B. L. 2020.05.17 12:48 Frissítve: 2020.05.18 09:46

Felkészülés: a Vidi a 3. percben gólt kapott, 2 perc alatt fordított

Az NB I második helyén álló Mol Fehérvár FC felkészülési mérkőzésen 2–1-re legyőzte az NB II-t másodikként záró, így az új idényt már az élvonalban kezdő Budafokot.

 

Stopira és Kovács István is betalált (Fotó: Micheller Szilvia, archív)

A másodosztályú együttes remekül kezdett, egy bal oldali beadás után Skribek Alen lőtt 15 méterről hatalmas gólt Kovács Dániel kapujának jobb felső sarkába (0–1).

A fehérváriak tudósítás szerint ezt követően Futács Márkóék kerültek fölénybe, hiába jöttek azonban sorra a helyzetek, mind kimaradt, ha nem Póser Dániel védett, akkor a kapufa segítette ki.

A szünetben tízet cseréltek a vendégek, az 53. percben pedig megtört a jég, Lyes Houri jobb oldali beadása után Stopira fejelt a bal alsóba (1–1).

Nem egészen két perccel később Kovács István kapott labdát a félpályánál, megindult a kapu felé, és mivel senki sem támadta meg, 17 méterről a bal alsóba tekert (2–1).

A folytatásban a fehérváriak is sort cseréltek, újabb gól pedig már nem esett.

FELKÉSZÜLÉS
Mol Fehérvár FC (NB I)–Budafok (NB II) 2–1
(0–1)
FEHÉRVÁR: Kovács Dániel – Tamás, Rus, Juhász, Stopira – Houri, Elek – Funsho, Kovács István, Milanov – Futács. A 75. perctől: Kovács Dániel – Fiola, Musliu, Mocsi, Hangya – Nyári, Nikolov – Zsóri, Hodzic, Petrjak – Szabó Levente
BUDAFOK: Póser – Margitics, Vaszicsku, Romic, Gohér – Soltész I., Oláh B. – Skribek, Kulcsár K., Szabó M. – Kovács D. Csereként beállt: Opavszky, Khiesz, Króner, Farkas Bálint, Veszelinov, Micsinai, Fekete M., Zsolnai, Kovács Z., Mervó
Gólszerző: Stopira (53.), Kovács I. (55.), ill. Skribek (3.)
Forrás: molfehervarfc.hu.

ÖSSZEFOGLALÓ

 

 

2021.04.10 23:24:27

Labdarúgó NB I DEÁK ZSIGMOND

NS-VÉLEMÉNY. Elkészül majd a ferencvárosi gálavacsora.

2021.04.10 13:49:19

Labdarúgó NB I BORBOLA BENCE (összefoglaló), ORBÁN ISTVÁN (percről percre)

A Ferencváros a következő fordulóban teheti biztossá bajnoki címét, de az éremátadás biztosan nem a Kisvárdán lesz.

2021.04.10 13:49:15

Labdarúgó NB I ZOMBORI ANDRÁS (összefoglaló), PÓSFAI GYULA (percről percre)

Nikolics az első, Petrjak a második félidőben duplázott, megvan Szabics Imre első sikere vezetőedzőként.

2021.04.10 13:46:58

Labdarúgó NB I SOMOGYI ZSOLT (összefoglaló), KOCSMÁR-TÓTH ISTVÁN (percről percre)

A kiesés elől menekülő vendégek a 83. percben emberelőnybe kerültek, de ezt sem sikerült gólra váltani.