzetbe kerültek, többnyire nem találták el a kaput, Ugrai Roland ziccerénél pedig Dibusz Dénes védett bravúrral.

„Nem ez volt a legjobb meccsünk a bajnokságban, de tekintve, hogy a válogatott mérkőzések miatti szünet alatt tíz játékosunk is távol volt, ezúttal talán mindenki megbocsátja, hogy nem sziporkáztunk    – folytatta a hátvéd. – Az utóbbi másfél hétben többnyire kisebb csoportokban edzettünk, nem könnyű úgy felkészülni, ha több kulcsember is csütörtökön tér vissza nemzeti csapatától. A Honvéd a második félidőben próbált nyomni, többet birtokolta a labdát, de mivel ritkán került helyzetbe, nem éreztem, hogy veszélyben lenne a három pont.”

 

A győzelemmel újabb lépést tett a címvédés felé a Ferencváros, amelyre kedden jóval nehezebb erőpróba vár. Szerhij Rebrov együttesének a Juventus otthonában kell helytállnia a Bajnokok Ligája-csoportkör negyedik fordulójában. Az olasz sztárcsapat a legutóbbi fordulóban 4–1-re nyert a zöld-fehérek ellen, szombaton pedig Cristiano Ronaldo duplájával a Cagliarit győzte le 2–0-ra.

„A Bajnokok Ligája teljesen más szint, és nincs sok időnk felkészülni a Juventus ellen. Hétfő reggel repülünk Torinóba, délután edzünk egyet, másnap pedig már következik a meccs. Az ellenfelet senkinek sem kell bemutatni, mégis azt mondom, élveznünk kell a mérkőzést, mert nincs vesztenivalónk. Annyit ígérhetek, hogy Olaszországban is próbálunk hűek maradni a saját stílusunkhoz, eszünk ágában sincs beparkolni a buszt a kapunk elé. A Barcelona elleni idegenbeli találkozón sem így futballoztunk, ott is megvoltak a helyzeteink, akárcsak az eddig lejátszott három összecsapáson. Azok a találkozók megerősítettek minket abban, hogy működik a szakmai stáb által megálmodott terv, s képesek vagyunk rá, hogy a bizonyos időszakokban irányítsuk a játékot. Az más kérdés, hogy ezen a szinten a legapróbb hibát is kihasználják az ellenfelek. A magyar bajnokságban nem törvényszerű, hogy rossz helyezkedés vagy elpasszolt labda miatt gólt kapsz, a BL csoportkörében viszont nagy valószínűséggel igen.”

A Juventus kapcsán természetesen megkerülhetetlen téma az Európa-bajnok portugál klasszis, aki vélhetően kedden is gólra éhesen lép pályára:

  „Cristiano Ronaldóról nem kell sok videót néznünk a meccs előtt, őt mindenki ismeri. A legutóbbi bajnokin két gólt szerzett, úgy néz ki, a kihagyás után utolérte önmagát, nyilván ellenünk is mindent belead. Az biztos, hogy a megállítása nem egyetlen játékos feladata lesz, csapatként kell hatékonyan védekeznünk és leszűkíteni a területet.”

BAJNOKOK LIGÁJA 2020–2021
CSOPORTKÖR, 4. FORDULÓ
November 24., kedd
21.00:
Juventus (olasz)–FERENCVÁROS (Tv: M4 Sport) – élőben az NSO-n!
21.00: Dinamo Kijev (ukrán)–FC Barcelona (spanyol)

A G-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Barcelona339–2+79
2. Juventus3216–3+36
3. Dinamo Kijev3123–6–31
4. FERENCVÁROS3124–11–71

A TELJES MENETREND
1. FORDULÓ
Október 20., kedd
Dinamo Kijev (ukrán)–Juventus (olasz) 0–2 (Morata 46., 84.)
Barcelona (spanyol)–FERENCVÁROS 5–1 (Messi 27. – 11-esből, Fati 42., Coutinho 52., Pedri 82., O. Dembélé 89., ill. Haratin 70. – 11-esből)

2. FORDULÓ
Október 28., szerda
Juventus (olasz)–FC Barcelona (spanyol) 0–2 (O. Dembélé 14., Messi 90+1. – 11-esből)
Ferencváros–Dinamo Kijev(ukrán)2–2 (Nguen 59., Boli 90., ill. Cihankov 28. – 11-esből, De Pena 41.)

3. FORDULÓ
November 4., szerda
FC Barcelona (spanyol)–Dinamo Kijev (ukrán) 2–1 (Messi 5. – 11-esből, Piqué 65., ill. Cihankov 75.)
FERENCVÁROS
–Juventus (olasz) 1–4
(F. Boli 90., ill. Morata 7., 61., Dybala 73., Dvali 81. – öngól)

4. FORDULÓ
November 24., kedd
21.00:
Juventus (olasz)–FERENCVÁROS
21.00: Dinamo Kijev (ukrán)–FC Barcelona (spanyol)

5. FORDULÓ
December 2., szerda
21.00:
Juventus (olasz)–Dinamo Kijev (ukrán)
21.00: FERENCVÁROS–FC Barcelona (spanyol)

6. FORDULÓ
December 8., kedd
21.00:
FC Barcelona (spanyol)–Juventus (olasz)
21.00: Dinamo Kijev (ukrán)–FERENCVÁROS

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik