nemzetisport.hu 2013.09.18 11:53 Frissítve: 2015.03.25 02:01

Fogadási csalás: a vádismertetéssel megkezdődött a „bundaper”

Új fejezetéhez érkezett a hazai fogadási csalás ügy. Majd négy évig tartó nyomozás után ugyanis a Fővárosi Törvényszéken megkezdődött a tárgyalás, az első ütemben tizenhét vádlott állt a bíróság elé a bundaper REAC-os szálában.

A REAC-os szállal kezdődött a „bundaper” tárgyalása (Fotó: Szabó Miklós)

Csúszással kezdődött a tárgyalás, majd miután K. Zoltán és L. Mátyás ügyvédei egyesítés iránti indítványt nyújtottak be a bundaügy másik szálaival, ezúttal csak a vádismertetésre, az adategyeztetésre és a vádlottak megnyilatkoztatására került sor, a vádlottak meghallgatását nem kezdték el. Az ügyész felolvasta a vádiratot, amelyből kiderült, hogy a rákospalotai klub egykori játékosaira és edzőjére felfüggesztett börtönbüntetést és vagyonelkobzást kért a Központi Nyomozó Főügyészség. A jelentős médiaérdeklődés mellett zajló tárgyalást aztán elnapolták, a folytatásra azután kerülhet sor, hogy a bíróság döntött az összevonásról.

A FOGADÁSI CSALÁSOK TÁRGYALÁSÁT NÉGY RÉSZRE BONTOTTÁK

1. rész: REAC. Az ügyészség a vádlottak nagy száma miatt négy részre bontotta a tárgyalássorozatot. Ezek szerint először a REAC elcsalt mérkőzéseihez kapcsolható személyek ügyét tárgyalják, tehát szerdán Aczél Zoltán. Cs. Gergő, E. Károly, F. Balázs, H. Gábor, K. András, K. Balázs, K. Vince, K. Zoltán, L. Mátyás, Ny. Krisztián, P. Olivér, P. Tibor, S. Balázs, S. Tamás, T. Gábor és V. Zoltán hallgathatja végig az ügyész által ismertetésre kerülő vádiratot. Korábban E. Károly, K. Balázs, K. Vince és P. Tibor elismerte a bűncselekmények elkövetését.

2. rész: Siófok, DVTK. A második részben zömében a Siófok és a Diósgyőri VTK elcsalt mérkőzéseinek szereplői – huszonegy fő – ülnek a vádlottak padjára.

3. rész: UTÁNPÓTLÁS. Valószínűsíthető, hogy a csupán kétszereplős harmadik tárgyalás lesz a legrövidebb, amelyen Cs. János és P. Csaba áll a bíróság elé, és Ferencváros–Videoton-PFA U19-es mérkőzéssel kapcsolatos kérdésekre kell válaszolniuk.

4. rész: NEMZETKÖZI MECCSEK. A negyedik részben – fajsúlyát tekintve ez szerepel az első helyen, időpont szintén nincs még kitűzve – többségében a manipulált nemzetközi mérkőzések kerülnek terítékre, és tizenkét vádlottnak kell majd felelnie tetteiért. Érdekesség, hogy a szindikátus magyarországi irányítói – K. Zoltán és L. Mátyás – a négy tárgyalás közül háromban érintettek, ám Aczél Zoltánnak is meg kell majd jelennie a bíróság előtt, amikor a Siófok meccseit tárgyalják.

2021.04.22 00:12:29

Labdarúgó NB I DEÁK ZSIGMOND

NS-VÉLEMÉNY. A Fradi lehet az esélyesebb, akárki jön szembe.

2021.04.21 14:50:14

Labdarúgó NB I CSERHÁTI ANDRÁS (összefoglaló), HATÁR DÁVID (percről percre)

Előbb Hahn János szerezte meg idénybeli 19. gólját, majd Balogh Balázs is beköszönt.

2021.04.21 13:28:13

Labdarúgó NB I SOMOGYI ZSOLT (összefoglaló), PÓSFAI GYULA (percről percre)

Vutov révén hamar előnybe került a borsodi csapat, ám Negóék a második félidőben hárommal válaszoltak.

2021.04.21 16:31:34

Labdarúgó NB I BORBOLA BENCE (összefoglaló), BACSKAI JÁNOS (percről percre)

Jobban akarta a sikert a Diósgyőr, az ezüstéremért harcoló felcsútiakkal volt játékosuk babrált ki a ráadásban.

2021.04.21 13:57:09

Labdarúgó NB I BODNÁR ZALÁN (összefoglaló), RUSZNÁK GYÖRGY (percről percre)

Jól játszott a Kisvárda, az MTK legnagyobb lehetősége Varga Roland kapufája volt.