FTC: a volt fradista üldözte el Pesicset Belgrádból – a csatár kitálalt

2023.10.19. 12:46
null
Pesics a nyáron szerződött a Ferencvároshoz (Fotó:(Fotó:<a href="http://www.fradi.hu/" target="_blank"> fradi.hu</a>)
Bejárta a szerb sajtót és kisebb vihart kavart a ferencvárosi csatár, Alekszandar Pesics nyilatkozata, aki azt állítja, hogy a Crvena zvezda sportigazgatója, a tavaly nyáron éppen az FTC-ből visszavonult Marko Marin miatt kellett távoznia a belgrádiaktól.  

„Mai napig jó a kapcsolatom a Crvena zvezda vezetőivel, kivéve Marko Marint – nyilatkozta az informer.rs podcastjában a Ferencváros Belgrádból igazolt csatára, Alekszandar Pesics.Tisztelem őt a pályafutásáért, de az ő felelőssége, hogy távoztam és az öltözői légkör is miatta változott meg. Az előző idényben, három-négy fordulóval a bajnokság vége előtt Milos Milojevics vezetőedző egy túlzásba vitt poénkodás után jogosan elküldött egy edzésről. Később visszahallottam, hogy Marin akkor azt mondta az edzőnknek, most itt a lehetőség, hogy megszabaduljon tőlem.”

Pesics kifejtette, amikor tavaly nyáron visszatért a klubhoz, Marin még támogatta őt, de később ez megváltozott.

A csatár elmondta, az utolsó csepp a pohárban az volt, hogy miután a Szerb Kupa-döntőben az ő két góljával fordítottak és nyertek 2–1-re a Csukaricski ellen, a klubtól azóta már távozott Milojevics kérdőre vonta, a meccs végén, miért húzta az időt az egyik támadásnál. Ekkor érezte azt, hogy neki már nincs maradása a Zvezdánál, bármennyire is szereti a klubot.

Pesics két időszakot töltött a Zvezdában, a 2022–2023-as idény előtt a 2017–2018-as kiírásban játszott a belgrádi csapatban, mellyel kupát és kétszer bajnoki címet is nyert, s 2018-ban 25 góllal gólkirály lett a szerb élvonalban.

A 31 éves Pesicset nyáron vásárolta ki a Ferencváros a belgrádi szerződéséből, az FTC-ben tíz tétmeccsen eddig négy gólt szerzett. Érdekes, hogy a Zvezda említett sportigazgatója, a 16-szoros német válogatott Marko Marin is játszott az FTC-ben, pályafutása utolsó idényében, 2021–2022-ben.

Legfrissebb hírek

Gavriel Kanikovszki: Elég erős a keretünk a továbbjutáshoz

Európa-liga
38 perce

Fejlemények várhatók Gruber Zsombor átigazolásának ügyében

Labdarúgó NB I
12 órája

Borbély Balázs: Okos, intelligens, érett futball kell Zabrzéban

Európa-liga
12 órája

Cadu: A tengerparti esküvő után jöjjön az európai kupaősz!

Európa-liga
22 órája

Sztankovics és Abu Fani piros lapot kapott, a Crvena zvezda kiesett a BL-ből, akárcsak Vitályos klubja

Bajnokok Ligája
2026.08.11. 22:50

NB I: Vitális Milán a görög címvédőhöz igazolt, újabb dél-amerikaiak Zalaegerszegen – piaci körkép

Labdarúgó NB I
2026.08.11. 11:50

Mourinho, Vinícius és a Real Madrid a Fradi ellen – fotók a meccsről

Minden más foci
2026.08.09. 12:08

„A Ferencváros mintha tétmeccsre jött volna ki” – így látták a Real Madrid–FTC mérkőzést a spanyol újságírók

Minden más foci
2026.08.09. 09:29