Felkészülés: a Videoton egygólos sikere Muraszombaton

Vágólapra másolva!
2012.06.26. 19:54
Felkészülési mérkőzésen a Videoton labdarúgócsapata 2–1-es győzelmet aratott Muraszombaton, a legutóbbi szlovén bajnokságban bronzérmes ND Mura 05 vendégeként, számolt be róla a vidi.hu.

A házigazdák a 10. percben Paulo Vinícius öngóljával szereztek vezetést – gyakorlatilag az első félidő egyetlen szlovén akciója volt –, a fehérváriak azt követően sokáig meddő mezőnyfölényben játszottak. A szünet után aztán már helyzetekig is eljutottak a vendégek, de azokat a hajráig nem sikerült gólra váltaniuk.

Akkor viszont a 86. percben a csereként pályára lépő Kovács István két csel után 18 méterről lőtt védhetetlenül a hálóba, majd a szintén kispadról érkező Filipe Oliveira a 90. percben megszerezte a vendégek győztes találatát is.

FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS
ND MURA 05–VIDEOTON 1–2 (1–0)
Muraszombat, 100 néző
VIDEOTON: Tujvel (Somodi) – Oliveira, Vaskó, Vinícius (Caneira), Sánchez – Tóth B., U. Nikolics – Gyurcsó (Kovács I.), Lencse (Szekeres A.), Walter – Torghelle (Perics)
A Videoton gólszerzői: Kovács I., Oliveira

 

Legfrissebb hírek

Ausztriából hazatérő középpályás írt alá a Videotonhoz

Labdarúgó NB II
26 perce

Klub-vb: drasztikus jegyárcsökkentés a kevés néző miatt

Klub-vb
2 órája

A 13:1-es kiütés után Trianon jutott eszébe

Népsport
2 órája

Méh, kutya, drón, pánik – félbeszakadt futballmeccsek nyomában

Minden más foci
Tegnap, 7:08

Bejelentették, hol folytatja pályafutását Kyle Walker

Angol labdarúgás
2025.07.05. 14:12

Boér Gábor: Nem az augusztusi eredmények fogják meghatározni az idényünket

Labdarúgó NB II
2025.07.05. 13:59

PSG–Bayern: nem árt az óvatosság itt sem, ott sem

Klub-vb
2025.07.05. 11:03

Igazolt a Kazincbarcika; meglepő helyen köthet ki Kyle Walker; megsértődött a Barcelona – pénteki transzferhíradó

Minden más foci
2025.07.04. 23:03
Ezek is érdekelhetik