Felkészülés: kikapott Rovinjban a Dinamo Zagrebtől a Fehérvár

2021.01.14. 15:01
null
Zivzivadze (középen) még vezetéshez juttatta a Fehérvárt (Fotó: molfehervarfc.hu)
A horvátországi Rovinjban csapott össze a Dinamo Zagreb a Mol Fehérvár FC-vel felkészülési mérkőzésen, amelyen ugyan a fehérváriak szereztek vezetést Budu Zivzivadze góljával, a zágrábiak egy magabiztosan értékesített tizenegyessel gyorsan egyenlítettek, s a találkozó hajrájára fordulva egy szabadrúgásgóllal a győzelmet is megszerezték.

Hatalmas érdeklődés övezte a Fehérvár vendégjátékát: a klub hivatalos honlapjának tájékoztatása szerint a hivatalosan zárt kapus meccs helyszínére több tucat Dinamo-drukker érkezett, akik a pályát övező fákra, villanyoszlopokra kapaszkodva követték az eseményeket. Persze, akinek nem volt kedve Rovinjba utazni a meccs megtekintéséhez, belőhette a HNTV-t, vagyis a horvát futball televíziót, amely hat kamerával közvetítette a meccset.

Amelyet egyébként jól is kezdett a Fehérvár a rangos ellenfél ellen, hiszen Budu Zivzivadze az első negyedóra végén egy megpattanó lövéssel megszerezte a vezetést. Igaz, a 20. percben máris egyenlített a Dinamo, miután Rus Adrián a tizenhatoson belül becsúszva kézzel blokkolta a labda útját, s a játékvezető büntetőt ítélt, amelyet Mislav Orsic váltott gólra.

A küzdelmes, változatos összecsapáson sokáig nem változott az eredmény, az újabb találatra a 78. percig kellett várni, amikor Bruno Petkovic szabadrúgásból beállította a 2–1 Dinamo-győzelmet jelentő végeredményt. A mérkőzés krónikájához hozzátartozik, hogy az utolsó perceket 10 emberrel töltötte a pályán a magyar csapat, miután Fiola Attilát második sárga lappal kiállította a játékvezető.

FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS
Dinamo Zagreb (horvát I.)–Mol Fehérvár 2–1
(Zivzivadze)
Fehérvár: Kovács D. (Tordai 60.) – Fiola, Tamás (Muszliu, a szünetben), Rus (Kovács I., 60.), Stopira, Hangya – Nikolov, Houri (Dárdai P., 60.) – Funsho, Petrjak (Géresi 60.) – Zivzivadze (Nikolics, 60.)

 

Legfrissebb hírek

Felkészülés: a Liverpool kétgólos előnyről kapott ki a Monacótól

Angol labdarúgás
21 órája

Mourinho, Vinícius és a Real Madrid a Fradi ellen – fotók a meccsről

Minden más foci
Tegnap, 12:08

Fradi-gól és Real Madrid-győzelem a Groupama Arénában

Minden más foci
2026.08.08. 20:50

Nem bírt egymással a PSG és az MU Göteborgban

Minden más foci
2026.08.08. 19:43

A Real Madrid megérkezett a Groupama Arénába – képek

Minden más foci
2026.08.08. 18:09

Az Inter legyőzte a Juventust Perthben; a Chelsea hárommal verte a Milant

Minden más foci
2026.08.08. 16:06

Döntés a 92. percben, az emberhátrányban játszó Tottenham legyőzte a Chelsea-t

Minden más foci
2026.08.01. 13:45

Yaakobishvili Áron váltotta Szczesnyt a Barcában, majd kivédett két tizenegyest – videó

Spanyol labdarúgás
2026.07.31. 22:55