Felkészülés: edzőmeccsen győzött Újpesten a DVSC

D. S. B.D. S. B.
2022.12.30. 15:00
null
Szrdjan Blagojevics DVSC-je legyőzte a Milos Kruscsics által irányított Újpestet (Fotó: dvsc.hu)
Újpesten játszotta le a téli felkészülési időszak első mérkőzését a DVSC. A két NB I-es csapat találkozóját Sós Bence 14. percben szerzett góljával a vendég debreceniek nyerték meg 1–0-ra – számolt be róla honlapján a hajdúsági klub.

Szrdjan Blagojevics betegség miatt Bódi Ádámra, Gróf Dávidra és Bárány Donátra sem számíthatott. A mérkőzés viszont jó iramban, sok helyzettel kezdődött, a DVSC pedig a 14. percben meg is szerezte a vezetést, amikor szép kiugratás után Sós Bence használta ki az előtte adódó lehetőséget.

A folytatásban is a vendégek uralták a mérkőzést, s bár Csongvai Áron révén a lila-fehérek közel álltak az egyenlítéshez, a középpályás fejese elkerülte a kaput a 31. percben.

A második játékrészben mindkét vezetőedző sokat cserélt, a kapuk pedig kevésbé forogtak veszélyben, így a DVSC egygólos győzelemmel kezdte a téli felkészülési időszakot.

FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS
Újpest–DVSC 0–1 (0–1)
UTE-akadémia, 50
néző
Újpest: Banai – Szabó B., Csongvai, Hall, Antonov – Mack, Onovo – Simon K., Katona M., Csoboth – Ambrose. Cserék: Pauljevics, Jevtoszki, Kastrati, Kovács D., Radosevics, Goure, Borello, Hámori, Ljujics, Jakobi. Vezetőedző: Milos Kruscsics
DVSC: Megyeri – Kusnyír, Deslandes, Lagator, Ferenczi – Varga J., Manrique – Bévárdi, Dzsudzsák, Sós – Dorian Babunszki. Cserék: Erdélyi, Neofitidisz, Dreskovics, Dieye, Romancsuk, Baranyai, Farkas T., Loukili, Major, Baráth P., Szécsi, Kiziridisz, Olawale. Vezetőedző: Szrdjan Blagojevics
Gólszerző: Sós (14.)

Legfrissebb hírek

Háromhetes kihagyás vár Lang Ádámra – hivatalos

Labdarúgó NB I
2026.11.03. 16:49

Szavazás: melyik volt a magyar futball elmúlt évtizedeinek legemlékezetesebb öngólja?

Labdarúgó NB I
2026.11.03. 09:45

Szappanos Péter talán az év védését mutatta be – így lett a forduló legjobbja az NB I-ben

Labdarúgó NB I
2026.11.03. 07:06

Minden egy helyen: a labdarúgó NB I 12. fordulójának összes gólja itt – videó

Labdarúgó NB I
2026.11.02. 12:41

Szélesi Zoltán: A Szuszában minden mérkőzés olyan, mint egy gladiátorharc

Labdarúgó NB I
2026.11.02. 09:49

Galéria: vezetett, de pont nélkül maradt a Szpari a Szusza Ferenc Stadionban

Labdarúgó NB I
2026.11.01. 21:42

Galéria: gólt sem szerzett a Paks a Groupama Arénában

Labdarúgó NB I
2026.11.01. 21:15

Fordított és nyert hazai pályán az Újpest a Nyíregyháza ellen

Labdarúgó NB I
2026.11.01. 20:10